A Love So Beautiful (Szépek voltunk együtt)  

Dél-koreai minisorozat, 2020

Műfaj: romantikus, iskolai, vígjáték

Epizódok száma: 24  (21-25 perces)

Szereplők: Kim Yo Han, So Joo Yeon, Yeo Hoi Hyun

Elöljáróban:

A Something in the Rain után úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a nagy horderejű sorozatokat. A való életben és a képernyőn keresztül is túl sok lett egyszerre a szívszorító drámából és a komoly problémákból. Ezért elhatároztam, hogy keresek valami cukit, fiatalosat. Így esett a választásom erre a sorozatra, ami egy azonos című kínai produkció koreai feldolgozása. Hát, mit ne mondjak, csöbörből vödörbe estem! Nem teljesen azt a rózsaszín történetet kaptam, amire számítottam. Alapvetően vidám és tündéri sorozat, de nem bántam volna, ha végig ilyen marad. Szerencsére a befejezése azért nem okozott csalódást.

A történetről:

Öt fiatal sorsát kíséri végig a gimnázium első osztályától 30 éves korukig. (Most tudtam meg, hogy Dél-Koreában a gimnázium 3 osztályos, tehát a sorozat első fele 17-18-19 éves korukra esik.)

A mesélő Shin Sol-i, egy szeleburdi, kedves lány, aki nem jeleskedik a tanulásban, viszont nagyon ügyesen rajzol, és nyíltan szerelmes az egyik osztálytársába, Cha Heon-ba. A két fiatal egymás szomszédságában lakik, és gyerekkoruk óta jóban vannak, de úgy tűnik, hogy a lány romantikus érzelmeit a fiú már nem viszonozza. Őt sokkal inkább a tanulás köti le, mivel komoly hivatásra készül. Ellenben az új fiú, Woo Dae Seong, az ifi úszó azonnal érdeklődni kezd a lány iránt. Ezzel egyből körvonalazódik a jól megszokott szerelmi háromszög, ami a koreai doramák egyik kedvenc alappillére.

Fontos szerepet kapnak még az osztálytársak, főleg Sol-i legjobb barátai: Kang Ha Yeong, aki titokban az iskolai ápoló után epekedik és Jeong Jin Hwan, aki énekesi karrierről álmodik.

Véleményem:

Nekem a gimnáziumi évek tetszettek, jól tükrözték a fiatalok életvidámságát és félszegségét, az első szerelem körüli bonyodalmakat és érzelmi hullámvölgyeket. Humoros és megható részek váltogatták egymást, jókat mosolyogtam közben. Felnőtt fejjel épp azért néz az ember néha tinitörténeteket, mert jólesik nosztalgiázni, újra átélni a fiatalkori érzéseket. Szeretem az ilyen aranyos kis sztorikat.

Mivel ez egy minisorozat, nem mélyed bele a diákok mindennapjaiba, inkább csak kiragadott jeles eseményeken keresztül (pl.: úszóverseny, karácsony, szülinapok, színielőadás stb.) kapunk ízelítőt a szereplők életéből. Emiatt sokszor már az elején olyan érzésem volt, hogy rohan velük az idő. A cselekmény végig az első szerelem édes-bús pillanatai körül forog, de nagyon felszínesen érint komoly problémákat is, szóba kerül pl. az iskolai bántalmazás, a nyomás okozta depresszió, vagy a szülők válása.

A zenéje kedves és vidám. Az egyik betétdalt a főszereplő, Kim Yo Han énekli, aki kinézete és hangja alapján akár Cha Eun Woo kisöccse is lehetne. Ez női szemmel nézve egyértelműen növeli a sorozat élvezeti értékét.

Örültem volna, ha az érettségi utáni évben lezárul a történet (17. epizód). Odáig szívmelengető volt az egész, és szépen kicsúcsosodott a romantika, az egész történeti ív végére pontot lehetett volna tenni. Az alkotók azonban úgy gondolták, hogy ennek az öt fiatalnak a sorsát tovább kísérik a felnőtté válás rögös útján, és felkavarják körülöttük az állóvizet (már ha a szerelmi háromszöget és a mindennapos tinidrámákat annak lehet tekinteni).

Az egyetemi időszakot másfél epizódba belepréselték (kb.30 perc), amit már nehezményeztem, előbújt a kritikusabb énem. Szerintem ez az időszak legalább olyan jelentős az ember életében, mint a középiskolás évek. Odáig is gyorsnak éreztem az időbeli ugrásokat, de itt egyenesen fénysebességre kapcsolt a történet, egyik pillanatról a másikra már nem hónapokat, hanem éveket ugrottunk, és ettől erős hiányérzetem támadt. Szinte észrevétlenül csöppentünk a munkavállalás nehézségei közé. 

Pedig az egyetemi évek alatt lett volna lehetőség a szerelmi szál elmélyítésére, de  – számomra érthetetlen okokból –, a sorozat készítői ezt nem akarták megtenni, így a főszereplők romantikus kapcsolata a felnőtt időszakban szinte végig egy helyben topogott.

(Spoiler! Egyenesen abszurdnak találtam, hogy majdnem 30 éves korukig vártak a szerelmük beteljesedésével, amikor már 20 évesen is együtt jártak. A gimis részeknél még csak kerülgették egymást, viszont az egyetemi évek alatt és a munkavállalás időszakában már teljesen érthetetlen, hogy mindössze csak csókokig jutottak. Ha a valóságban is így mennének a dolgok, az erősen megkérdőjelezné az érzelmeik hitelességét. Szerintem itt érződik, hogy kínai mintát követ a sorozat, ők hihetetlenül konzervatívak a szex kérdésében. Spoiler vége!)

Rózsaszín felhőkre áhítozó kis lelkem így a sorozat második felében sokáig hoppon maradt, kapott viszont helyette egy nagy konfliktust, ami bizonyos szempontból kísértetiesen hasonlított a Something in The Rain-ben látottakhoz. Az éppen eléggé megviselt, pont nem hiányzott, hogy rögtön utána egy cukinak vélt sorozat rákontrázzon. Biztos vagyok benne, hogy ha máskor nézem, nem veszem ennyire zokon, hiszen ez egy vígjáték, csak rossz volt az időzítés. Még az a szerencse, hogy a szomorú részeket sem bonyolították hosszasan, a hátralévő műsoridő elegendő mozgásteret biztosított az érzelmi feszültség feloldására.

Összegzés:

Könnyed, fiatalos, lényegében derűs sorozat. Elsősorban tiniknek és gyermeklelkű felnőtteteknek ajánlom, kiváló nosztalgiázásra. Háromnegyed része a gimis időszakra fókuszál, azok az epizódok nagyon aranyosak és viccesek, a korai felnőtt évek viszont egy kicsit összecsapottra és kevésbé cukormázasra sikerültek. Sajnáltam, hogy elnyújtották a történet idővonalát. Az életkorral együtt változott a sorozat hangulata, nem tűnt el, de megkopott a cukiság. Nyilván az volt a szándék, hogy bemutassák, az iskolapadon kívül keményebb az élet, de az előzményekhez képest élesnek találtam a váltást. Jó volt egyszer megnézni, a zenéje felkerült a lejátszási listámra, és végre megtudtam, honnan származik a doramás csoportok híres szállóigéje: "Mindenki az oppám, aki jóképű és gazdag!".

Magyar felirattal elérhető a Netflixen.

Trailer: