Bejegyzések

Galaktikus Fanklub címkéjű bejegyzések megjelenítése

Könyvhét 2023

Kép
 Könyvhét 2023 Szombaton villámlátogatást tettem a Könyvhéten. Noha csak három és fél órát tölthettem el az ünnepi forgatagban, ez alkalommal is fantasztikus élményben lehetett részem. Az elmúlt hetek nagy kihívást jelentettek a családunk számára egészségügyi okokból, így még a szokásosnál is jobban esett a lelki töltekezés a régi barátok társaságában, akikkel összeköt a könyvek szeretete és a Facebook közösségekben folytatott többéves munka. Lányok, köszönöm a töretlen támogatást! Sokat jelent számomra, hogy mindig otthon érezhetem magam a Könyv a lelke – Ahol a betűk életre kelnek csoportban. Jó volt találkozni, és közösen nézelődni! Megalapozta a nap hangulatát az együtt töltött idő. Idén mindössze két dedikálást tűztem ki célul, azokra a szerzőkre összpontosítottam, akikkel idáig egyszer sem sikerült személyesen találkozni. Rám mosolygott a szerencse, mert Anita Boza és Hercz Júlia pont egyszerre dedikáltak. Mindkettőjükkel élmény volt a találkozás! Anitának az első pillana...

On Sai: A gyógyítók – Vágymágusok 3. (értékelés és csipetnyi érdekesség)

Kép
  On Sai: A gyógyítók – Vágymágusok 3. (értékelés és csipetnyi érdekesség)  A bejegyzés spoileres az előző részek tartalmára nézve! Fülszöveg:  Mennyit ér a szerelem egy megalkuvó világban? Rianna mindeddig sikeresen titkolta, hogy lány. Férfiként mozog a seregben, de ami fájóbb, hogy a herceg is férfiként látja, és ennek mentén dönt a jövőjükről. Milyen fájdalmas lehet a viszonzott szerelem? Épülhet őszinte kapcsolat ennyi titok között? Közeleg a tavasz, közeleg az ellenség. A máguskatonák és a gyógyítók útra kelnek, ám nem számolnak azzal, hogy egy vágymágusnak álcázott szipoly lapul a soraik között, egy lázadó család lánya, aki megkérdőjelezi a bevett utakat és megszokott módszereket. Mi ér többet, egy nemes törött karja vagy egy közrendű élete? Segít vagy árt, aki vitatja a választ, bomlasztja a rendet? Egy történet, ahol minden rossz döntés érthető, és mégis létezik helyes út. Az év legkülönlegesebb fantasyregénye a természetről és a vágyról. Éld át az izga...
Kép
  Egy várva várt megjelenés margójára  Akik ismernek, azok tudják, hogy a legkedvesebb hazai kiadóm a Könyvmolyképző. Számtalan csodás olvasmányélményt köszönhetek nekik, és ezt mindig mérlegre teszem, ha nyilatkozom róluk. Vitás helyzetekben leginkább a védelmükre kelek, vagy hallgatok, de azt hiszem, néha muszáj beszélni a problémákról, mert különben nem várható javulás. Ez most egy ilyen szituáció.  Azt hittem, ujjongani fogok az örömtől, amikor elsőnek beszámolhatok A két herceg megjelenéséről, de most keserédes érzéseim vannak. Egyrészt csodálatos, hogy idáig eljutottunk, de valljuk be, kínkeserves folyamat volt.  Hálás vagyok, amiért ez a könyv a jelenlegi helyzetben egyáltalán idén megjelenhetett, hiszen nagyon sok megszerkesztett magyar könyv a covid-19 okozta gazdasági válságban nem kapta meg ezt a lehetőséget. Viszont annak tudatában, hogy a nyers változatot a Galaktikus Fanklub tagjaként még az első karantén idején olvastam, és őszi megjelenésre kapo...

On Sai: A két herceg – Vágymágusok 2. (értékelés előolvasás alapján)

Kép
  On Sai: A két herceg – Vágymágusok 2. (értékelés előolvasás alapján) Fülszöveg: Bálok, titkok, szívdöglesztő mágusok… Rianna izgatottan várja a gyógyítók vizsgáját, és azt, hogy bejusson vele a könyvtárba, ám az események nem várt fordulatot vesznek. Valami zajlik a háttérben, aminek hatására Lidérc különösen kezd viselkedni. Közben Erdon herceg hazafelé tart a sereggel, és Delonnal, az éles eszű, jóképű gyógyítóval. Rianna egyre nagyobb veszélybe kerül, és minden vágya, hogy visszacserélje magát az öccsével. Ám közben egyre több furcsaságra felfigyel. Mit titkolnak a háborúról a vezetők? Rianna megpróbálja kideríteni a tűztojások titkát, és azt, milyen múltbeli sötét árny nehezedik a rémálmokkal küszködő, vonzó hercegre. Miközben tart a katonai kiképzés, őket figyeli az élő vár, egy szélszörny, és ki tudja még, mi minden más. „Pusztulj, vagy szeress”, a természet csak ezt a két utat ismeri, és ha nem vigyáznak, nagyon is lelkesen segít mindkettőben. Éld át az izgalmas és mágik...

On Sai: Álruhában – Vágymágusok 1. értékelés + Exkluzív részlet! A második rész címe és első mondatai!

Kép
On Sai: Álruhában – Vágymágusok 1. értékelés + Exkluzív részlet!  A második rész címe és első mondatai! Fülszöveg: Lehet barátság férfi és nő között? Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat. Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi. Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját. Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik? De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében, ha a mágiája csalogatja a férfiakat? Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra. Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre, miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást. „…am...