Bodor Attila: A tél menyasszonya
Szeretettel és izgalmakkal teli mese a télről, mely megmelengeti a szívedet.
A királyságban nagy a baj, örök ősz uralkodik. Hogy ne váljon mindez fagyos téllé, és az emberek élete ne forduljon tragédiába, áldozatot kell hozni.
A Tél egy lányt követel.
Az elvarázsolt kastélyban számtalan kemény próbatétel várja. Vajon kiállja a próbákat? Milyen sors várja? Szív nélkül rátalálhat-e a szerelem?
Ha szeretted a Jégvarázst, ez a könyv is üdítő élmény lesz a számodra.
Zelka királylánynak nincsen szíve, de kishúgát nem hagyja feláldozni. Helyet cserél vele, így őt viszik el a messzi északon túlra, egészen az Örök Tél Birodalmába.
Kísérd el Zelkát egy olyan világba, ahol a pintyek skarlátpirosak, a szánokat nem lovak repítik, és még az évszakok is megelevenednek!
Hangulatos téli történet, ami csupa jó érzéssel járja át a szívedet.
Vidd haza nyugodtan, szeretni fogod.
A történet főhőse Zelka, az önfeláldozó és bátor királylány, aki, hogy megmentse szeretett kishúgát és a királyságukat, önként vonul az Örök Tél Birodalmába egy régi alkut beteljesíteni. Nekem úgy tűnt, hogy a sors elve ezt az utat jelölte ki számára, hiszen a különös lány szív nélkül született, így sosem fázott.
Zelkát a hosszú út végén egy titokzatos kastély várja, amelynek szobái felfedezésre csábítják. Az egyik toronyba tilos belépnie, de ez nem tartja vissza, mert keresi a Tavaszt, aki a Tél udvarában raboskodik. Mindegyik szobában egy próba fogadja, de ügyesen kikerüli a csapdákat. A kalandok során több szereplővel is találkozik, és általuk egyre közelebb kerül a Tél valódi arcának megismeréséhez. Segítőkészsége és kitartása végül elnyeri a jutalmát, sikerül megtörnie a kastélyt sújtó átkot, és közben ő is rátalál a boldogságra. Különösen tetszett, hogy annak is megtalálta a módját, hogy hidat teremtsen az új és a régi otthona között.
A mesében felismerhető más művek inspirációs szerepe ( pl.: A szépség és a szörnyeteg, Kékszakáll), de a szerző teljesen egyedi köntösbe öltöztette az ismerős elemeket. Nem volt zavaró, rám inkább a felfedezés örömével hatott, amikor valamilyen motívum máshonnan beugrott. (Viszont a fülszöveg említi a Jégvarázst, nos, az egyáltalán nem jutott eszembe olvasás közben, hiába a kastély és a téli környezet, mert hangulatában egészen más.)
A mellékszereplők közül emlékezetes maradt számomra a piros kis pinty, aki hűséges társként elkíséri Zelkát a Tél birodalmába, kettejük éneke visszatérő motívuma a történetnek, erőt önt azokba, akik hallgatják.
A kötet csodálatos illusztrációit Szimonidesz Hajnalka készítette, szerintem sikerült nagyon jól megragadnia a mese finom, kissé bús légkörét.
„Zelka
királylánynak nem volt szíve. Félreértés ne essék! Nem szívtelen volt, hiszen
ez az áldott jó és dolgos teremtés még egy legyet se tudott volna lecsapni.
Zelkának szó szerint nem volt szíve. Senki nem tudta, ez hogyan történhetett,
de a királyságban úgy tartották, hogy néhány emberöltőnként megesik az ilyesmi.
Az efféle emberek pedig nagy tetteket visznek végbe.”
„Fehér kristályok szállingóztak az égből, Zelka kinyújtotta a kezét az ablakon, és hagyta, hogy egy hópihe a tenyerébe szálljon. »Szóval így néz ki«, gondolta, amikor szemügyre vette. Még sosem látott havat. Mások kezében megolvadt volna az apró pehely, de a királylánynak nem volt szíve, így ráérősen nézegethette a szépséges jégcsillagot.”
„Éjjelente, mikor Mindig, Néha és Soha árgus
szemei már nem vizslatták, és kedves pintye is elszendergett, Zelka a tornyokat
járta. Feltett szándéka volt meglesni, hogy a Tél mit rejteget a
Jégvirág-toronyban. Az is dühítette, hogy még nem találkozhatott a kastély
urával. Elvégre ő hozatta ide! Elképesztő ez a modortalanság.
Egy éjszaka
a lány végre rábukkant a Jégvirág-torony tetejébe vezető csigalépcsőre. Ugyanolyan
jégvirágok és jéglevelek futották körbe hófehér falait, mint amilyeneket
kívülről is látott a tornyon. Zelka fürgén, de óvatosan szedte a lábát a
csúszós fokokon. Tilosban járt, és ha lett volna szíve, most biztosan a
torkában kalapált volna.”
„– A
háborgó tenger is veszélyesnek tűnik a felszínen, a mélyben mégis a legnagyobb
nyugalomban úszkálnak a halak. Meglehet, hogy a Tél sem olyan kegyetlen, mint
amilyennek hiszed.”
„A szeme gyönyörű volt és semmi máshoz nem fogható: egyszerre tűnt a kandallóban izzó zsarátnok vörösének egy hideg téli estén, a kályha mellé készített tűzifa barna kérgének és az olvadó hó alól előbukkanó, termékeny föld fekete színének.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése