Cassandra Clare:
Törölt jelenetek Az angyalból
Jem és Tessa a Blackfriars hídon folytatott
beszélgetéséből törölt részlet, melyben Jem az örökségéről és az ópiumháború
alatti és utáni brit-kínai kapcsolatokról árul el többet.
Illusztrátor: Cassandra Jean |
– Volt Kínában egy
Yuánmíng Yuán nevű hely – mondta Jem –, a Tökéletes Fényesség Kertje. Birodalmi rezidenciaként szolgált. Anyám
volt ott egyszer, amolyan nagyköveti látogatás alkalmával járt az uralkodónál a
nephilimek küldötteként. Azt mondta, ez volt a leggyönyörűbb hely, amit valaha
látott. Tökéletes kertek, festmények, zene, csodaszép pavilonok – a Kertek
Kertjének is hívták.
Jem
letekintett a folyóra. – Tizenöt
évvel ezelőtt a britek a földdel tették egyenlővé. Megtorlásul valamiért, ami a
második ópiumháború alatt történt. Legyilkolták az őröket, elloptak mindent,
amit pénzzé lehetett tenni, aztán felgyújtották a palotát. Három napba telt,
mire leégett. A gyönyörűség helyén ma már csak szótlan sziklák és a felperzselt
föld fogad.
– Sajnálom – szólt Tessa, nemigen tudva, mi mást
mondhatna.
– Persze itt mindez senkit sem érdekel – folytatta
Jem –, soha nem hallottak a Kertről. Lord Elgin adta ki a parancsot a
pusztításra, jutalmul megtették India kormányzójává, ünnepelt személyiség lett
belőle. Őt is és az összes hozzá hasonló angolt is gyűlölnöm kellene azért,
amit a hazámmal tettek.
Hangja hűvös volt és tiszta, Tessa háta borsózott
tőle. A híd túloldalán sétáló pár megállt egy mellvédnél, a férfi épp
rámutatott valamire a vízben, a nő bólogatott, ahogy hallgatta.
– És? Gyűlölöd őket?
– Nem számít – mondta Jem. – Árnyvadász vagyok, és
ez minden másnál előbbre való. Az angol nephilimek inkább testvéreim, mint
akármelyik mondén a szülőföldemről. Amikor egy nephilim rám néz, egyedül az
árnyvadászt látja. Éppen a mondénok azok, akik értetlenül néznek rám: ők egy
fiút látnak, aki nem egészen fehér, de nem is egészen külföldi.
– Ahogy én sem vagyok sem démon, de ember sem –
mondta Tessa halkan.
Jem tekintete ellágyult.
– Ember vagy – mondta –, soha eszedbe se jusson,
hogy nem. Láttalak a fivéreddel, tudom, mennyire törődsz vele. Ha képes vagy a
bűntudatra, ha tudsz remélni, gyászolni, szeretni, akkor ember vagy.
Nate és Tessa
Jessamine-ről beszélget annak távollétében
Forrás: Pinterest |
– Tudod – mondta Nate –, egészen kiszáradtam,
szeretnék egy kis teát. Behívhatnánk a szolgálót?
– Jaj, kedvesem, milyen szomjas lehetsz! Attól
félek, csapnivaló vendéglátónak bizonyulok − állt fel Jessamine zaklatottan. –
A könyvtárban nincs csengő, de megkérem Sophie-t, hogy készíttessen össze egy
tálcát Agnes-szel.
Szoknyáját lesimítva kisietett a szobából. Nate
elismerő tekintettel nézett utána, mielőtt visszafordult volna Tessához, aki
kétkedő tekintettel nézett rá.
– Nem is kérsz teát – mondta –, hiszen utálod.
– Így van, de a húgocskámat szeretem – vigyorgott
Nate. – Látszott rajtad, hogy szenvedsz. Gondolom, nem túlságosan szereted
Jessamine-t, igaz? Vajon miért? Nekem bűbájosnak tűnik.
– Veled bűbájos is. Mindenki mással már nem
annyira. – Tessának eszébe jutott, hogy rácsimpaszkodott Jessamine a Hyde Parkban, és ettől elbizonytalanodott. – Csak olyan..., olyan, mint egy gyerek. Néha
kegyetlen, néha kedves, ahogy a szeszélye diktálja. Más emberek nem valóságosak
a számára. Téged persze kedvel: te nem vagy árnyvadász, őket ki nem állhatja.
– Valóban? – Nate hangja elmélyült, ahogy akkor
szokott, mikor valami igazán érdekelte.
Nagyon korai beszélgetés Will
és Tessa között, amelyben egészen más módon menekülnek meg, és ahol a Sötét Ház
valójában egy működő bordélyház mechanikus örömlányokkal.
Forrás: Whimsical illustration |
Will felsegítette Tessát a kocsira, majd maga is
beugrott. – Indulás, Thomas! Indulás! – Kiáltott rá a kocsisra, aki erre
megsuhintotta a gyeplőt. Will bevágta az ajtót, Tessa pedig Willnek csapódott,
ahogy a kocsi megrándult.
– Kapaszkodj! – Mondta és feléje nyúlt, de Tessa
már elhúzódott, leült a szemben lévő ülésre. Tessa elrántotta a függönyt, és
kinézett az ablakon a koszos utcára és az összezsúfolt, jobb napokat látott
épületekre. Elvágtattak a sikátor mellett, amit napokon keresztül bámult. A következő
saroknál a kocsi veszélyesen megdőlt, majdnem felborítva egy utcai krumpliárus
szamár vontatta kordéját. Tessa sikoltott.
Will átnyúlt előtte és behúzta a függönyt. – Jobb,
ha nem nézelődsz – mondta udvariasan.
– Meg fog ölni valakit. Vagy minket.
– Nem fog. Thomas kitűnő kocsis.
Tessa majd felnyársalta a tekintetével. – Látom, az
Atlanti óceánnak ezen az oldalán mást jelent az a szó, hogy kitűnő. A kocsi
újra megdőlt, Tessa belemarkolt az ülésébe, szemét szorosra zárta. Forgott vele
a világ, és nem csak a mozgástól: több mint egy hónapja először járt a Vörös
Szobán kívül. Az utca hangjai még így, a zárt ablakokon átszűrődve is
dobszóként visszhangoztak a fejében. Távolról hallotta, hogy Will valamit kiált
a kocsisnak; lassítottak, Tessa ujjai engedtek a görcsös szorításon, szédülése
alábbhagyott. Szemét kinyitva látta, Will kíváncsian nézi.
– Megmondtad neki, hová megyünk? – Kérdezte
rekedten.
– Igen – mondta –, bár felettébb különösnek
találom, hogy a fivéred a Mayfairen lakik, tekintve a hivatásodat.
Tessa értetlenül pislogott. – A hivatásomat?
– Prostituált – mondta Will.
Tessa szája nyitva maradt a meghökkenéstől. – Nem
vagyok... nem vagyok...
– Prostituált? – Szólt Will újra szemöldökét
felvonva.
Tessa hallható csattanással csukta be a száját. – Hogy
mondhatsz ilyen szörnyűséget?! Most ugye viccelsz?
Soha nem viccelek – közölte Will –, vagy legalábbis
kizárólag akkor, amikor a helyzet indokolja, és ez a mostani nem olyan.
Feltételeztem, hogy prostituált vagy, mert a tartózkodási helyedet csak bordélyházként
lehet leírni.
Tessa rábámult.
– Ugye nem várod el tőlem, hogy elhiggyem, hogy
fogalmad sem volt a Sötét Ház rendeltetéséről? – Érdeklődött Will. – Észre
kellett venned, mi folyik ott.
– Mondtam már, soha nem engedtek ki abból a
szobából.
– Igen, de nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy
másokat sem engedtek be – mondta Will.
– Másokat... ó, fúj! Fúj! Veled valami nagyon nincs
rendben, igaz? Kényszert érzel arra, hogy borzasztó dolgokat mondj.
Will szemöldöke felszökött, és Tessának minden
dühe, zavarodottsága és elrettenése dacára meg kellett állapítania, hogy
tökéletes félköröket formálnak a szemei fölött.
– Most olyan, mintha Jemet hallanám.
– Ki az a Jem?
– Mindegy – mondta Will. – Azon tűnődöm, hogy hogy
képes valaki egy hónapig egy bordélyházban élni anélkül, hogy rájönne, hol is
van. Nagyon nehéz felfogású lehetsz.
Tessa ellenségesen bámult rá.
– Mentségedre legyen szólva: elég exkluzív helynek
látszott. Szépen berendezett, viszonylag tiszta...
– Úgy hangzik, ellátogattál már jó pár hasonló intézménybe
– szólt Tessa savanyúan. – Tanulmányt írsz róluk?
– Inkább hobbinak mondanám – felet Will, s mosolygott,
mint egy bukott angyal. Mielőtt Tessa válaszolhatott volna, a kocsi zökkenve
megállt.
– Úgy látszik, megjöttünk – jelentette be Will.
Tessa elhúzta a függönyt, és az ablakon kinézve látta, hogy egy magas,
György-korabeli ház előtt álltak meg. Egy csinos kis téren voltak, melyet fák
és hasonló házak szegélyeztek. A házat kovácsoltvas kerítés vette körül, a
házszámot egy szembetűnő, ezüst 89-es jelezte a kapun.
A fordításban
László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom!
Az angol szöveg ITT olvasható.
A Pokoli szerkezetek trilógia kedvezménnyel megvásárolható a Könyvmolyképző Kiadó webáruházában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése