The Crowned Clown (A koronás bohóc)

Dél-koreai televíziós sorozat, 2019

Epizódok száma: 16

Műfaj: történelmi, romantikus, dráma

Korhatár: 16+

Főszereplők: Yeo Jin Goo, Lee Se Young, Kim Sang Kyung, Kwon Hae Hyo, Jang Kwang

A történetről:

Joseon fiatal uralkodója kapzsi és hírhedten kegyetlen, ezáltal sok ellenséget szerez. Gyötrő bűntudata és gondjai elől drogokhoz menekül, de lassan elhatalmasodik rajta az üldözési mánia. Kapóra jön számára, hogy bizalmas jóbarátja, Lee államtitkár rátalál a hasonmására egy vándorkomédiás személyében. A király parancsba adja Ha Sun bohócnak, hogy helyettesítse őt egy ideig, azt remélve, hogy így kivédheti az őt fenyegető merényleteket. Ezután eltűnik a palotából, hogy élvezze az életet.

Ha Sun átveszi a király helyét, és az idealista fiú megpróbálja kiismerni magát a palota könyörtelen világában. Szembesül az ország vezetésének problémáival, és igyekszik a népet szolgálni, miközben akaratlanul is közelebb kerül a királynéhoz, aki számára tiltott gyümölcs.

Véleményem:

Ez egy szomorú mese, még akkor is, ha tulajdonképpen boldog lezárást kapott. Rengeteg benne az erőszakos és tragikus esemény, amit romantikával és néhány mesés fordulattal próbáltak ellensúlyozni. Amikor először hallottam róla, azt gondoltam, hogy valószínűleg A koldus és királyfi dél-koreai változata lesz, de tévedtem, egyedül a szerepcsere szempontjából vonható párhuzamba a két mű.

Érdekes módon már az elején kitették a figyelmeztetést, hogy szexuális erőszak várható, amit szerencsére végül csak utalás szintjén jelenítettek meg. Persze így is nagyon szomorú volt, de szerintem ennél megrázóbb dolgok is történtek benne. Legalábbis az én anyai szívemet két másik történés jobban felkavarta. Mindkettő az anyakirálynéhoz köthető. 

Mint minden történelmi doramában, itt is főszerepet kapott a jó és a rossz harca, a palotában folyó kíméletlen hatalmi vetélkedés, ami a társadalmi reformok születésének folyamatát kísérte. Az álmok és politikai realitás összeütközése, valamint a szereplők belső vívódása kapott központi szerepet. Nagyon jól szemléltették a bosszú ördögi körforgását, ahogy a gonoszság újabb és újabb kegyetlenségeket szült. Érdekes volt, hogy egy kicsit a negatív szereplők helyzetét és motivációját is megismerhettük. Erre eddig egyetlen kosztümös doramában, az Arthdali krónikákban láttam jó példát. 

Bár a sorozat erős mellékszereplői gárdát vonultat fel, számomra a legemlékezetesebb egyértelműen a fiatal bohóc karaktere volt, ő vitte a hátán a történetet.

Adva van egy tehetséges, vidám természetű és jószívű fiú, aki hirtelen viperafészekbe csöppen. Mindenféle politikai előképzetség nélkül, szélsebesen át kell látnia az érdekszövetségeket, és megfelelő döntéseket hoznia, úgy, hogy szegény még olvasni sem tud. Kezdetben csak túlélésre játszik, és igyekszik megbújni a bábszerepben, de hamar felismeri, hogy ha van bátorsága élni az ölébe hullt lehetőséggel, sok ember életét jobbá teheti. Viszont azzal is számolnia kell, hogy az „uralkodásának” az igazi király visszatérése bármikor véget vethet, és a saját élete mellett a szerettei életét is kockára teszi. Csodáltam a bátorságát (sejteni lehet, hogy nem éri be stratégiai nyugalommal, hiszen akkor meglehetősen lapos és szégyenteljes sztorit kapnánk), ugyanakkor féltettem. Az ellenségeitől éppúgy, mint a hatalom csábításától. Sokszor bebizonyosodott, hogy a jószándéka kevés, hiába talált támogatókra. (A kedvenc mellékszereplőm a királyi eunuch volt, aki szinte nagyapai szeretettel óvta a fiút.) Mint Lee főtitkár, Ha Sun is megalkuvásra kényszerült, és minél inkább belebonyolódott a törvényhozás ügyeibe, annál inkább nőtt a veszélye, hogy a hatalom belőle is szörnyeteget farag. Ha Sun karaktere több szempontból az egyik kedvenc olvasmányom, a Koboldcsászár főhősére emlékeztetett. Maia szintén egy tiszta szívű fiú, akinek hirtelen szakad a nyakába az uralkodás felelőssége, ennek ellenére ügyesen megállja a helyét.   

Engem általában valamelyik kedvenc színészem vonz egy adott sorozathoz, itt sem történt ez másképp. Yeo Jin Goo-t a Moon Embracing the Sun c. sorozatban fedeztem fel, ahol már gyerekszínészként is kiemelkedő alakítást nyújtott. Régóta terveztem, hogy felnőtt szerepben is megnézem. Ebben a kettős szerepben egyenesen ragyogott. Nagyobb hatást tett rám, mint Song Joong Ki az Arthdali krónikákban, ami nem kis teljesítmény. Önmagában ezért a kiváló alakításért érdemes megnézni ezt a sorozatot! Hihetetlen, hogy egy 22 éves színész ilyen tökéletes érzékenységgel jelenítsen meg két teljesen különböző karaktert! Már az első epizódban volt egy hidegrázós jelenet, amikor a király és a bohóc először került szemtől szembe, és Ha Sunnak utánoznia kellett az uralkodót. Ugyanaz a mondat ugyanazzal a hangsúllyal hangzott el a szájából, mégis sikerült érzékeltetnie egy csipetnyi különbséget a két figura között.

Ezzel szemben a romantikának most nem sikerült teljes mértékben elkápráztatnia, hiába volt erős az érzelmi kötelék a szereplők között. Meghatóak a szerelmes jelenetek, viszont hosszú távon egysíkúak, szenvedélymentesek. Többet vártam. Szerintem a színészek mindent beleadtak a játékba, de egy ilyen túlidealizált rendezői megközelítésből nem sokat lehetett kihozni. Valahányszor történt egy kis előrelépés a király és a királyné között, pl.: összeért a kezük, megölelték, vagy finoman megcsókolták egymást, utána kettőt léptek hátra, és visszatértek a „csak bámuljuk egymást szótlanul, elepedő tekintettel” állapothoz. Az volt az érzésem, így fogják leélni az egész életüket, mintha nem is hús-vér emberek lennének.

Zenei aláfestés:

A sorozat képi világa csodálatos, szemet gyönyörködtetőek a jelmezek és a helyszínek. A zenéje is fenséges, de mélységesen szomorú. Az OST-be belekomponálták Schubert Szerenádját. Számomra egy idő után kicsit lehangolóvá vált a bús zenei aláfestés. Talán ez is hozzájárult, hogy sokkal inkább a szomorúság ragadott meg belőle, nem az izgalom. Pedig a sztori végig tartogatott lebilincselő fordulatokat. A másik, ami miatt inkább éreztem szomorúnak, mint izgalmasnak, hogy sokszor megtörik a cselekmény íve, rengeteg a bánatosan merengő, színpadiasan elnyújtott jelenet. Egy picivel több humor, mint a Love in the Moonlight-ban, vagy élettelibb romantika, mint a Tale of Nokduban, jót tett volna. A forgatókönyvvel és a rendezéssel nem voltam tökéletesen kibékülve.

A kevés jelenetből, ahol megcsillant a humor, ez az egyik legjobb: 

Összegzés:

Érdekes történet, lenyűgöző színészi játékkal. Ez utóbbi nagyon megragadott. A 16+ korhatárt indokoltnak tartom, mert előfordulnak benne megrázó jelenetek, sokszor drámai a tartalom. A palotában folyó hatalmi harcokra és a társadalmi reformok születésére van kihegyezve, élethűen mutatja be a vérre menő politikai küzdelmet. A romantikus szál erős, viszont túlságosan művészi megközelítésű. A vége abszolút mesés. Azoknak ajánlom, akik szeretik a kosztümös politikai drámákat és a romantikus sorozatokat.

Trailer: 

Angol felirattal elérhető a Netflixen.

Magyar fordítást Zzzizzzi készített.