Shadow and Bone (Árnyék és csont)

Amerikai televíziós sorozat, 2021

Műfaj: fantasy

Epizódok száma: 8

Főszereplők: Ben Barnes, Jessie Mei Li, Archie Renaux, Freddy Carter, Kit Young, Amita Suman

Elöljáróban:

Egy könyvrajongó szemével néztem végig ezt a sorozatot. Elfogult vagyok, szeretem a grisák világát, szívesen időztem velük. Könyves csoportokon keresztül a kezdetektől figyelemmel kísértem a magyarországi forgatás folyamatát, és nagyon bíztam benne, hogy elnyeri a tetszésem a kész produkció. Már csak azért is, Ben Barnes kapta meg az Éjúr szerepét, és őt a Narnia-krónikái óta a kedvenceim közt tartom számon. 

Kíváncsian vártam, mi fog kisülni abból, hogy összevonták Leigh Bardugo két könyvsorozatát, az Árnyék és csont trilógiát és a spin-off duológiát, a Hat varjút. Le kell szögeznem, hogy az én rajongásom az utóbbira, vagyis a Hat varjú  zseniális karaktereire és váratlan fordulataira épül. A címadó trilógiából inkább a fantasyvilág ragadott meg. A Hat varjú évekkel később játszódik, és a két mű stílusa annyira eltérő, hogy néha csodálkoztam, miként írhatta őket ugyanaz a személy. (Régebben kifejtettem, miben látom a legfőbb különbséget a két mű között: ITT olvasható.) Ezért, ha úgy érzi valaki, hogy nem elég izgalmas a történet, vagy nem egészen érti a női főszereplő viselkedésének az okait, az nem feltétlenül a sorozat hibája. Szerintem az alkotók és a színészek mindent kihoztak a történetből, amit lehetett.

A történetről:

Érdekes környezetben játszódik, az írónő Ravkát a cári Oroszország mintája alapján álmodta meg. A történet a grisák köré épül. Ők lenyűgöző képességekkel rendelkező emberek, akik elemi szinten, a részecskék mozgatásával képesek befolyásolni az anyagi világ, többek között az emberi test, vagy a természet erőinek működését. Vörös, bíborlila és kék keftákba bújtatott alakjukról félelemmel vegyes tisztelettel beszélnek az egyszerű halandók.

A ruhájuk színe a képességeikre utal. A szívtörők és a gyógyítók pirosat hordanak, az idézők (szélhívók, pokolhívók, hullámhívók) kéket, a fabrikátorok pedig lilát. A könyv természetesen sokkal pontosabb ismeretekkel szolgál velük kapcsolatban.

Ravka otthont ad számukra, és a hadsereg részét képezik (Második Hadsereg), míg a szomszédos Fjerdában boszorkányként üldözik őket, Shu Han tudósai pedig kísérleti patkányként bánnak velük, próbálják feltárni, honnan származik különleges erejük. Szerintem a sorozat tökéletesen érzékelteti, hogy a grisák mindenhol ellenérzést váltanak ki az emberekből, még Ravkában is állandóan bizonyítaniuk kell a hasznosságukat és a létjogosultságukat.

Ravka hadban áll északi szomszédjával, Fjerdával, és a délen elterülő Shu Han országával is ellenséges a viszonya. Emellett az országot hosszában ketté választja az Árnyzóna, egy hatalmas és sötét mágikus terület, ami repülő szörnyektől hemzseg. Az Árnyzónával rögtön az első percekben szembesül a néző, és szerintem épp elég érzékletes lett a megjelenítése ahhoz, hogy nem szorul magyarázatra: az átkelés életveszélyes. Így érthetővé válik, hogy az ország lakosainak az a leghőbb vágya, hogy ez a szörnyűség megszűnjön, és újból egyesülhessen a két országrész. Egy régi legenda ad számukra reményt, miszerint egy napidéző szent feloszlatja majd az Árnyzónát. Csakhogy a napidéző képesség ritka, mint a fehér holló, évszázadok óta nem született ilyen grisa. Egyedül az Éjúr, a Második Hadsereg parancsnoka rendelkezik hasonló képességgel, ám ő a sötétséget képes uralni. A Zóna elpusztítása viszont meghaladja az erejét.

Ravka térképe. Forrás: https://www.leighbardugo.com/

Ezért óriási port kavar, amikor Alina Starkova, az Első Hadsereg egyik térképésze egy átkelés alkalmával különös fényjelenséget produkál, hogy megmentse a gyerekkori barátját, a nyomolvasó Malt. Mindketten árvák, szoros barátság fűzi őket össze. Alina miatta titkolja a grisa képességét, mert nem akarja, hogy elválasszák a fiútól. A grisákat ugyanis a többiektől elkülönítve, a cári udvar szomszédságában képzik. A visszahúzódó lányra nagy teher nehezedik, amikor kiderül, hogy Ravka népe tőle várja a megváltást, ugyanakkor az ország ellenségei a halálát kívánják. Amint híre kel a felbukkanásának, Fjerda elit boszorkányvadász különítménye azonnal az üldözésébe kezd. 

Alinát a Kis Palotába menekítik, ahol az Éjúr felügyelete és a szigorú, ősöreg Baghra irányítása alatt elkezdődik a kiképzése. (Hű, milyen nagyszerű érzés volt a keszthelyi Festetics kastélyt felismerni a képernyőn!) Alinának hosszú utat kell bejárnia, amíg elfogadja, hogy egyedülálló tehetséggel bír, és felnő a feladatához. (A könyvben jobban kidomborodik, hogy mennyire elnyomja magában a képességét. Az még az alkatára is kihat, kezdetben beteges kinézetű. Többek közt ez az oka, hogy Mal inkább más lányok iránt érdeklődik, noha mindkettőjük érzései túlmutatnak a barátságon.)

Eközben a nyugati kereskedőváros, Ketterdam alvilága felbolydul, több rivális banda is harcba száll azért, hogy jó pénzért elrabolják az értékes napidézőt. Kaz, a Hordó nyomornegyedének kivételes tehetségű bűnözője, kétfős csapata, az árnyékként lopakodó kém (Inej) és a mesterlövész (Jesper) társaságában vág neki a veszélyes kalandnak, melynek első lépése, hogy át kell jutniuk a halálos Árnyzónán. (Ki gondolta volna, hogy Inej nevét zs-vel kell ejteni?)

Véleményem:

Határozottan tetszett, jó érzés volt a hétvégét Ravkában tölteni. Egészen biztosan pozitívan befolyásolt, hogy a szereplőket ismerősként üdvözöltem. Nagyszerűnek találtam a szereplőválogatást és igényesnek a kivitelezést. Szépen kidolgozott, többségében könyvhű karakterábrázolásokat láthattam. Megfogott a sorozat látványvilága és zenei aláfestése is, hátborzongatóan gyönyörű mindkettő, pontosan idézték a regények hangulatát. Az külön megdobogtatta a szívemet, hogy Magyarországon forgatták. 
 
Egyértelmű, hogy ez a sorozat kedvezni akar az olvasóközönségnek. Gyakorlatilag a legtöbb szereplőnél olyan érzésem volt, mintha a könyv lapjai elevenedtek volna meg. Látszik, hogy az alkotók és a színészek szeretik ezt a világot, és ki akarták hozni belőle a maximumot. Sokszor ért már csalódás ilyen téren, örülök, hogy most nem kellett átélnem!  Félreértés ne essék, nem várom, hogy egy adaptáció minden téren könyvhű legyen, de azt igen, hogy tisztelettel közelítsen az alapműhöz. Tisztában vagyok vele, hogy az lenne az igazi, ha azokat is képes lenne megfogni, akik minden előzetes ismeret nélkül ülnek a képernyő elé. A nézői hozzászólásokat olvasva nem vagyok biztos benne, hogy ez a sorozat tökéletesen megfelel ennek a követelménynek. Ettől függetlenül úgy éreztem, az alkotók törekedtek rá, hogy a lehető legtöbbet mutassák be a háttérvilágból, és szerintem logikusan építették fel egymásra a jeleneteket. A színeszek játékában sem volt hiba, igyekeztek precízen visszaadni a karakterek lényegét. Engem valószínűleg akkor is elvarázsol ez a produkció, ha először találkozom a grisák világával, mert érdekes a történet és látványos a megjelenítése.

 
Jót tett a cselekménynek, hogy bevonták a történetbe a Hat varjú szereplőit, határozottan színesebbé és izgalmasabbá vált tőle a sztori. A  címadó trilógia első része bevezető jellegű, a világépítésre és Alina belső vívódásaira fókuszál, így önmagában nem mondható lebilincselőnek.

A varjak Ubrankovics Júliával, aki szívtörő grisát alakított. Forrás: netflixlife.com

Ahogy már korábban is említettem, a két alapmű közül nekem a Hat varjú a szívem csücske, ezért az első epizódokban még kicsit billegett bennem a léc a regénysorozatok összevonásának megítélésével kapcsolatban. Ugyanis amíg a filmsorozat hűen követi az Árnyék és csont eseményeit, a Hat varjúból csak bizonyos karaktereket és elemeket emel át. Ilyen volt a lehetetlennek tűnő emberrablás magas összegért, vagy az is, hogy ünnepség idején jutnak be a célpontba. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a szereplők a saját történetük eljátszására gyakoroltak volna. Nem tudom, hogy a varjak önálló küldetése később beépül-e a sorozatba, vagy végig abból kiragadott mozzanatokon keresztül asszisztálnak az Árnyék és csont eseményeihez. A csapat még nem is teljes, a hat varjúból hivatalosan hárommal találkozunk (Kaz, Inej, Jesper), de Nyina és Matthias is hozzájuk tartozik, és az ő történetszáluk tökéletesen könyvhű, ami örömmel töltött el. Talán viszontláthatjuk a varjak saját kalandjának a feldolgozását a későbbi évadokban. No, az igazán ütős lenne!
 
Nem győzöm dicsérni, hogy a szereplőválasztás milyen remekül sikerült, és nem csak az Éjúr esetében, mert az egyértelmű, hogy ez a szerep Ben Barnes-ra lett szabva. Ragyogóan megtestesíti a grisák jogaiért és megbecsüléséért küzdő karizmatikus vezetőt, aki mindenkit képes elbűvölni. (Különösebben nem is kellett megerőltetnie magát, láthatóan élvezettel játszott.) A sorozat a regénynél jobban kiemeli a motivációját, ettől még szimpatikusabbá válik az amúgy is figyelemre méltó karakter. Az Éjúr összetett és impozáns személyiség, nem véletlenül ő a legtöbb olvasó kedvence Ben Barnes nélkül is. (Spoiler! Annak ellenére, hogy negatív hős, aki semmitől sem riad vissza a céljai elérése érdekében. Spoiler vége!) Viszont nem értem, miért kellett elkeresztelni Kirigan tábornokra, az Éjúr elnevezés tökéletesen illik hozzá és sokkal misztikusabb is, a kettő együtt feleslegesnek hatott.

Leigh Bardugo Ben Barnes társaságában a budapesti forgatáson. A szemfülesek felfedezhetik az írónőt a grisák között. Forrás: Facebook

Talán Kaz esetében vagyok egy kicsit kritikusabb. Minden részlet passzolt vele kapcsolatban, az összkép mégis haloványabb lett a regényhez képest. Félelmetesebb kép él a fejemben róla. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a sorozatban valahogy veszélytelen szélhámosnak tűnt, mintha a gyerekkori énjére építették volna fel a karaktert. Meg fog lepődni, aki ezután veszi a kezébe a Hat varjút, mert ott Kaz igazán könyörtelen és céltudatos oldalával fog találkozni. A zseniális stratégiai és vezetői képességeiből itt nem sok mutatkozott meg, mindössze az 5. epizódban villant fel valami. Nekem az volt az érzésem, hogy Jesper és Inej simán lejátszották, ők fergeteges alakítást nyújtottak, miközben Kaz kicsit háttérbe szorult. Jesper a poénjaival a regényben is brillírozik, de a képernyőn még inkább hódít, és Inej jelenetei is emlékezetesek. A mutatványos rész lenyűgöző, le a kalappal a színésznő előtt! Ezzel szemben Kazról a cuki szemei és a szomorú, kiskutyára emlékeztető tekintete jut eszembe. Szóval a bandafőnöki pozícióján lehetne még mit erősíteni, számomra egyáltalán nem tűnt tekintélyt parancsolónak és félelmet keltőnek. Ettől függetlenül szerethető úgy, ahogy van, engem nem zavar, ha sorozatban ez a szelídebb változat marad meg a későbbiekben is. A könyvbeli Kazra felnézek a zseniális húzásai miatt, de néha kirázott tőle a hideg (lásd: 200. oldal), ő a Trónok harcából sem lógna ki.

Matthias és Nyina szálát nagyon szerettem, szerintem az ő alakításuk kiválóan és tökéletesen könyvhűre sikerült. A fjerdai boszorkányüldöző és a szókimondó, bátor szívtörő lány közt pont ugyanúgy pattogtak a szikrák a sorozatban, mint ahogy korábban sisteregtek a lapok. Vártam a jeleneteiket. Tökéletesen visszaadták a gyűlölet és vonzódás kettős érzését. Az ő kapcsolatukban csúcsosodik ki, hogy a világ szemében mennyire ijesztő, ha valaki eltér a megszokottól, és hova vezethet ez a félelem. A szórakoztatás mellett ennek a sorozatnak az is fontos célja, hogy harcoljon az előítéletek ellen. (Erre még rá is erősítettek azzal, hogy Alinát félig shu származásúnak állították be, ami miatt a lányt már előzőleg atrocitások érték.)

Alina és Mal. Muszáj vagyok kitérni rájuk, mégsem kerülhetem meg az Árnyék és csont tényleges főszereplőit. Bár nem véletlenül hagytam őket a végére, a trilógia második részének olvasása közben elvesztették a szimpátiám. Én még két ilyen szerencsétlent nem láttam, hatalmas melodrámát kavartak! De nem akarok előrerohanni és spoilerezni, így csak annyit mondok, a sorozatban kivételesen jól megragadták a karakterüket, rokonszenves a bemutatásuk. Az ő esetükre is igaz, hogy eltalált a szereplőválogatás, és szép volt a gyerekkori kötelék ábrázolása. Tömören, de jól érzékeltették azt a belső küzdelmet is, amit Alina a függetlenedéséért és lelki megerősödéséért folytatott. Amíg ugyanis lelkileg Malba kapaszkodott, aki miatt elnyomta magában a grisa képességét, nem tudta használni és irányítani azt. A filmsorozat nagy előnye, hogy nem időzik hosszasan Alina tétova, könnyen befolyásolható és önmarcangoló személyisége fölött. Remélem, hogy megőrzik ezt a tendenciát a későbbi évadokban is! 

Összegzés: 

Csemegének bizonyult számomra ez a feldolgozás. Fantasztikus a szereplőválogatás, ügyesen felépített a cselekmény, eddig nagyszerűen sikerült a két regény elemeinek egybeolvasztása. Lenyűgöző a képi világa és a zenei aláfestés is megragadott. Külön élmény felfedezni benne a magyar forgatási helyszíneket és színészeket. Látványosan indult a grisaverzum bemutatása, kíváncsian várom a folytatást! 

A két könyvsorozat olvasótáborának feltétlenül ajánlom, nem fog csalódást okozni. Érdemes azoknak is próbát tenni vele, akik nem ismerik, de szeretik a fantasy műfaját. 

Megtekinthető a Netflixen szinkronos és magyar feliratos változatban is. 

Trailer: 

 A Love So Beautiful (Szépek voltunk együtt)  

Dél-koreai minisorozat, 2020

Műfaj: romantikus, iskolai, vígjáték

Epizódok száma: 24  (21-25 perces)

Szereplők: Kim Yo Han, So Joo Yeon, Yeo Hoi Hyun

Elöljáróban:

A Something in the Rain után úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a nagy horderejű sorozatokat. A való életben és a képernyőn keresztül is túl sok lett egyszerre a szívszorító drámából és a komoly problémákból. Ezért elhatároztam, hogy keresek valami cukit, fiatalosat. Így esett a választásom erre a sorozatra, ami egy azonos című kínai produkció koreai feldolgozása. Hát, mit ne mondjak, csöbörből vödörbe estem! Nem teljesen azt a rózsaszín történetet kaptam, amire számítottam. Alapvetően vidám és tündéri sorozat, de nem bántam volna, ha végig ilyen marad. Szerencsére a befejezése azért nem okozott csalódást.

A történetről:

Öt fiatal sorsát kíséri végig a gimnázium első osztályától 30 éves korukig. (Most tudtam meg, hogy Dél-Koreában a gimnázium 3 osztályos, tehát a sorozat első fele 17-18-19 éves korukra esik.)

A mesélő Shin Sol-i, egy szeleburdi, kedves lány, aki nem jeleskedik a tanulásban, viszont nagyon ügyesen rajzol, és nyíltan szerelmes az egyik osztálytársába, Cha Heon-ba. A két fiatal egymás szomszédságában lakik, és gyerekkoruk óta jóban vannak, de úgy tűnik, hogy a lány romantikus érzelmeit a fiú már nem viszonozza. Őt sokkal inkább a tanulás köti le, mivel komoly hivatásra készül. Ellenben az új fiú, Woo Dae Seong, az ifi úszó azonnal érdeklődni kezd a lány iránt. Ezzel egyből körvonalazódik a jól megszokott szerelmi háromszög, ami a koreai doramák egyik kedvenc alappillére.

Fontos szerepet kapnak még az osztálytársak, főleg Sol-i legjobb barátai: Kang Ha Yeong, aki titokban az iskolai ápoló után epekedik és Jeong Jin Hwan, aki énekesi karrierről álmodik.

Véleményem:

Nekem a gimnáziumi évek tetszettek, jól tükrözték a fiatalok életvidámságát és félszegségét, az első szerelem körüli bonyodalmakat és érzelmi hullámvölgyeket. Humoros és megható részek váltogatták egymást, jókat mosolyogtam közben. Felnőtt fejjel épp azért néz az ember néha tinitörténeteket, mert jólesik nosztalgiázni, újra átélni a fiatalkori érzéseket. Szeretem az ilyen aranyos kis sztorikat.

Mivel ez egy minisorozat, nem mélyed bele a diákok mindennapjaiba, inkább csak kiragadott jeles eseményeken keresztül (pl.: úszóverseny, karácsony, szülinapok, színielőadás stb.) kapunk ízelítőt a szereplők életéből. Emiatt sokszor már az elején olyan érzésem volt, hogy rohan velük az idő. A cselekmény végig az első szerelem édes-bús pillanatai körül forog, de nagyon felszínesen érint komoly problémákat is, szóba kerül pl. az iskolai bántalmazás, a nyomás okozta depresszió, vagy a szülők válása.

A zenéje kedves és vidám. Az egyik betétdalt a főszereplő, Kim Yo Han énekli, aki kinézete és hangja alapján akár Cha Eun Woo kisöccse is lehetne. Ez női szemmel nézve egyértelműen növeli a sorozat élvezeti értékét.

Örültem volna, ha az érettségi utáni évben lezárul a történet (17. epizód). Odáig szívmelengető volt az egész, és szépen kicsúcsosodott a romantika, az egész történeti ív végére pontot lehetett volna tenni. Az alkotók azonban úgy gondolták, hogy ennek az öt fiatalnak a sorsát tovább kísérik a felnőtté válás rögös útján, és felkavarják körülöttük az állóvizet (már ha a szerelmi háromszöget és a mindennapos tinidrámákat annak lehet tekinteni).

Az egyetemi időszakot másfél epizódba belepréselték (kb.30 perc), amit már nehezményeztem, előbújt a kritikusabb énem. Szerintem ez az időszak legalább olyan jelentős az ember életében, mint a középiskolás évek. Odáig is gyorsnak éreztem az időbeli ugrásokat, de itt egyenesen fénysebességre kapcsolt a történet, egyik pillanatról a másikra már nem hónapokat, hanem éveket ugrottunk, és ettől erős hiányérzetem támadt. Szinte észrevétlenül csöppentünk a munkavállalás nehézségei közé. 

Pedig az egyetemi évek alatt lett volna lehetőség a szerelmi szál elmélyítésére, de  – számomra érthetetlen okokból –, a sorozat készítői ezt nem akarták megtenni, így a főszereplők romantikus kapcsolata a felnőtt időszakban szinte végig egy helyben topogott.

(Spoiler! Egyenesen abszurdnak találtam, hogy majdnem 30 éves korukig vártak a szerelmük beteljesedésével, amikor már 20 évesen is együtt jártak. A gimis részeknél még csak kerülgették egymást, viszont az egyetemi évek alatt és a munkavállalás időszakában már teljesen érthetetlen, hogy mindössze csak csókokig jutottak. Ha a valóságban is így mennének a dolgok, az erősen megkérdőjelezné az érzelmeik hitelességét. Szerintem itt érződik, hogy kínai mintát követ a sorozat, ők hihetetlenül konzervatívak a szex kérdésében. Spoiler vége!)

Rózsaszín felhőkre áhítozó kis lelkem így a sorozat második felében sokáig hoppon maradt, kapott viszont helyette egy nagy konfliktust, ami bizonyos szempontból kísértetiesen hasonlított a Something in The Rain-ben látottakhoz. Az éppen eléggé megviselt, pont nem hiányzott, hogy rögtön utána egy cukinak vélt sorozat rákontrázzon. Biztos vagyok benne, hogy ha máskor nézem, nem veszem ennyire zokon, hiszen ez egy vígjáték, csak rossz volt az időzítés. Még az a szerencse, hogy a szomorú részeket sem bonyolították hosszasan, a hátralévő műsoridő elegendő mozgásteret biztosított az érzelmi feszültség feloldására.

Összegzés:

Könnyed, fiatalos, lényegében derűs sorozat. Elsősorban tiniknek és gyermeklelkű felnőtteteknek ajánlom, kiváló nosztalgiázásra. Háromnegyed része a gimis időszakra fókuszál, azok az epizódok nagyon aranyosak és viccesek, a korai felnőtt évek viszont egy kicsit összecsapottra és kevésbé cukormázasra sikerültek. Sajnáltam, hogy elnyújtották a történet idővonalát. Az életkorral együtt változott a sorozat hangulata, nem tűnt el, de megkopott a cukiság. Nyilván az volt a szándék, hogy bemutassák, az iskolapadon kívül keményebb az élet, de az előzményekhez képest élesnek találtam a váltást. Jó volt egyszer megnézni, a zenéje felkerült a lejátszási listámra, és végre megtudtam, honnan származik a doramás csoportok híres szállóigéje: "Mindenki az oppám, aki jóképű és gazdag!".

Magyar felirattal elérhető a Netflixen.

Trailer: 

Something in the Rain

 Something in the Rain 

Dél-koreai televíziós sorozat, 2018

Műfaj: romantikus, dráma

Epizódok száma: 16

Főszereplők: Son Ye Jin, Jung Hae In

Elöljáróban: 

Két hónappal ezelőtt, amikor az Egy tavaszi éjszaka c. sorozatról írtam, a Koreai Doramák csoportban nagyon sokan ajánlották, hogy nézzem meg Jung Hae In másik sorozatát, a Something in the Rain-t is. Egész jó kis beszélgetés kerekedett arról a poszt alatt, hogy kinek melyik tetszett jobban. Akkor döntöttem el, hogy mindenképpen megnézem, és saját véleményt alakítok ki róla.

A történetről:

A főszereplők nagy korkülönbség ellenére szeretnek egymásba. Yoon Jin Ah 35 éves, egy kávécég felügyelőjeként dolgozik, Seo Joon Hee pedig a legjobb barátnőjének az öccse, és számítógépes játékok tervezésével foglalkozik. Régóta jó barátok, de a kapcsolatuk megváltozik, amikor a srác visszatér több éves külföldi munkájából. 

Jin Ah élete kívülről kiegyensúlyozottnak látszik, de valójában több problémával is küzd. Bár felelősségteljes munkát végez, a munkahelyén a közvetlen főnöke a többi női alkalmazottal együtt őt is kihasználja és zaklatja. A magánélete sem túl rózsás. Még együtt lakik a szüleivel és az egyetemista öccsével, így otthon sincs sok mozgástere, és a szülei által felmagasztalt barátja megcsalja. Seo Joon Hee törődése és szeretete ébreszti rá, hogy ő is értékes, szeretetreméltó személyiség. Ez erőt ad számára, hogy határozottabban kiálljon önmagáért. Titokban randevúzni kezdenek, és hamarosan szenvedélyes, mindent elsöprő szerelem lángol fel közöttük, a fiú valósággal a tenyerén hordozza. 

A kapcsolatuk gyorsan olyan szintre jut, ahol már nehéz tovább titkolni az érzéseiket. Ekkor azonban szembe kell nézniük a kollégák, a barátok és a családjuk ellenzésével. 

(Minimális spoiler! Ez utóbbi jelenti a legnagyobb problémát, ugyanis a fiú nemcsak fiatalabb, hanem még abból a szempontból sem számít jó partinak, hogy félig árva, és az apukája külföldön él, tehát nem rendelkezik patinás családi háttérrel. Márpedig Jin Ah anyukája számára ez mindennél többet jelent. Nem érzi biztosítottnak a lánya fényes jövőjét Seo Joon Hee mellett, ezért minden eszközt bevet, hogy elválassza őket egymástól. Amit az a pöttöm kis asszony művelt, attól kinyílt a bicska a zsebemben, de leginkább az döbbentett meg, hogy az egész családja hagyta magát terrorizálni. A megértéshez azonban tudni kell, hogy Koreában nagyon erős a kollektív felelősségvállalás és mélyen gyökerezik a szégyen kultúrája. Ha valaki hibázik, az foltot ejt az egész család becsületén, ezért mindenki törekszik rá, hogy ezt elkerüljék. Minimális Spoiler vége!)

Véleményem:

Ez egy csodálatos szerelmet feldolgozó sorozat, de nehezen emészthető. Az eleje rendkívül szép, egyenesen mesébe illő, viszont a második fele olyan bonyodalmakkal terhes, amelyek lassan aláássák ezt a gyönyörű kapcsolatot. Kegyetlenül rávilágít a jelenlegi koreai társadalom hibára, a mindenféle mássággal kapcsolatos elfogadás hiányára – bár ez világszerte probléma, mert alapvetően az emberi természetből fakad –, illetve arra, hogy a konfuciánus értékrendre épülő, tekintélyelvű nevelés szerint a szülők teljes mértékben beleszólhatnak a felnőtt gyermekeik párválasztásába. A főszerelők megpróbáltak ez ellen lázadni, több-kevesebb sikerrel. Az én lelkemet megviselte ez a történet, annak ellenére, hogy a vége nem mondható rossznak.

Összehasonlítva tehát Jung Hae In két sorozatát, számomra az Egy tavaszi éjszaka kedvesebb emlék marad, noha ez sokkal szenvedélyesebb. A két sorozat hangulata és zenéje hasonló, az érzelmi ívük viszont teljesen eltérő. 

(Minimális spoiler! A tavasziban a szerelmi szál a kezdeti nehézségek után felfelé ível, és nem törik meg, az esősben pont fordítva. Itt kezdetben szárnyaló, majd süllyedni kezd, és a vége felé két olyan mélypont is van, ami valósággal arcul csapott, és még csak nem is írhattam őket a fúria anyuka számlájára. Napokkal ezelőtt fejeztem be, de még mindig nem hagy nyugodni a történet. Mégsem bántam meg, hogy megnéztem, mert az első fele tényleg gyönyörű, és az utolsó percekben mentették, ami menthető, így reményteljessé vált a befejezés. Minimális spoiler vége!)

Angol felirattal elérhető a Netflixen.

Teaser: