Sandra Regnier: Az elfek öröksége (Sárkányok gyermeke 1.)

Sandra Regnier: Az elfek öröksége (Sárkányok gyermeke 1.)

Fülszöveg. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Felicity Morgan nem pontosan az, akit az elfek megjövendölt megmentőjeként elképzelünk. Még csak tizennyolc éves, fogszabályozót visel, a divatos ruhák nem az ő világa, és mindig úgy fest, mint aki nem aludt eleget. Fay mégis különleges sorsra rendeltetett. Egy nap új tanuló érkezik Felicity iskolájába, aki messze a leghelyesebb srác Londonban. Ő Leander FitzMor. Vonzó megjelenésével, kedvességével és megnyerő személyiségével mindenkit az ujja közé csavar. Felicity távol marad a fiút ostromló lányok csapatától, de Leandert mégsem tudja kizárni az életéből. Mert bár az iskola legnépszerűbb diákjai sorban állnak Lee barátságáért, a fiú mégis folyton Felicity társaságát keresi. Ahogy telik az idő, Fay egyre több furcsaságot tapasztal, és úgy tűnik, hogy Lee is titkol valamit. A lány egyre biztosabb benne, hogy valami nem stimmel, de erről csak akkor bizonyosodik meg, mikor Leevel váratlanul visszautaznak az időben..

 Szeretem a tündéres történeteket, Az elfek öröksége így jó eséllyel indult nálam, és nem is okozott csalódást, sőt, határozottan tetszett. Azt viszont nem rejthetem véka alá, hogy sok vonatkozásban erősen emlékeztetett más regényekre. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a receptje a következő: vegyítsük az Alkonyat, a Vastündérek, a Rubinvörös és a Sugar legfontosabb elemeit vámpírok nélkül, és már kész is van. Ennek ellenére, vagy éppen ezért – hiszen a felsoroltak közül három a kedvenceim közé tartozik –, én élveztem, jó kombináció született, és sikerült fűszerezni egyedi ötletekkel is. Épp egy ilyen könnyed, romantikus fantasy olvasmányra vágytam, azoknak viszont nem feltétlenül ajánlom, akik üdítően egyedi, vagy komoly könyvet keresnek.

 A kötet, pontosabban a sorozat harmadik része a Könyvfesztiválon keltette fel a figyelmem. Barátnőimmel válogattunk a Maxim Kiadó standjánál, amikor megláttuk a sárkánytojásos gyönyörű borítót. A fülszöveg is érdekesnek bizonyult, így egyből rákerestünk a Molyon, és kiderült, hogy egy német írónő fantasy trilógiájáról van szó. Ez érdekesen hangzott, és az értékelése sem volt rossz, így bizalmat szavaztam az első résznek.

 A regény alapvetően két részre osztható. Az első felében egy londoni gimnázium szolgál helyszínül, ahol a tinidrámák szokásos elemeivel találkozhatunk, csak a második felében helyeződik előtérbe a fantasy szál.

 A kezdés nagyon ütősre sikerült, a fiú főszereplő, Leander FitzMor gondolataiba láthatunk bele, aki új tanulóként érkezik a suliba, és természetfölötti kisugárzásával egyből a figyelem középpontjába kerül. Sármos, vicces, rejtélyes és kellőképpen lehengerlő, ahogy ez egy ügyeletes szívtiprótól elvárható. Viszont rögtön az elején elsüt egy óriási bakit, ami meglehetősen bonyolulttá teszi számára a küldetését, ami nem más, mint egy titokzatos jóslat beteljesítése.  

Leander FitzMor (Forrás: Pinterest) 

 Innentől a másik főszereplő, Felicity Morgan veszi át a szót. Szerettem ugyan Felicity gondolataiba látni, de bevallom, rettentően sajnáltam, hogy eltűnt a váltott szemszög! Ilyen furcsa megoldással még nem is találkoztam. Mindössze két fejezetben ismerhettük meg Lee gondolatait, ami nem kis szomorúsággal töltött el.

 Felicity, vagy gúnynevén City, nem tartozik a suli népszerű lányai közé, sőt, barátaival együtt lúzernek titulálják a Sztár Klub tagjai. Némi súlyfelesleggel rendelkezik, esetlennek tűnik, és rendszeresen késik reggelente, mert éjszakánként az anyukája kocsmájában dolgozik. Megjelenésén nem javít, hogy ruháit emiatt átitatja az alkohol szaga. Önbizalma szinte a nullával egyenlő, egyedül a barátai körében felszabadult, ilyenkor megvillan remek humora. Akkor kedveltem meg igazán, amikor kiderült, hogy milyen elszántan küzd azért, hogy kiemelkedjen a szegénységből, és elérje a célját, hogy tanárnő lehessen. Borzasztó volt látni, hogy ebben leginkább a családja akadályozta. A barátai nélkül teljesen elveszett lett volna, egyedül ők hittek benne, hogy viheti valamire. Egészen addig, amíg meg nem érkezett Lee…

 Nos, nem hiszem, hogy nagy titkot árulnék el azzal, hogy a két főszereplő útjai egymása fonódnak. Leenek a jóslat miatt érdekében állt elnyerni Felicity jóindulatát és barátságát, ami egyáltalán nem ment könnyen. Tény, hogy a srác eleinte rászolgált a bizalmatlanságra, és az sem segített, hogy Felicity folyamatosan csúnyának és kövérnek látta magát, de a későbbiekben Lee mindent megtett azért, hogy ez változzon. A sekélyes gondolkodású szépfiú szerepből indított, de úgy éreztem, hogy a történet előrehaladtával őszintén megkedvelte a lányt, és sokat segített neki. Folyamatosan ösztönözte és támogatta, méltó becenevet – Fay, vagyis tündér –, talált ki számára. 

 „– Ha te magad is lúzernek mondod magad, nem várhatod el, hogy mások elfogadjanak.”

 „– Neked jellemed van. Ez nem mindenkinek adatik meg!”

 Fayre nagy hatással volt mindez, igyekezett egészségesebben étkezni, sportolni, ami nem maradt eredmény nélkül. Azt viszont már kicsit túlzásnak éreztem, hogy az írónő erre még rásegített egy mesés filmsztáros mellékszállal is. Minimális spoiler: gyakorlatilag Fay a rút kiskacsából csodálatos hattyúvá vált, akinek egyszerre több fiú is udvarolni kezdett. 

Felicity Morgan (Forrás: Pinterest)

 Egy idő után már zavart, hogy Fay önbizalma nem javult egyenes arányban a kinézetével. Valahányszor úgy éreztem, micsoda karakterfejlődésnek lehetünk tanúi, a következő fejezetben sajnos megint rácáfolt. Vagy hússzor ismétlődött ugyanaz a lemez: „jaj, én milyen csúnya és kövér vagyok, ő meg olyan gyönyörű és titokzatos, egyszerre vonzódom hozzá és félek tőle. Az ilyen felállás kezdetnek nem rossz, nagyon cuki, félszeg kis helyzetek adódhatnak belőle, – és adódtak is –, de innen azért tovább szokott lépni a történet. Főleg ezért az érzelmi egy helyben topogásért értékelem a könyvet 5 csillagból négyre. 

„Amikor az angolterembe értem, Lee már a padunkban ült, és olyan mosolyt küldött felém, amelyet biztosan a hadviselés tiltott módjaként  iktattak volna be a genfi egyezménybe. Megfordultam, mert Felicityt sejtettem magam mögött, de nem volt ott senki. Amikor újból előre néztem, Lee arckifejezésén láttam, hogy jól szórakozik. 

– Neked egyáltalán nincs önbizalmad, tudod? – kérdezte, amikor a helyemre ültem, mellé. 

– De igenis van.

– Akkor miért nem tudod elhinni, ha egy férfi rád mosolyog?
Most én mosolyogtam. Még ha bosszúsan is. – Tudod, Lee, az elgondolkodtató ebédszünetünk előtt éppen a mosdóban voltam, és tükörbe néztem. Ráadásul van egypár évnyi tapasztalatom.”               

 Amúgy egészen biztos vagyok benne, hogy a lelki változás nem lehet könnyű, főleg ha az ember önbizalmát pont a családja ássa alá nap mint nap. Fay anyukája egészen ledöbbentett, látszólag egy szelíd, őszikeszemű teremtés, de ilyen önző anyáról ritkán olvastam. Végig az járt a fejemben, ki fog derülni, hogy ő igazából egy gonosz mostoha, de eddig úgy tűnik, csupán jóindulatból teszi tönkre a lánya életét, amihez Fay testvérei lelkesen asszisztáltak.

  A könyv második felében változik a helyszín, ahogy már említettem, a fantasy szál kerül előtérbe, és itt eléggé meg vagyok lőve, mert spoiler nélkül nem sok mindent tudok írni róla. Új szereplők bukkannak fel, kiderül pár dolog Lee titokzatos múltjáról, az elfekről, a jóslatról, de több kérdés vetődik fel, mint amennyire választ kapunk. Fay-ről is kiderül, hogy nem teljesen az, aminek látszik. Ezekben a fejezetekben a lány egészen rendkívüli módon helytállt, nagyon talpraesettnek bizonyult a váratlan helyzetekben.

 Spoiler – Hihetetlenül élveztem az időutazást! Jó volt látogatást tenni a Frank Birodalomba, és megismerkedni a gyermek Nagy Károllyal. Meglepődtem, hogy Fay számára mennyire természetesnek tűnt mindez. Talán azért is lehetett, mert nem egyedül találta magát egy vadidegen helyen vadidegen korban, de azért csodáltam a bátorságát. – Spoiler vége. 

Mildred, a vizi nimfa (Forrás: wallup.net )

 Határozottan érdekes és izgalmas rész volt, és ahogy az a trilógiáknál lenni szokott, pont a legizgalmasabb jelenetnél zárult a regény. Mérges voltam, hogy nem vettem meg a Könyvfesztiválon 2+1 akcióban a teljes sorozatot. Azóta a hibát orvosoltam, most már a polcomon van mind a három rész. A borítói egytől egyig lenyűgözően szépek és igényesek, ráadásul belül is gyönyörű illusztráció díszíti őket.  

 Összegzésül: kicsit lassú folyású a regény, ha a történeti ívet nézzük, de a stílusa nagyon olvasmányos és humoros, végig fenntartotta a figyelmem. Sokszor bukkantam benne ismerős helyzetekre, elemekre – szerintem hangulatában és eszköztárában leginkább az Alkonyatra hasonlított –, az elfeknek és a jóslatnak köszönhetően mégis megvolt a kellő egyedisége. Nem korhatáros, abszolút a YA irodalom határain belül mozog a szerelmi szál. Azoknak ajánlom, akik kedvelik a gimis történeteket és a romantikus fantasyt.

Még néhány kedvenc idézet:

„Az embernek mindig van választási lehetősége.”

„– Ez jellemző, City – mondta Corey. – Tényleg be kellene iratkoznod valamilyen küzdősportra. Ott a helyes testtartást és egyensúlyt is megtanítják. 
– Hogy aztán egyenes háttal és tökéletes egyensúllyal lépjek kutyakakába? – kérdeztem csípősen.”

„– Van a menzánkon vegetáriánus menü? – kérdezte Phyllis megütközve. 
– Nem hiszem. De Lee flörtölt Matildával, és ma van.”

„– Ne félj tőlem, Fay! – mondta érdes hangon a fülembe. – Soha nem foglak bántani. Mindig meg foglak védeni. Kérlek, maradj!”

„Lee figyelt, miközben a harmadik szendvicset tömtem magamba. 
– Kínálhatok neked még valamit? Teát? Nyugtató macskagyökeret? 
Felpillantottam. – Cigerettát? Whiskey-t? Ópiumot? 
Nevetett. – Igazán, Fay, neked aztán fekete humorod van.”

„Lee felkelt a kanapéról, és kinyújtózott. – Van kedved teázni? Gyorsan lezuhanyzok, aztán felteszek egyet. – Miközben ezt mondta, levette a pólóját. 
Kábultan a mellkasára meredtem. Széles volt, edzett és sima. – Ö… – nyeltem. – Azt hiszem, én megyek… még le kell vetkőznöm Richardnak… úgy értem, felöltözni, természetesen… Nem, átöltözni. Át kell öltöznöm.”