2020. április 16., csütörtök

Anita Boza: Édes borzongás



Anita Boza: Édes borzongás



Fülszöveg:

Miranda Jones, a San Franciscó-i rendőrség viselkedéselemzője szomorú hírt kap szülővárosából, Quincyből: kedvenc unokabátyja bűntény áldozata lett.
Miranda hazautazik a temetésre, bár a háta közepére se kívánja a találkozást az exével, Cody McKlainnel, az álmos kisváros seriffjével, akivel annak idején nagyon csúnyán szakítottak. Amíg Quincy lakói a karácsonyi ünnepekre készülődnek, Cody a tettes nyomába ered, és megkéri Mirandát, hogy segítsen neki a nyomozásban.Az egykori szerelmesek kénytelenek együtt dolgozni, és félretenni múltbéli sérelmeiket, ha el akarják kapni az elkövetőt. Miközben egyre több titok kerül napvilágra az ügy gyanúsítottjaival kapcsolatban, Miranda és Cody között felforrósodik a hangulat.A hideg, havas téli éjszakák árnyai között ott leselkedik valahol a gyilkos, de Miranda szívére legalább ekkora veszélyt jelent Cody újbóli közeledése is.Egy hajdanvolt szerelem, ami örökre elmúlt… vagy talán mégsem?

Véleményem:

Az Édes borzongás egy romantikus krimi, amely tökéletesen kikapcsolt ebben a kicsit nyomasztó, vírusos időszakban. Szeretem a szerző romantikus-erotikus novelláit, és ez a regény hozta az azokban megszokott hangulatot, a humort és a szenvedélyt.
Tulajdonképpen hangsúlyosabb benne a szerelmi szál, talán ennek köszönhető, hogy le sem tudtam tenni. A stílusa gördülékeny, a szereplői szerethetőek, valahogy élő az egész történet. Az ember könnyedén bele tudja élni magát, mintha részese lenne az eseményeknek ebben a tipikus amerikai kisvárosban, karácsony közeledtén.

A történetről:

A regény főszereplői Miranda és Cody, akiket valaha egy csodálatos szerelem fűzött össze, és most, tíz év elteltével újra találkoznak egy gyilkossági ügynek köszönhetően. Mellbe vágja őket a viszontlátás. Az egykori szerelem emléke mindkettőjükben elevenen él, és a szakítás sebeit is hordozzák, ezért közös nyomozás embert próbáló lesz számukra. A köztük feszülő láthatatlan kötél hálójában vergődnek, vágy és elutasítás között.

Miranda kedves, segítőkész nő és remek viselkedéselemző, de menekül saját érzelmei elől, és rettentően bizalmatlan exbarátjával szemben. Cody lelkiismeretes és jószívű seriff, élvezi Quincy lakosainak bizalmát, de Miranda szívét nem könnyű visszahódítania, hiába érezhető köztük még mindig elemi erejű vonzódás. Nekem nagyon tetszett, ahogy lassan felülkerekedtek a múlt árnyain, és ismét közel kerültek egymáshoz. Szomorú lett volna, ha megint hagyják ezt az erős, nem mindennapi vonzalmat veszni hagyni. A pattogó szikrák mellett fontos szerepet kap a megbocsájtás, és nem fog csalódni az sem, aki forró, de ízlésesen megfogalmazott szerelmi jelenetekre vágyik. Ráadásul a romantikus részeket jó néhány cuki jelenet tarkította, helyenként hangosan nevettem.

A mellékszereplők közül Miranda apukája volt a kedvencem. Nagyon jó fej az öreg, már az első Harry Potteres utalásnál a szívembe zártam. Az írónő állatvédő vénája is megmutatkozott, az aranyos kutyák és cicák elmaradhatatlan szereplői a történeteinek.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a krimi műfaj nagy rajongója vagyok, de így, romantikával fűszerezve kifejezetten élveztem. Nem rágtam le a körmömet közben, de érdekes és jól felépített volt a nyomozás. Ahogy haladt előre a történet, egyre kíváncsibb lettem, ki lehet a tettes. Valódi emberi sorsok tárultak fel közben, és az írónő érintett komoly témákat is, mint például a gyermektelenség, családon belüli erőszak, vagy a kirekesztettség érzése. Nem mélyedt nagyon bele, hiszen ez egy szórakoztató regény, de a gondolatébresztő sorokat szépen beleszőtte.




Kedvcsináló idézetek:

„– Itt van – mondta halkan apám.
– Kicsoda? – meredtem rá, bár lelkem mélyén pontosan tudtam, kire érti. A szívverésem meglódult, a gyomrom tótágast állt, az idefelé elfogyasztott csokoládé édes íze megkeseredett a számban.
– Hát… „Tudjukki” – forgatta meg a szemét.”

Egy sóhajjal kivettem a csomagtartóból a feszítővasat, és visszaballagtam a kukához.
– Kuporodj le! – utasítottam. – Megpróbálom kinyitni.
– A kezeddel?
– Nem, a farkammal. – Ahogy kimondtam, már meg is bántam. Miranda nem egy lány, akivel flörtölnöm vagy szellemeskednem kell. Ő az exem, akitől csúnyán váltam el. Nagyon csúnyán.
– Videózz közben, és tedd fel a netre! – vihogott. – Ha nem lett kisebb a szakításunk óta, rekord nézettséged lesz.”

„– Miranda, adok neked egy tanácsot, mert látom, hogy napok óta rágódsz valamin – kezdte. – Bármilyen döntés visszafordítható, hisz a tiéd. A döntéseink visznek előre minket, de az sehol sincs kőbe vésve, hogy ne lehetne bárhonnan visszafordulni. Bárhonnan, érted? És ha bizonytalan vagy a döntéseiddel kapcsolatban… hallgass a megérzéseidre! – Apám elmosolyodott. – Ez akkor tulajdonképpen két tanács volt.”

Amikor kiértünk a kórteremből, odafordultam hozzá.
– Nagyon fáj? – kérdeztem. A szeme melletti bőr lilás színben játszott, a szája sarkán hasadás. A tudat, hogy akár el is veszíthettem volna, rémisztő volt.
– Semmi olyan, amit egy kis szex ne hozhatna helyre – vigyorodott el, majd felszisszent, és az ajkához kapott.
– Kár. Nagyon sajnálom, hogy nem csapta le legalább az egyik füledet! – sziszegtem, majd sarkon fordultam, és elindultam kifelé.”

Értékelés: 

5/4,5 csillag (Fél csillagot kénytelen vagyok levonni Miranda egyik lépése miatt, de szerencsére nem esett óriási túlzásba, így még szerethető karakter maradt.)

Összegezve:

Öröm volt olvasni, kellemes kikapcsolódást nyújtott. A romantikus-erotikus olvasmányok kedvelőinek bátran ajánlom. 




A regény most rendkívül kedvező, 1000 Ft alatti áron beszerezhető:


A kötetet hálásan köszönöm az írónőnek!

2020. január 18., szombat

On Sai: Álruhában – Vágymágusok 1. értékelés + Exkluzív részlet! A második rész címe és első mondatai!


On Sai: Álruhában – Vágymágusok 1. értékelés + Exkluzív részlet! 

A második rész címe és első mondatai!



Fülszöveg:

Lehet barátság férfi és nő között?

Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat. Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi. Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját.
Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik?
De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében, ha a mágiája csalogatja a férfiakat? Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra. Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre,
miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást.
„…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”
Éld át izgalmas és mágikusan érzéki kalandjait!

Oldalszám: 304
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképz
ő Kiadó Kft.
ISBN: 9789634577270
Országos megjelenés: 2019.11.28


***
Elöljáróban

On Sai regényeit olvasni élvezet. Az ember kezébe veszi a könyvet, és már az első lapokon beszippantja a történet. Legalábbis velem mindig ez történik. Nagyszerű mesélő, élő és varázslatos, amit ír.

Ezzel a regénnyel egy titkos vágyam váltotta valóra, ugyanis mióta olvastam az Esővágy novellát, reménykedtem benne, hogy egyszer majd ír egy hasonló, de hosszabb, vággyal átitatott történetet. Nem tehetek róla, menthetetlenül romantikus lelkű vagyok. Most itt van, és éppen olyan szenvedélyes és izgalmas, ahogy reméltem!

A történetről

A Vágymágusok sorozat középkori világra épülő fantasy, ami már önmagában érdekes alapul szolgál. Központi szereplője Rianna grófkisasszony, aki ikertestvérével és kissé kelekótya édesapjukkal a királyság egyik félreeső zugában él. Testvérével mindketten örökölték a mágikus képességet, de ezt szigorúan titokban kell tartaniuk, mert ebben a világban a nőknek tilos varázsolniuk. Nem volt ez mindig így, de a női mágusok (szipolyok) lázadásának leverése után kíméletlenül irtották őket. Évtizedek óta csak férfiak részesülhetnek mágikus képzésben, ami a férfi-női mágia egyensúlyának felborulásához vezet. Mindez kezd negatív hatással lenni az emberek környezetére, a természet érzékenyen és egyre negatívabban reagál a változásra, pl. kevesebbet süt a nap, de háttérben meghúzódó ok még sokak számára nem nyilvánvaló.

Rianna és Roan saját kis világukban, a zűrös királyi udvartól távol előszeretettel bújnak egymás ruháiba, megtréfálva ezzel környezetüket, csakhogy az egyik ilyen alkalom rettentően balul sül el. Ő maga és családja is életveszélyes helyzetbe sodródik, amikor ikeröccsével összetévesztve Ras parancsnok magával viszi egy kényszersorozás alkalmával. Ras a száműzetésből hazatérő Kartal herceg számára gyűjt máguskatonákat.

Hihetetlenül izgalmas kaland veszi kezdetét, amikor a fiúruhába bújt Rianna próbál elvegyülni és beilleszkedni a mágustanoncok közé. A fiúknak először egy vizsga keretében bizonyítaniuk kell mágikus képességüket, azután pedig képzésben részesülnek. Rianna szerencsére talpraesett, éles esze sok veszélyes helyzetből kimenti, de még álöltözetben is nyilvánvalóan elüt a többiektől, ezért melegnek, vagyis „szőlőcskének” nézik. Nagyon tetszett, hogy On Sai erre – a népdalokból ihletet merítve –, külön kifejezést talált ki, az adott korhoz illő formába öltöztette. Több ilyen ötletes, mögöttes tartalmat hordozó kifejezés is megjelenik még, pl. a gyümölcsoltás és a szipoly.

Ebből a különös szituációból rengeteg vicces és zavarba ejtő jelenet adódik, hiszen Rianna női mágiája öntudatlanul is csalogatja a férfiakat. A helyzetét tovább bonyolítja, hogy a képzés ideje alatt, amíg a herceg érkezésére várnak, titokzatos támadások érik a csapatot. Így nemcsak a lebukást kell elkerülnie, hanem egy veszélyes merénylővel is szembe kell néznie. Szerencsére ebben számíthat társai segítségére.

Bár végig Rianna nézőpontjából követjük az eseményeket, fontos szerephez jutnak mellette a fiúk is.

Ott van például a szelíd Zaher, aki tudós édesapjára emlékezteti Riannát, és ezért a kezdetektől bizalommal, baráti érzelmekkel viseltetik iránta.

Mort, a lehengerlő szépfiú, aki kinézetével leginkább csalogatja a tekintetét.

Azután a csavargó és kiszámíthatatlan Lidérc, aki egyszerre vonzza és figyelmezteti veszélyre az érzékeit.

És ne felejtsük el a tekintélyt parancsoló Rast, aki néha szigorú, máskor viszont gondoskodó katonai vezető, az ő férfias kisugárzása sem hagyja érzéketlenül főhősünket.

„A hangja kútmély volt, és olyan gyönyörűen zengett, hogy arra gondoltam, szerelmes vagyok. Már csak egybe kellene gyúrni Zaher eszét, Ras férfiasságát, a gyógyító eleganciáját és Lidérc hangját. És persze az illető ne legyen mágus, nehogy lebukjak. Ennyi, nincsenek nagy igényeim.”




Véleményem

Nálam egy történet leginkább azon áll vagy bukik, hogy mennyire vagyok képes megszeretni a főszereplőt. Rianna átment a vizsgán. Szeretetreméltó és emberi, élvezettel tartottam vele. Normális kamasz lányként viselkedik, könnyű volt átérezni a helyzetét. Ki ne jönne zavarba, és támadnának különös gondolatai, ha hirtelen egy csomó erőtől duzzadó, helyes pasi közt találná magát? Rendkívül szórakoztató volt az izzás közte és a srácok között. De szerettem a gyors észjárását, találékonyságát is. Az meg külön tetszett, hogy nem ment át terminátorba, előfordult, hogy összeroppant a helyzet súlya alatt. Nem önszántából került szorult helyzetbe, ahol folyamatosan életveszéllyel kellett szembenéznie. Én is hasonlóképp éreztem volna, megértettem a kiborulását, de minden lányos megnyilvánulása mellett volt benne kellő spiritusz. Alapvetően nagyon ügyesen boldogult.

 „– Valaki adjon teát ennek a gyereknek! – mondta rekedt hangon Amron kapitány. – Nekem meg pálinkát! Sokat.”

A mágiarendszer bemutatása érdekes, de még nem zárult le, érezni lehet, hogy a következő kötetben folytatódni fog a kifejtése, vannak még válaszra váró kérdések ezen a területen. Pl.: Kik pontosan a vágymágusok és mi a feladatuk? Akadnak fehér foltok politikai szintéren is. Egyelőre annyit tudni, hogy a király és a nemesek jelentős része képes mágiát használni, ellentét feszül a királyi család tagjai közt, és az országra irányul egy külső fenyegetés, ezért fontos valamennyi mágikus képességgel rendelkező férfit kiképezni.

Az már biztosnak látszik, hogy a férfi és női mágusoknak eltérő erősségeik vannak, más elemeket képesek könnyűszerrel irányítani. Rianna eddig érzékeny, empatikus szereplőként mutatkozott be, aki kedvességgel és szeretettel fordul a világ felé, de az is felvillant, hogy a női mágia nem veszélytelen. Maga a szipoly szó is utal rá, hogy a varázslónők képesek elszívni az életerőt, ez az oka az őket körbevevő rettegésnek és közutálatnak.

„Gondolkozz, suttogta apám.
Nem vagy szörnyeteg, lehelte anyám.
Ne csináld már, nyűglődött Roan.
Megtorpantam. Ha már az egész család a fejembe suttog, mint kínos lelkiismeret, akkor valami nincs rendben.
Valami nagyon nincs rendben.”




Megosztó az olvasók körében, de nekem kifejezetten tetszett a mágia és a szexualitás finom összekapcsolása. Úgy képzelem, hogy a mágia valami nagyon ősi, mély dolog, teremtő erő mindenkiben. Természetes az összefonódása a vággyal, nemtől függetlenül. A sorozat címe előrevetíti, hogy a vágy mozgatórugója lesz a történetnek. Végigível rajta, és zseniális a megfogalmazása. Kifinomult és egyedi, pajkosan erotikus. Igazán vérpezsdítőre sikerült néhány jelenet, holott konkrétan szex nem is történik. Szerintem a 16-os korhatár teljesen helyénvaló.

Engem megragadott az is, hogy a természet ennyire szoros kölcsönhatásban van az emberekkel, és érző lényként viselkedik. Tetszett, hogy érzékenyen reagált a mágia használatára nemcsak úgy általánosságban a négy őselem, hanem akár egy kőfal, vagy faragott ajtó is. Rianna pedig ösztönösen figyelmes volt a környezetével szemben, ami a többiek számára újdonságként hatott.

„…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”

On Sai regényeiben jellemző a nyíltság és a természetesség, és megjelenik bennük valami mély bölcsesség. Mindig találok egy-egy olyan gondolatot, ami nagymamám hangját és mondásait idézi fel bennem. Szeretem ezeket a régi igazságokat, amelyek ma is iránymutatóul szolgálnak számomra.

Az igaz ember nem szavakkal köszöni meg a jót, amit kapott, hanem tettekkel. Anyám ezt tanította, és én hittem ebben, bármit mondanak mások.

Személyes élményem még a regény születésével kapcsolatban, hogy On Sai a környékünkön, a Taródi-várban is gyűjtött hozzá anyagot, ahol egy kicsit az idegenvezetője lehettem. Jókedvűen gondolok vissza erre a kirándulásra. Büszkén mondhatom, hogy jelen voltam, amikor az illóolajok ötlete bekerült a regény kellékei közé, a gyógyteák mellé.

Néhány szó a körtékről

Készüljetek fel, mert a regény át fogja rendezni a körtékhez fűződő viszonyotokat! Úgy tűnik, hogy ez egy tipikus mellékhatása On Sai YA regényeinek. Az Apa, randizhatok egy lovaggal? c. könyv olvasása után sokáig képtelen voltam egyszerű csonthéjas termésként tekinteni a dióra. Nem véletlen, hogy a blog nevébe is bekerült, a Galaktikus Fanklub vezetőjeként próbáltam olyan nevet keresni, ami valamiképpen kapcsolódik az írásaihoz.  Most a körtével vagyok ugyanígy, valahányszor meglátom, mindig mosolygásra késztet. Ehhez a gyümölcshöz fűződik ugyanis a regény egyik legütősebb, abszolút „hűha” jelenete. A körte motívuma központi helyet kapott a László Maya által tervezett gyönyörű borítón is, a jing-jang szimbólum alkotóeleme.

Az első kötet egy nagy csattanóval zárul, tűkön ülve várom a folytatást! Remélem, hogy az is ilyen érdekfeszítő és vággyal telített lesz!

Hihetetlenül büszke és hálás vagyok azért, hogy a Galaktikus Fanklub tagjaként az elsők közt olvashattam, és a regény borítójára rákerülhettek az ajánló szavaim.

Értékelés: 5/5 csillag. Az egyik legkedvesebb olvasmányom volt 2019-ben.

Kedvenc szereplők: Rianna és Lidérc.

Lidérc szemszögéből szívesen olvasnék néhány fejezetet. A lovagos regény váltott szemszöge hiányzott egy kicsit. Nagyon kedveltem még Rast, és a háttérben meghúzódó két erős női karaktert, Kimcse nénét és Fola kulcsárasszonyt.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy letehetetlen, humoros és szenvedéllyel átitatott fantasy regényre vágyik! Szívdobogtató élményben lesz része.

Köszönöm On Sainak az ajándékkönyvet és a Vágymágusok 2. exkluzív részletét!

A sorozat nyitánya megrendelhető a kiadó webáruházában: https://bit.ly/32PbFqJ




***


Exkluzív részlet! A második kötet címe és első mondatai


On Sai: A két herceg – Vágymágusok 2.


  A Tanoncok Tornyában a hercegi szobában feküdtem, és kényelmesen bevackoltam magam a takaró alá. Az éjszaka puhasága körbeölelt, és én még mindig éreztem a hajamon a körték finom, édes illatát.
 Lidérc és a körteaszalás… A szívem lángolt, akárhányszor eszembe jutott, és félálomban is fel-felszökött a mágiám. Soha életemben nem fogom bevallani senkinek, mi történt tegnap délután…
  Azt hittem, majd egész éjjel zavartan hánykolódom az ágyban, és a takaró sarkát rágom kínomban. Ám úgy aludtam, mint a tej, és most magamtól ébredtem.
  Kellemes meleg uralkodott a szobában, a kandalló szája a torony aljában lévő hatalmas terembe nyílt, de a hátsó fele a mi helyiségünket fűtötte, és a cselédek már megrakhatták újra a tüzet, ami lelohadt az éjjel. Idebent sötét volt, de az ablaktáblák csíkjai között beszivárgott a reggeli derengés. Kintről lányok nevetése és vödörkoppanások hallatszottak, bizonyára már a kenyérsütéshez hordták a vizet. A Tanoncok Tornya még csöndes volt, a fiúk nem dübörögtek le a lépcsőn, és nem hangoskodtak odakint a közösségi helyiségben. Valószínűleg most fordultak a másik oldalukra.
  Már épp visszaszunnyadtam volna, amikor huzatot éreztem az arcomon.
  Kinyílt volna az ajtó?
  A csend valahogy megváltozott, már nem puha, szőrös bundaként ölelt körül, hanem árnyalatnyi feszültség költözött bele, mint amikor a lant húrját túlhúzom.
  Valaki figyelt.

2020. január 12., vasárnap

Visszatekintés 2019-re

Visszatekintés 2019-re




2019-ben még nem írtam évértékelést, mivel alig pár hónapos volt a blog, most viszont szeretnék, mert eseménydús év áll mögöttem. Magánemberként is izgalmas volt, hiszen építkezésbe kezdtünk, bloggerként pedig hihetetlen, szinte mesébe illő élményekben volt részem.

Az egyik legemlékezetesebb esemény a Trónok harca filmsorozat befejező évadához kapcsolódik. A finálé után érzett mérhetetlen keserűségemből született néhány bejegyzés, ezekből kettő nagyon népszerű lett. Az egyik Bran és Sansa levele Havas Jon számára, a másik pedig az alternatív befejezés. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, és az utóbbit két nagy fórum, a Trónok Harca Monopoly Facebook oldal és a Pimp Thy Mind YouTube csatorna megosztotta. Azóta is hálával és büszkeséggel gondolok erre, bár még mindig szürreális élmény. Szerintem a blog életének legdicsőbb pillanatai voltak ezek! Többen ösztönöztek további írásra, de én nem tartom magam írónak, sosem volt ilyesmire késztetésem előtte, és azóta sincs, annak viszont örülök, hogy ezekkel a bejegyzésekkel sok embert sikerült megörvendeztetnem. George R. R. Martin fantáziavilága azóta is szerves részét képzi a blog Facebook anyagának, a napi idézetek közt rendszeresen feltűnik.




A másik fantasztikus dolog, hogy életemben először kerültek ajánló szavaim egy könyv borítójára, méghozzá a kedvenc magyar írónőm, On Sai új regényének, a Vágymágusok nyitókötetének hátuljára. Hihetetlenül felemelő érzés és óriási megtiszteltetés ez számomra! Nagy örömömre idén két regénye is megjelent, és könnyes szemmel olvastam, hogy az Artúr köszönetnyilvánításában is megemlített. Nincsenek rá szavak!


Kép: Wichnalek Attila, Galaktikus Fanklub 


Egy ideig úgy nézett ki, hogy 2019-ben az On Sai rajongói oldal vezetését az építkezési bonyodalmak miatt már nem tudom ellátni, de társaim segítségével áthidaltuk a problémát, és a Galaktikus Fanklub munkája változatlanul folyt tovább.

A harmadik felejthetetlen esemény, hogy találkoztam Mary E. Pearson írónővel, akinek a Fennmaradottak krónikái c. sorozata rabul ejtette a szívemet. Hálás vagyok a GABO Könyvkiadónak a szervezésért! 



Nem kötődik szorosan a bloghoz, de alig pár héttel ezután a 23.Váratlan Utazás-találkozó keretein belül és az azt követő vacsorán John Welsmannel volt szerencsém találkozni, aki a sorozat világhírű zeneszerzője. Évtizedek óta rajongója vagyok Lucy Maud Montgomery regényeinek és a belőlük készült filmfeldolgozásoknak, csodálatos volt az a nap! Köszönet a szervezésért a magyar rajongói közösség vezetőjének, Kozák Zsoltnak!




A legnagyobb élményeim közé tartozik az is, hogy az egyik kedves barátnőmtől, Ambrús Renátától karácsonyra kaptam egy szívhez szóló novellát. Nagyon meghatódtam, amikor elolvastam a kéziratát! Szeretettel ajánlom Csokoládé c. írását!

Az év során sok kedves könyvmollyal és bloggerrel találkoztam, főleg a Könyvfesztivál és a Könyvhét idején, illetve a Mary E. Pearson dedikálás során és a VU-találkozón, de ide sorolom azokat is, akikkel nem személyesen, hanem könyves csoportokban kerültem kapcsolatba. Sokat jelentettek számomra a közös eszmecserék és jóízű kacagások.

Szintén nem kapcsolódik szorosan a bloghoz, de számomra fontos, hogy a csoportvezetésben végzett tevékenységemben nagy változás történt ősszel. Adminisztrátor társaimmal együtt 5 éven keresztül vezettük a Facebookon a Vörös Pöttyös Könyvek csoportot. Amikor felkaroltuk, egy elhanyagolt, pár ezer főt számláló adok-veszek csoport volt. Kemény munkával értük el, hogy a nevéhez méltó könyvmolyképzős közösséggé váljon. 2017-ben vezettük be a tematikus heteket, ami kiváló katalizátornak bizonyult. A tematikus hetek során a kiadó termékeit népszerűsítettünk egy-egy héten keresztül, napi 6-12 bejegyzéssel. Három év alatt összesen 88 tematikus hetet tartottunk, ebből 41 párhuzamosan futott a testvércsoportunkban is. A két csoport ( a Vörös Pöttyös Könyvek és a Vörös? Rubin? Arany? Zafír? Kristály? Igen, mindet imádom! csoport) admingárdája 2018-ban olvadt össze, együtt ütőképesebb csapatot alkottunk, mély barátságok szövődtek köztünk. Végül azonban hiába voltunk sokan, a két helyen való folyamatos időzítés kimerített bennünket, egy idő után valóságos rémálommá vált. Pedig az utóbbi másfél évben a Könyvmolyképző Kiadó recenziós támogatását is élveztük, és a holtpontokon a tagság folyamatos visszajelzése sokszor átlendített bennünket. Rengeteget gondolkodtunk, miként lehetne ezt a problémát megoldani, végül egy fájdalmas, de szükségszerű döntés született. Mivel az adminok csapata nem akart újból szétválni, lemondtunk a VP csoport vezetéséről, és hozzáértő emberekre bíztuk. A másik csoportot pedig megváltozott névvel és új tartalommal vittük tovább. Mindannyian szeretjük a KMK kiadványait, máskülönben nem áldoztunk volna rá ennyi időt és energiát az életünkből, de más kedvenceink is vannak, és élt bennünk a vágy, hogy azokkal is foglalkozzunk, amit most örömmel meg is teszünk. Szeretettel várjuk azokat, akik egy jó könyves közösséget keresnek a Könyv a lelke - Ahol a betűk életre kelnek csoportunkban! 

Most pedig következzenek a tavalyi év legkedvesebb olvasmányai!




Első helyen szeretném említeni A Fennmaradottak krónikáit Mary E. Pearsontól. 
A lelkem együtt rezonált ezzel a sorozattal, többször álmodtam is vele. Egyesíti a kedvenc zsánereimet: YA fantasy lenyűgöző romantikus szállal, középkori háttérvilággal. Nagyjából olyan hatással volt rám, mint régebben Cassandra Clare első két Árnyvadász sorozata. Terjedelmes, heteken keresztül olvastam, de nemhogy lanyhult volna az érdeklődésem közben, inkább kötetről kötetre jobban magába szippantott. Utána sokáig nem volt kedvem mást olvasni. 

Erősen gondolkodtam, miként rangsoroljam a többi kedvenc olvasmányomat, végül lemondtam róla. Mindegyik különösen kedves számomra, de különböző okokból, ezért az olvasási sorrendet követem. Kivételt csak a Koboldcsászár képez, amit a képszerkesztés miatt vettem előre. 




Ebben a romantikus sci-fiben tündéri volt a szerelmi szál, ráadásul a humora is bájos és fordulatokban sincs hiány. A sorozat minden kötete egy klasszikus mese sci-fis feldolgozása. Egymásra épülnek, de mindegyikben különböző párok viszik a főszerepet. Nekem a harmadik rész után változatlanul az első kötetben megismert Cinder és Kai maradtak a kedvenceim.

Katherine Addison: A koboldcsászár 
Ennek a steampunk fantasynak volt a legszeretetreméltóbb főhőse, mélyen megérintett a története. Szerintem kivételes személy az, akit nem ront meg a hatalom. Érdekes volt és megindító, szép a stílusa, de tömény, viszonylag sokáig olvastam.



Bár nehezen indult, de végül a legizgalmasabbnak olvasmányomnak bizonyult. Ütősek a karakterek és bravúros a történet. Körömrágós fajta, olyan zseniális húzások vannak benne, mint egy világbajnoki sakkpartiban. Olyan szempontból is emlékezetes számomra a könyv, hogy a blog első recenziós példánya volt. Köszönet érte a Könyvmolyképző Kiadónak! 

Nagyon szép és elgondolkodtató YA regény az életről és a szeretetről. Egy fiatal srác útkeresése, családi és baráti kapcsolatai állnak a középpontban. Könnyen rá tudtam hangolódni, mert hasonlóan szeretetteljes családban nőttem fel, mint a főszereplő, és a nagymamámhoz pont ilyen csodálatos emlékek fűznek. Olyan gyönyörű gondolatok vannak benne, amelyek megtisztítják az ember lelkét. 


Cselenyák Imre: A tölgyek alatt 
Csodálatos folytatása és lezárása Arany János életrajzi regényének. Az első része is kedvenccé vált, lelket gyönyörködtető írás, emberközelbe hozza a költőóriást. Nagyon örülök, hogy jelen lehettem a könyvbemutatón a Duna-korzón! Ha majd egyszer nyugalmasabb napokat élek, és lezárul az építkezés, mindenképpen megérdemel egy külön blogbejegyzést.




Innentől sajnos már csak olyan könyveket tudok említeni, amelyekről még nem született blogbejegyzés, de ez nem jelenti azt, hogy ne tartoznának a legkedvesebb tavalyi olvasmányaim közé. Éppen ellenkezőleg!

On Sai: Álruhában (Vágymágusok 1.) 
On Sai regényei engem mindig is lenyűgöztek, nem lett ez másképp a Vágymágusok első részével sem. Végtelenül boldog voltam, hogy a Galaktikus Fanklub tagjaként az elsők közt olvashattam! Ezt is lehetetlen letenni, akárcsak a lovagos regényét, mégis teljesen más. Egy álruhába bújt grófkisasszony izgalmas kalandjainak lehetünk tanúi, akinek fejvesztés terhe mellett titokban kell tartania kilétét a mágusok kiképzésén, ahová csak férfiak járhatnak. Sziporkázó és pajzán, súrolja a zafír kategória határát, nem véletlen a 16 éven felülieknek való korhatár. Legyetek résen, mert On Sai mágiája át fogja rendezni a gyümölcsökhöz fűződő viszonyotokat! Utána nem fogtok ugyanúgy tekinteni a körtékre, abban biztos vagyok. A lovagos regény után más értelmet kapott a dió, most a körték láttán fog el a nevetés. Nagyon várom a folytatást!

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)
Sokat kellett várni a sorozat 3. részére, de abszolút megérte! Ez a nagy ívű space fantasy lebilincselő és elgondolkodtató. Muszáj annak lennie, mert az űrkorszakban járunk és keresztényüldözésről van szó, ráadásul javában zajlik egy galaktikus háború. On Sai az egész sorozatban erkölcsi dilemmákkal szembesíti az olvasóit. Ebben a kötetben arra keresi a választ, hogy miben rejlik a szeretet lényege, de természetesen az extrém körülmények között is megcsillan fergeteges humora. Élvezet olvasni! Amíg nem jutok oda, hogy egy rendes blogbejegyzést írjak róla, csak annyit mondok: mindörökké Don. És utána Chester. Bocsi, Artúr! Ne vedd a szívedre, esélyed sem volt. 




R. S. Grey: Ezzel a szívvel 
A tavalyi New Adult olvasmányaim közül ennek a szívátültetésen átesett lánynak a története volt számomra a legkedvesebb. Először azt akartam írni, hogy a legemlékezetesebb, de ez nem lenne teljesen igaz. Három drámai NA könyvet is tudok említeni, ami ebből a szempontból megelőzi: Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa, Colleen Hoover: Csúf szerelem, Amy Harmon: Homokból és hamuból. Viszont pont azért nem váltak a legkedvesebbé, mert túlságosan megráztak. Hiába értek jó véget, visszagondolva inkább a szomorúság jut eszembe róluk. Ez a történet sem mentes a fájdalomtól, mégsem szaggatta darabokra a lelkem. Gyönyörű szerelmi történet, szívhez szóló és szenvedélyes, ráadásul a humora is kiváló. Igazán különleges, kellemes meglepetésként ért. Többet nyújtott egy átlagos rubin pöttyösnél, örülök, hogy pont karácsonykor olvastam.

Azt mondják, úgy hiteles egy blog, ha az ember beszámol arról is, ami nem igazán nyerte el a tetszését. Szerencsére nem sok ilyen volt, de mindegyik miatt szomorkodom egy kicsit.




Sajnos Leigh Bardugo másik sorozatának, a Grisa trilógiának első két kötete csalódást okozott. A Hat varjúval az írónő nagyon magasra állította a mércét, ezért sokkal jobbat vártam. Szinte hihetetlen, hogy ugyanaz a személy írta őket, annyira eltérő a két sorozat. Az előzőben az ütős karakterek és az izgalmas cselekmény ragadott meg, itt nagyítóval kellett keresni mindkettőt. Hiába volt lenyűgöző a háttérvilág, a női főszereplő, Alina, akire az egész történet épül, a második rész végére kiütötte nálam a biztosítékot. Gyakorlatilag elnyerte az év legidegesítőbb női szereplője díját. Ritkán válok vérszomjas olvasóvá, de neki sikerült kihoznia belőlem. A végén egyenesen drukkoltam, hogy áldozza fel magát, csak érjen már véget az a kínlódás, amit művel. Nagy szerencse, hogy Nyikolaj Lancov karaktere képes volt ellensúlyozni, különben nem is folytatnám a sorozatot. (Apropó! Írtam valami olyasmit, hogy az Éjúr nem lett a kedvencem, mivel nem tudok azonosulni a módszereivel? Tagadom. Mióta Ben Barnes megkapta a szerepet, sutba dobtam minden erkölcsi meggyőződésem, és átálltam a sötét oldalhoz.) A harmadik rész a polcomon vár, valamikor majd sort kerítek rá.

Ugyanígy jártam Holly Black sorozatával, A levegő népének első két részével is (A kegyetlen herceg, A gonosz király), pedig nagyon szeretem a tündéres történeteket. Ez a sorozat viszont nyögvenyelősen csúszott le, a női főszereplő, Jude Duarte kifejezetten idegesített. (Falra mászom az olyan következtetésektől, hogy valaki megmenti az életem, de biztosan azért, mert gyűlöl. Persze. Mi másért?) Sértett fennhéjázásával egyszerűen képtelen voltam azonosulni, de gyanítom, hogy az E/1. jelen idejű elbeszélés is rásegített arra, hogy ennyire nem sikerült szimpatizálnom vele. Megnyugvással tölt el, hogy ez életkori sajátosság, a korosztályomhoz tartozók többségét  zavarja ez az írói technika. Az utolsó fejezetekben így is megcsillant a remény, hogy lehet ez a regény jobb is, csavaros és akár lélegzetelállító. 
Szóval nagy reményekkel vetettem bele magam a folytatásba 2020 első napjaiban, de sajnos végérvényesen kiderült, hogy Jude és én nem vagyunk kompatibilisek. Voltak benne izgalmas jelentek, de a narrációja a második részben ugyanúgy irritált, és ez számomra rengeteget levont a mű élvezeti értékéből. Jude kezet foghat Alina Sztarkovával, neki ítélem a második helyet az idegtépő női hősöknek járó dobogómon. Szomorúsággal tölt el a dolog, mert a sorozathoz készült fan artok csodaszépek, és előzetesen teljesen elbűvöltek. Ennek alapján azt reméltem, hogy a férfi hős, Cardan kisugárzása majd a második részben helyrerántja a sztorit, de ő alig jutott szerephez. Nem is értem, hogy a könyvek címe miért rá utal, amikor a történet végig Jude körül forog! Végül a 350 oldalas regényre egyetlenegy igazán szép romantikus jelenet jutott, ez pedig nekem édeskevés. Tudjátok, mi tetszett benne a legjobban? A vége. Az a csavar hatalmas volt, jót nevettem rajta. Az a sanda gyanúm, hogy itt veszek végső búcsút ettől a sorozattól, be kell látnom, hogy nem az én világom. A tündéres sorozatok közül a Sárkányok gyermeke trilógia minden hibájával együtt sokkal jobban tetszett, annak igazán élveztem a humorát.

Karácsonykor tettem egy próbálkozást a korosztályomnak inkább megfelelő felnőtt fantasy irányába, de ez sem hozta meg a várt eredményt. A Trónok Harca rajongóinak körében nagyon népszerű a Vaják sorozat, ezért bizakodva álltam neki, de sajnos gyorsan kiderült, hogy a könyv alapján bizony Ríviai Geralttal nem leszünk barátok. Izgalmakban nem volt hiány, klasszikus mesék horror változatával találtam magam szembe, de valahogy túl száraznak bizonyult, inkább az érzelmesebb olvasmányokat kedvelem. Még nem jutottam odáig, hogy a  filmsorozatot megnézzem, de van rá esély, hogy a látvány jobban megfog majd.

Az év utolsó könyves csalódását Erin Watt: Igazán szerelem c. regénye okozta. Csúnyán megtévesztett a besorolása. A rubin történetektől joggal vár az ember némi szenvedélyt,  ez viszont egy cukormázas kis romantikus volt, ráadásul az eleje eléggé vontatottra sikerült. Általában szeretem a tinitörténeteket, de amikor megvettem, nem erre vágytam, és bosszantott, hogy lehúztam miatta egy másik NA könyvet a karácsonyi listámról. Tanulság: legközelebb a Molyon utánanézek a kiválasztott könyvnek. Ott többen is jelezték, főleg a mű angol címe alatt, hogy nem szokványos Erin Watt könyvről van szó, hanem egy könnyed vörös pöttyösről. Szerencsére azóta sikerült elcserélnem!

Remélem, hogy 2020-ban sok jó könyv  és nagyszerű találkozás vár mindannyiunkat! Valószínűnek tartom, hogy a blogon kevésbé leszek aktív, hiszen az építkezés java még hátravan. Meglátjuk, mire jut idő és energia a család és a munka mellett. A kedvenc idézeteimet a FB oldalon mindenképpen szeretném tovább posztolni, és a tavalyi nyereményjátékok sikerén felbuzdulva tervezek újabb játékot is. 

Köszönöm, hogy figyelemmel kísértétek a bejegyzéseimet!

Sikeres és olvasásban gazdag évet kívánok Mindenkinek! 

2019. november 12., kedd

Katherine Addison: A koboldcsászár


Katherine Addison: A koboldcsászár





Elöljáróban:


Ennek a könyvnek akkor szavaztam bizalmat, amikor Miks-Rédai Viktória egyik nyilatkozatában olvastam, hogy a fordításai közül ez számára a legkedvesebb. Nem csalódtam az ízlésében, nagyon különleges élményben volt részem. A történetet nem részletezem, a fülszöveg tökéletesen összefoglalja a lényeget.

Fülszöveg:

A császár legifjabb, félig kobold fia egész életét száműzetésben töltötte, távol az udvartól és az ottani, halálos intrikáktól. Amikor azonban apja és három fivére életüket vesztik egy gyanús balesetben, egyedüli örökösként kénytelen elfoglalni a helyét a trónon.
Maia nem ért a politikához, nincsenek sem barátai, sem szövetségesei, és bármelyik pillanatban vele is végezhet az, aki a családja elleni merényletet elkövette. Miközben láthatatlan ellenfelei a trónjára és az életére törnek, és talpnyalók próbálják saját érdekeik hálójába vonni, gyorsan meg kell tanulnia, hogyan álljon helyt császárként.

Oldalszám 448
Kötés Fűzött
Kiadási év 2016
ISBN 9789634062257
Fordította Miks-Rédai Viktória

Jobb új hidakat építeni, mint az elmosottak után bánkódni.

Véleményem:

Régen olvastam ennyire szeretetreméltó főhősről.  Nemegyszer elérzékenyültem Maia lelkének tisztaságától és jóságos cselekedeteitől. Nemeslelkűségével jobban elütött császári felmenőitől, mint palaszürke bőrével a hófehér tündéktől. 
 Ugyanakkor az is előfordult – főleg az elején, amikor óráról órára követtük az életét felborító eseményeket –, hogy túl töménynek találtam a regényt. Többször szünetet tartottam olvasás közben, mert megakasztott a rengeteg (összesen tizenegy oldalnyi) kacifántos személy- és földrajzi név, és az első fejezetekben nemcsak az ifjú császár fáradt bele az audienciák és válaszra váró levelek végeláthatatlan sorába, hanem én is.
Szerencse, hogy nem adtam fel, mert végül megilletődve fejeztem be a könyvet. Óriási élmény volt végigkövetni, ahogy a lenézett és tudatlanságban tartott félvér fiú megküzdött a császári udvar intrikáival és a hirtelen nyakába szakadt felelősséggel. Az elején olyan magányos és elveszett volt, sokszor a legszívesebben megölelgettem volna, szinte anyai érzéseket váltott ki belőlem. Minden erejével igyekezett jó uralkodóvá válni, mégsem hitt benne senki, a háta mögött és nyíltan is gúnyolták, támadták. Még most is visszhangzik bennem a durva sértés, amit nagybátyja oly sokszor vágott a fejéhez: „holdkóros gnóm”.
Ő viszont tartotta magát, feladatról feladatra – sokszor a végkimerülésig –, küzdött tovább. Emberséges császár akart lenni, és ezzel ingoványos talajra lépett, járatlan ösvényt kellett kitaposnia, de nem adta fel. Minden szóra, hangsúlyra, mozdulatra figyelnie kellett. Elég jó megérzéssel kerülgette a csapdákat, és próbálta kiépíteni a kapcsolatait, mégis gyakran adódott olyan szorult helyzet, amelyből a személyi testőreinek és a titkárának kellett kimentenie. Pedig igyekezett alaposan mérlegelni a döntései előtt, és mindig a szívére hallgatva, a legjobb tudása szerint cselekedett. Csakhogy a legjobb tudása az elején, az alulképzettségéből kifolyólag szánalmasan kevésnek bizonyult. Ezért nagyon tetszett, hogy nem szégyellt kérdezni és tanulni. Lassan sikerült felülkerekednie a saját félénkségén és tudatlanságán. A legjobban viszont az tetszett, hogy nem vakította el a hatalom, később is ugyanaz a szeretetre méltó fiú maradt. Esetlen kedvességével és őszinteségével, ha nem is mindenkit, de sokakat sikerült megnyernie. Jó volt látni, hogy idővel barátokra és számára is értékes célra talált az uralkodáson belül. Kovászként hatott és fontos változásokat indított el abban a kegyetlenül merev, rideg világban. Nagyon szép, reménnyel teli a történet befejezése.
Az egész regényre jellemző a kifinomultság, a választékos nyelvezet és a precízen kidolgozott etikett, mellette viszont súlyos kérdéseket is érint. Nem történnek látványos, világmegváltó események, lassú változásnak vagyunk a tanúi, ahol a központi szerepet a fiatal császár útkeresése kapja, de közben szóba kerülnek olyan jelentős kérdések, mint pl.: a gyász, családon belüli erőszak, női egyenjogúság, társadalmi egyenlőtlenségek, terrorizmus stb., ami folyamatosan elgondolkodtatja az olvasót. A könyv második fele már eseménydúsabb, és egész izgalmasnak mondható.
Összegzés:
A koboldcsászár emlékezetes olvasmányom marad, szeretettel gondolok vissza rá. Egyértelműen öt csillagra értékelem, még a kezdeti nehézségek ellenére is, mert Maia tiszta szíve minden mást jótékonyan elfed. Introvertált fantasy, azoknak ajánlom, akik szeretik a műfajt, de nem riadnak el tőle, hogy nagy csaták helyett egy félig kobold, félig tündér ifjút kísérjenek végig az uralkodóvá válás rögös útján.

(Olvasás közben Maia szerepében mindvégig Elijah Wood  arcát láttam magam előtt, kobold fülekkel és palaszürke bőrrel. Szerintem nagyon illene hozzá ez a szerep is.) 

Forrás: Pinterest

A könyv megrendelhető a GABO Kiadó oldalán.

 Néhány idézet, amely bepillantást enged Maia személyiségébe:

„– Mi a helyzet a többi áldozattal?
– Fényességes?
– A Choharo Bölcsességén utazók. Az ő sorsukról milyen intézkedések tétettek?
– A császár nohecharisai természetesen vele együtt kerülnek a sírba.
Maia látta, hogy Chavar ezúttal nem játssza meg a keményfejűt: igazán nem érti.
– És a pilóta? A többiek?
– Személyzet és szolgák, Fényességes – felelte megzavarodva Chavar. – Ma délután lesz a temetésük az ulimeirében.
– Részt veszünk.
Erre Setheris és Chavar is csak bámult rá.
– Éppen annyira meghaltak, mint az atyánk – jelentette ki Maia. – Részt veszünk a temetésükön.
– Fényességes. – Chavar újfent sietősen meghajolt, és kiment. Maia agyán átfutott, vajon felmerült-e benne, hogy az új császár elmebeteg.”


„Akkor letérdelt, felhajtotta a fátylát – látta, hogy Telimezh és Dazhis feszesen állva várják a legközelebbi oszlopnál, de nem törődött vele. Nem voltak szavai, nem hozott felajánlást, csak az érzést, ami mélyebb volt, mintsem megfogalmazhatta volna, hogy meg kell adnia a tiszteletet az anyjának, mielőtt az atyja megkapja a pompás, nyilvános végtisztességet. Azon gondolkodott, Chenelo vajon büszkeséget vagy bánatot érzett volna az ő hirtelen felemelkedését látva. Bánatot, döntötte el; Chenelo számára a magas rang nem hozott semmit, csak gyászt és fájdalmat.
– Itt vagyok – súgta végül. Ez volt az egyetlen, amit érdemesnek érzett kimondani. Az anyja tíz éve halott volt, és mindaz, amit szeretett volna elmondani neki, amit csak álmaiban vallott be az edonomee-i hideg évek alatt, most egy gyermek panaszos nyafogásának tűnt. Még ha hallaná is, gondolta, az is csak a gyászát növelné.
Összekulcsolta a kezét és meghajolt a sír felé; még fehér márványba foglalt magányában is meg akarta tisztelni.
Felegyenesedett, a helyére igazította a fátylát, és akkor ráébredt, hogy még egyvalamit el kell mondania. Megérintette a név bevésett betűit, és halkan, de tisztán megszólalt.
– Még mindig szeretlek.
Elfordult, és visszaindult az anyja sírjától a nohecharisai felé, akik a fényben vártak rá.”

„Még ha meg is mondhatta volna a pletykálkodóknak, hogy sosem akart császár lenni – de nem mondhatta, mert csapdába esett Edrehasivar maszkja mögött –, akkor sem hittek volna neki.  Az Untheileneise Udvarban soha senki nem hitte volna, hogy létezhet, aki nem akar császár lenni. Elképzelhetetlen volt.”


2019. október 27., vasárnap

Mary E. Pearson: A Fennmaradottak krónikái



Mary E. Pearson: A Fennmaradottak krónikái





Elöljáróban

Ez a sorozat a legjobbkor jutott a kezembe! Az első rész közel egy évig rostokolt a polcomon, mire az írónő magyarországi látogatásának a hírére végül a kezembe vettem. Sejtelmem se volt róla, hogy milyen kincset rejt, de most már nagy becsben tartom. Ezzel a sorozattal Mary E. Pearson felkerült a legkedvesebb fantasy szerzőim sorába, Cassandra Clare, Maggie Stiefvater és On Sai mellé.

Persze mindez nem egy pillanat műve volt. Azt viszonylag hamar, már az első oldalak után sejtettem, hogy én ezt a történetet szeretni fogom, a 66. oldalon pedig biztosan tudtam. Viszont a második kötetnél kezdtem azt érezni, hogy teljesen betölti a lelkemet. Olyannyira átjárta a gondolataimat, hogy még az álmaiba is beszivárgott. Ez önmagában nem rendkívüli, elő szokott fordulni velem, de most történt először, hogy kétszer is álmodtam ugyanarról a sorozatról.

Mi fogott meg benne?

Megpróbálom a sorozat összes részét felölelni komoly spoilerek nélkül, ezért az értékelésemben elsősorban arra helyezem a hangsúlyt, hogy mi ragadott meg benne. Rengeteg oka van. Először is, történelmi háttérvilágra épülő YA fantasy, ami már eleve jó eséllyel indul nálam. Másodszor, többször előfordult, hogy a saját gondolataimat és érzéseimet láttam tükröződni a könyv lapjain. Egy új és varázslatos világba csöppentem, ami különös módon valahogy ismerős volt a számomra, otthon éreztem magam benne. Mary E. Pearson olyan világot teremtett, ahol szívesen időztem. Harmadszor, kivétel nélkül szerettem a főszereplőket. Látszólag ez nem nagy dolog, mégis olyan ritkán esik meg, hogy egy könyv vagy sorozat olvasása a teljesség érzését adja! Rendszerint hiányzik valami, vagy becsúszik egy hiba, ami elrontja az összhatást. Itt viszont minden a helyén volt. Fordulatos a cselekmény, négy köteten keresztül folyamatosan fenntartotta az érdeklődésem. Volt benne ármány, küzdelem, epikus csatajelenetek, mély rokoni és baráti kapcsolatok, valamint egy csodálatos szerelem, ráadásul az egészet leheletfinoman áthatotta a misztika és megfűszerezte a középkori hangulat. Élvezettel olvastam minden sorát! 

A történetről röviden

Évszázadokkal a nagy világégés után vagyunk, amikor az Ősök dicső korát eltörölte egy csillaghullás.

„Egyszer volt, hol nem volt,
régestelen-régen,
hét csillagot vetettek le az égből.
Az egyik felfordította a hegyeket,
a másik felforralta a tengereket,
a harmadik port kavart a levegőben,
négy másik az emberek szívét vette célba.
A fény vágott, mint ezer éles késpenge,
és a nyomában földet rengetett a mennydörgés.
Mint egy éhes szörny, olyan volt.
Csak egy kis hercegnő talált kegyelmet,
egy kis hercegnő, épp olyan, mint te…
Gaudrel utolsó emlékiratai"

Az Ősök koráról és a pusztulás utáni szűkös időkről, a túlélésért folytatott mindennapos harcról három nagyszerű asszony, Gaudrel, Venda és Morrighan emlékiratai és dalai mesélnek. Nagyon szeretem ezeket az ősi szövegeket, amelyek átszövik az egész sorozatot. Annyira egyszerűek, de erőteljesek és szépek, gyönyörűen formálják a történetet. Fontos, mély értelmű  mozaik darabkák, amelyekből a végén összeáll a Fennmaradottak krónikája, és hatással lesz a jelenkori eseményekre.

A sorozat több nézőpontból íródott, ami egy újabb plusz pont. Nagyon szeretem, amikor nem egysíkú a mesélés, hanem belelátok a főbb szereplők gondolataiba. A vezérfonalat Lia, Morrighan Királyságának Első Leánya viszi, aki elszökik a feje fölött elrendezett házasság elől. Már ezzel kivívta az elismerésem, hiszen volt bátorsága két királyságnak is fityiszt mutatni. Lia arra vágyik, amire mindannyian, szabad és boldog akar lenni, hisz benne, hogy jogában áll dönteni a saját sorsa felől. Gyorsan belopta magát a szívembe, és később sem okozott csalódást. Az külön tetszett benne, hogy nem egy kivagyi hősnő, aki egyfolytában versenyezni akar a férfiakkal. Neki más erősségei vannak, és idővel szépen megtanulja használni őket. Ugyanakkor helyesen méri fel, hogy harctudásra is szüksége van. Apró, de nagyon beszédes jelenet, amikor kiáll Rafe-fel vívni. Nem bizonyítási vágy hajtja, hanem tanulni szeretne tőle. Mindvégig tetszett a hozzáállása, gondolkodásmódja.  

A már kiskorában is talpraesett volt, az esküvőről megszökve a bátyjaitól ellesett trükkökkel cselezi ki üldözőit, és a barátnőjével egy kis halászfaluban találnak menedékre, ahol a fogadóban kezdenek el dolgozni. Itt csatlakozik be a másik két főszereplő, Kaden és Rafe szála, ugyanis egy nap két álruhás idegen tér be a kocsmába. Mindketten Liát keresik, de eléggé eltérő okokból. Az egyiküket kíváncsiság és sértett büszkeség, a másikat gyilkos szándék vezérli. Innentől indul a megtévesztés és az árulás hatalmas játszmája, ahol senki nem tudja, kicsoda a másik, és az egésznek akkora a csattanója, amilyennel még életemben nem találkoztam! A 252. oldalon leesett az állam, visszalapoztam, hogy nem elírásról van-e szó, de kiderült, hogy csak egy zseniális írói húzás áldozata lettem. Legyetek résen, mert az írónő bűvészkedik a szavakkal, könnyedén lépre csalja az olvasóit!

„– Csak eszembe jutott az a két fickó tegnap estéről. Határozottan elkeseredtek, amikor Berdi a konyhába száműzött téged. Lett egy pár érdekes hódolód.
– Kaden és Rafe?
– Hé, még a nevüket is tudod? – Toppantott, és meghúzta a hajamat, amitől grimaszolnom kelett.
– Egyszerű udvariasság. Amikor kiszolgáltam őket, megkérdeztem.
Pauline oldalra hajolt, hogy lássam az arcát a tükörben, aztán látványosan forgatta a szemét.
– Nem vettem még észre, hogy a vén, kopasz hentesek nevét is megkérdezted volna – jegyezte meg.

Két jóképű fiú és egy életrevaló lány, gyanús felállás, a szerelmi háromszög alapkövei. Megnyugtathatok azonban mindenkit, hogy itt nem lesz klasszikus szerelmi háromszög, azt én sem szeretem. Sőt, kifejezetten viszolygok tőle, és ha előre tudom, el is kerülöm. Ez a történet viszont úgy zseniális, ahogy van! Az írónő csodálatosan mesél, és mesterien játszik az érzelmek húrjain. Akadnak kényes helyzetek, de nincs idegesítő csapongás és döntésképtelenség. Lia érzései letisztulnak az első rész végére, és egy szívdobogtató szerelem kibontakozásának lehetünk tanúi. Idővel mindkét fiú fontos szereplőjévé válik az életének, de teljesen tisztában van azzal, melyik iránt hogyan érez, és az volt a legjobb, hogy osztozni tudtam az érzéseiben. Lia gondolataival és cselekedeteivel egészen a harmadik rész első feléig könnyű volt azonosulni, de még ott is megértetettem és elfogadtam a döntésének az okait.




Visszatérve a két fiatalemberre, egészen elképesztő módon mindkettőjük karakterét a szívembe zártam. A Pokoli szerkezetek óta nem tapasztaltam ilyet, és annak bizony már nyolc éve! Ez viszont még annál is érdekesebb helyzet, mert Will és Jem a legjobb barátok voltak, míg Kaden és Rafe ellenségek. Meglepett, nem szoktam ellenfeleket egyaránt szeretni, mindig határozottan egyik vagy másik oldalra állok, de most megtörtént, amit megint csak az írónő zsenialitásának a számlájára írok. Nagyon szeretnék bővebben írni róluk, de nem tehetem, mert óhatatlanul spoilerben végződne. Ha valaki még csak most ismerkedik a történettel, vétek lenne lelőni, melyikük kicsoda. Az árulkodó különbségekről nem beszélhetek, azt viszont elmondhatom, hogy mindketten kiváló katonák, bátrak, hűségesek és odaadóak.

A történet annyira karakterközpontú, hogy még a mellékszereplők is mély nyomot hagytak bennem. Minden szereplő nyomós okkal került bele, mindegyik hozzátett valami fontosat az összképhez. Pauline, Gwyneth, Berdi, Walther és Greta, Eben, Natiya, Dihara, Aszter, Jeb, Tavish, Orrin, Sven, Griz és Calantha kicsit hasonlatosak a meurasi törzs ruháinak anyagához, amit foltokból varrnak össze nagy szeretettel, és a végén egy nagyon értékes viselet jön létre belőle. Az biztos, hogy sokáig emlékezni fogok a nevükre, ahogy Morrighan, Venda és Dalbreck királyságainak neveire is.


Forrás: Pinterest

Az első kötetben főleg Lia hazájában, Morrighan földjén járunk, a másodikban viszont az ellenséges Venda területére helyeződik a hangsúly, ahol a kegyetlen komizár az úr. Érdekes volt Liával felfedezni ezt a barbárnak tartott országot, megismerni az ott élő embereket és szokásaikat. Fokozatosan jövünk rá, hogy nem minden olyan sötét, mint ahogy az elsőre látszik. A komizártól viszont a hideg rázott, kicsit pszichopata, agyafúrt és félelmetes. Karizmatikus személyiség, aki szenvedélyesen hisz a saját igazában, és könnyűszerrel irányít másokat. Benne kristályosodik ki a gonosz, akinek a karja messzire elér és rettenetes pusztításra képes. Hogy milyen messzire terjed a hatalma, az csak a harmadik kötetben válik nyilvánvalóvá. Lia számára nagy kihívás, hogy felvegye vele a harcot, de sokan támogatják a küzdelemben.
„– Jei zinterr… jei trévitoria.
Légy bátor. Légy győzedelmes.”

Lia folyamatosan figyel, tanul és fejlődik a történet során. Mint már írtam, kislánykorában is talpraesett volt, tele tudásszomjjal és kópésággal, de később az etikett és a hagyományok gúzsba kötötték. Most viszony lehetősége nyílik megismerni önmagát, kis segítséggel felfedezi szunnyadó képességét, és megtanulja használni a benne rejlő ősi tudást, amely az Első Leányok öröksége. Végigkövetjük az úton, ahogy ráébred a küldetésére, és felkészül a feladatára. Hál'Istennek nem szerencsétlenkedik, teszi, amit tennie kell, nem engedi, hogy a kétség vagy a fájdalom megbénítsa. Büszkeséggel töltött el, ahogy az ősanyák, Gaudrel, Venda és Morrighan nyomaiba lépett! 

Erős vagy,
erősebb a fájdalmadnál,
erősebb a gyászodnál.
Erősebb."

A harmadik kötetben Morrighan és Venda országai mellett fontos szerepet kap Dalberck királysága  is. Nagyon vártam, hogy végre oda is eljusson a történet, de a befejező résztől tartottam egy kicsit, mert a fülszöveg beharangozza, hogy negatív fordulat lóg a levegőben, a közelgő háború mindenkitől áldozatokat kíván. Az áldozathozatal jelentősége már a második kötetben feltűnik, de a harmadikban válik központi tényezővé, többször is beleremegett a szívem.

„Egy életet sokféleképpen fel lehet áldozni, és nem is kell mindig meghalni hozzá."

Viszont az előző két kötet alapján bíztam az írónőben, és jók voltak a megérzéseim, nem hagyott cserben! Tény, hogy érzelmi hullámvasútra vitt. A végjáték fájdalmasabb az előző részeknél, noha azokban is akadt bőven szomorúság, a legnagyobb veszteség pillanatait ez a kötet tartalmazza. Ahogy a legboldogabbakat is. Egyik pillanatban a mennyekbe repített, majd feneketlen mélységbe rántott, végül újból felemelt. És ez a lényeg, mert bármilyen nyúlfarknyi az epilógus, olyan befejezést kaptam, amilyenre a szívem vágyott. Hálatelten gondolok vissza rá! Az írónő háromkötetnyi csodálatos utazásra vitt, számtalan kalandon vezetett keresztül, miközben folyamatosan emlékeztetett rá, hogy figyeljek a lélek szavára. Ahogy már az elején is írtam, minden a helyén volt, a lezárást egyszerűen tökéletesnek éreztem, és ilyen tényleg nagyon ritkán adódik.

Ráadásul ezzel nincs vége, ugyanis a Tolvajok táncában viszontláthatjuk a régi kedves szereplőket!



Először azt hittem, ez egy teljesen különálló történet, amely ugyanabban a világban játszódik, de ennél sokkal többről van szó. Tényleg egy új család, a Ballengerek kapnak főszerepet, de sztori teljes mértékben a trilógiára épül, és már az elején felbukkannak benne a régi kedvencek. Annyira boldoggá tettek a róluk szóló részek – főleg a vége felé , hogy azt nehéz szavakba önteni! Az a nyúlfarknyi epilógus itt kiegészül, teljessé válik, fokozza az olvasó örömét. Micsoda időzítés! A negyedik kötet tulajdonképpen önmagában is olvasható, de ezt semmiképpen nem ajánlom. Egyrészt lespoilerezi a trilógia végét, másrészt ezek a számomra oly különleges jelenetek hétköznapivá válnának, sokat veszítenék a jelentőségükből. Óriási kár lenne érte!

Engem viszont csupa kellemes meglepetés ért, mert amellett, hogy a régi kedvencek felbukkanása miatt csaknem úsztam a boldogságban, még az újakat is megszerettem. Ezt tulajdonképpen nem is reméltem, mert a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy Mary E. Pearson már az eddigiekkel túlszárnyalta az elvárásaimat, sokkal többet nyújtott az átlagnál, de természetesen most is hozta a tőle megszokott színvonalat, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy Fényesvízi Kazi és Jase Ballenger története éppen úgy magába szippant, mint a trilógia. A sokat szenvedett tolvajlány és a földjéért, valamint a családjáért harcoló nemzetségfő találkozása és kényszerű összezártsága szintén számtalan meglepő fordulatot és őszinte, mély érzelmeket tartogatott. Ugyanaz a mágiával átitatott varázslatos világ, lenyűgöző történetmesélés és csodálatos romantika jellemző a Fennmaradottak krónikájának új fejezetére is! 


Kazi és Jase (Forrás)

Apropó, romantika! Valószínűleg nyilvánvaló, hogy meglehetősen romantikus lelkű olvasó vagyok, ezért örömmel töltött el, hogy kötetről kötetre több romantikus részlettel találkoztam. Így sincs eltúlozva, de pont a megfelelő helyeken fordul elő, és mindig szívdobogtató. Kevesen képesek rá, hogy a YA szabta, szűk keretek közt igazán szép szerelmes jeleneteket írjanak, sokan meg se próbálják. Az a halálom, amikor a szerző fél mondattal utal rá, hogy minden megtörténik a szereplők között, a többit pedig a képzeletünkre bízza. Ez szerintem kontármunka: „Nesze semmi, fogd meg jól!” Nem muszáj szerelmi szálat szőni egy történetbe, de ha már megteszi valaki, akkor vegye a fáradságot, hogy rendesen kidolgozza. Természetesen nem várom, hogy egy YA regény erotikába forduljon, de amikor a romantikát is kispórolják belőle, az határozottan bosszant. Ennél még egy tizenéves olvasó is többet érdemel! Mary E. Pearson azonban a kivételek közé tartozik, képes rá, hogy részletezés nélkül, csupán néhány gyönyörű mondattal szárnyakat adjon az ember képzeletének, és ezt nagyra értékelem. Dicséretet érdemel még Miks-Rédai Viktória igényes, élvezetes fordítása is.

Kiknek ajánlom a sorozatot?

Elsősorban azoknak, akik kedvelik a történelmi fantasyt és a romantikus olvasmányokat. Ha tetszett az Üvegtrón vagy a Keserkék, jó eséllyel ez is fog. Legfőképpen pedig azoknak, akiket a csillagos égre nézve elfog egy különös sajgás. Ők biztosan szeretni fogják ezt a sokszor nyers, de őszinte fantasy világot, ahol a természetfölötti természetes. Engem ahhoz hasonló, megfoghatatlan gyönyörűség járt át olvasás közben, mint amikor kelta zenéket hallgatok. 


Csodálatos élmény volt személyesen találkozni az írónővel a GABO Kiadó által szervezett közönségtalálkozón, valamint az azt követő dedikáláson. Köszönöm!  


2019.10.07. 


Az írónővel készült beszélgetést a Könyvjelző Blogon olvashatjátok

A sorozat megrendelhető a GABO Kiadó  weboldalán. 

Néhány kedvenc idézet

„Megtalállak. A legtávolabbi zugban is megtalállak.”
„Minden út és mód a világ része. A varázslat sem más, mindössze még nem ismerjük a mikéntjét.”
„Talán nem is lehet egyféleképpen meghatározni. Talán szerelemből is van annyi, ahányféle kék az ég.”
„– A világ igazságai arra vágynak, hogy megismerd őket, de nem erőszakolják rád magukat, mint a hazugságok teszik. Megkörnyékeznek, a füledbe suttognak, megfestik a sötétet a szemhéjad mögött, a véredbe szűrődnek és felmelegítik, végigfutnak a gerinceden, és megcirógatják a nyakadat, hogy libabőrös leszel. – A kezébe vette a kezemet, öklöt formált belőle, és erősen a gyomorszájamra nyomta. – Néha pedig itt lüktet benned valami, benn a hasadban, mélyen, nehezen – jelentette ki, aztán eleresztett, és továbbindult. – Az a megismerésre vágyó igazság.”
„Hacsak meg nem ismételjük a múltat, a történeteket tovább kell adni atyáról fiúra, anyáról leányra, másként egyetlen generáció leforgása alatt végleg eltűnik a történelem és az igazság.”
„Választás mindig van. Csak néhány döntést nem egyszerű meghozni.”
„– De emlékezz, gyermek, mindannyiunknak megvan a maga története és végzete, néha látszólag rossz szerencséje is… de mind részei vagyunk a nagy történetnek is. Annak, amely áthatja a talajt, a levegőt, az időt… még a könnyeinket is. – Odanyúlt, és a hüvelykével megtörölte az arcomat. – A nagy történetek kivájják maguknak a medret.”

„Mi ez, Kazi?
Tudtam, mire gondol. Ez. Mi ez kettőnk között. Csak egy játék? Én is töprengtem már ezen – mert a csókjaink közé már beférkőztek a szünetek, a pillantásainkban több volt a kérdés, mint a láz.
Nem tudom, Jase.
Mit érzel?
Az ajkadat, a kezedet, a szívverésedet.
Nem, Kazi, idebent, idebent mit érzel?
Végighúzta az ujját a mellkasomon.
Feszítő sajgást éreztem. Hiányt, amit nem bírtam megnevezni.
Nem tudom.
Nem akartam tudni.
Hadd kóstoljalak meg, suttogtam. Ne akard, hogy gondolkozzak.”