2018. november 25., vasárnap

Cassandra Clare: Törölt jelenetek Az angyalból


Cassandra Clare:

Törölt jelenetek Az angyalból


Jem és Tessa a Blackfriars hídon folytatott beszélgetéséből törölt részlet, melyben Jem az örökségéről és az ópiumháború alatti és utáni brit-kínai kapcsolatokról árul el többet.


Illusztrátor: Cassandra Jean


Volt Kínában egy Yuánmíng Yuán nevű hely – mondta Jem –, a Tökéletes Fényesség Kertje. Birodalmi rezidenciaként szolgált. Anyám volt ott egyszer, amolyan nagyköveti látogatás alkalmával járt az uralkodónál a nephilimek küldötteként. Azt mondta, ez volt a leggyönyörűbb hely, amit valaha látott. Tökéletes kertek, festmények, zene, csodaszép pavilonok – a Kertek Kertjének is hívták.
Jem letekintett a folyóra. – Tizenöt évvel ezelőtt a britek a földdel tették egyenlővé. Megtorlásul valamiért, ami a második ópiumháború alatt történt. Legyilkolták az őröket, elloptak mindent, amit pénzzé lehetett tenni, aztán felgyújtották a palotát. Három napba telt, mire leégett. A gyönyörűség helyén ma már csak szótlan sziklák és a felperzselt föld fogad.
– Sajnálom – szólt Tessa, nemigen tudva, mi mást mondhatna.
– Persze itt mindez senkit sem érdekel – folytatta Jem –, soha nem hallottak a Kertről. Lord Elgin adta ki a parancsot a pusztításra, jutalmul megtették India kormányzójává, ünnepelt személyiség lett belőle. Őt is és az összes hozzá hasonló angolt is gyűlölnöm kellene azért, amit a hazámmal tettek.
Hangja hűvös volt és tiszta, Tessa háta borsózott tőle. A híd túloldalán sétáló pár megállt egy mellvédnél, a férfi épp rámutatott valamire a vízben, a nő bólogatott, ahogy hallgatta.
– És? Gyűlölöd őket?
– Nem számít – mondta Jem. – Árnyvadász vagyok, és ez minden másnál előbbre való. Az angol nephilimek inkább testvéreim, mint akármelyik mondén a szülőföldemről. Amikor egy nephilim rám néz, egyedül az árnyvadászt látja. Éppen a mondénok azok, akik értetlenül néznek rám: ők egy fiút látnak, aki nem egészen fehér, de nem is egészen külföldi.
– Ahogy én sem vagyok sem démon, de ember sem – mondta Tessa halkan.
Jem tekintete ellágyult.
– Ember vagy – mondta –, soha eszedbe se jusson, hogy nem. Láttalak a fivéreddel, tudom, mennyire törődsz vele. Ha képes vagy a bűntudatra, ha tudsz remélni, gyászolni, szeretni, akkor ember vagy.


Nate és Tessa Jessamine-ről beszélget annak távollétében


Forrás: Pinterest 

– Tudod – mondta Nate –, egészen kiszáradtam, szeretnék egy kis teát. Behívhatnánk a szolgálót?
– Jaj, kedvesem, milyen szomjas lehetsz! Attól félek, csapnivaló vendéglátónak bizonyulok − állt fel Jessamine zaklatottan. – A könyvtárban nincs csengő, de megkérem Sophie-t, hogy készíttessen össze egy tálcát Agnes-szel.
Szoknyáját lesimítva kisietett a szobából. Nate elismerő tekintettel nézett utána, mielőtt visszafordult volna Tessához, aki kétkedő tekintettel nézett rá.
– Nem is kérsz teát – mondta –, hiszen utálod.
– Így van, de a húgocskámat szeretem – vigyorgott Nate. – Látszott rajtad, hogy szenvedsz. Gondolom, nem túlságosan szereted Jessamine-t, igaz? Vajon miért? Nekem bűbájosnak tűnik.
– Veled bűbájos is. Mindenki mással már nem annyira. – Tessának eszébe jutott, hogy rácsimpaszkodott Jessamine a Hyde Parkban, és ettől elbizonytalanodott. – Csak olyan..., olyan, mint egy gyerek. Néha kegyetlen, néha kedves, ahogy a szeszélye diktálja. Más emberek nem valóságosak a számára. Téged persze kedvel: te nem vagy árnyvadász, őket ki nem állhatja.
– Valóban? – Nate hangja elmélyült, ahogy akkor szokott, mikor valami igazán érdekelte.


Nagyon korai beszélgetés Will és Tessa között, amelyben egészen más módon menekülnek meg, és ahol a Sötét Ház valójában egy működő bordélyház mechanikus örömlányokkal. 


Forrás: Whimsical illustration 


Will felsegítette Tessát a kocsira, majd maga is beugrott. – Indulás, Thomas! Indulás! – Kiáltott rá a kocsisra, aki erre megsuhintotta a gyeplőt. Will bevágta az ajtót, Tessa pedig Willnek csapódott, ahogy a kocsi megrándult.
– Kapaszkodj! – Mondta és feléje nyúlt, de Tessa már elhúzódott, leült a szemben lévő ülésre. Tessa elrántotta a függönyt, és kinézett az ablakon a koszos utcára és az összezsúfolt, jobb napokat látott épületekre. Elvágtattak a sikátor mellett, amit napokon keresztül bámult. A következő saroknál a kocsi veszélyesen megdőlt, majdnem felborítva egy utcai krumpliárus szamár vontatta kordéját. Tessa sikoltott.
Will átnyúlt előtte és behúzta a függönyt. – Jobb, ha nem nézelődsz – mondta udvariasan.
– Meg fog ölni valakit. Vagy minket.
– Nem fog. Thomas kitűnő kocsis.
Tessa majd felnyársalta a tekintetével. – Látom, az Atlanti óceánnak ezen az oldalán mást jelent az a szó, hogy kitűnő. A kocsi újra megdőlt, Tessa belemarkolt az ülésébe, szemét szorosra zárta. Forgott vele a világ, és nem csak a mozgástól: több mint egy hónapja először járt a Vörös Szobán kívül. Az utca hangjai még így, a zárt ablakokon átszűrődve is dobszóként visszhangoztak a fejében. Távolról hallotta, hogy Will valamit kiált a kocsisnak; lassítottak, Tessa ujjai engedtek a görcsös szorításon, szédülése alábbhagyott. Szemét kinyitva látta, Will kíváncsian nézi.
– Megmondtad neki, hová megyünk? – Kérdezte rekedten.
– Igen – mondta –, bár felettébb különösnek találom, hogy a fivéred a Mayfairen lakik, tekintve a hivatásodat.
Tessa értetlenül pislogott. – A hivatásomat?
– Prostituált – mondta Will.
Tessa szája nyitva maradt a meghökkenéstől. – Nem vagyok... nem vagyok...
– Prostituált? – Szólt Will újra szemöldökét felvonva.
Tessa hallható csattanással csukta be a száját. – Hogy mondhatsz ilyen szörnyűséget?! Most ugye viccelsz?
Soha nem viccelek – közölte Will –, vagy legalábbis kizárólag akkor, amikor a helyzet indokolja, és ez a mostani nem olyan. Feltételeztem, hogy prostituált vagy, mert a tartózkodási helyedet csak bordélyházként lehet leírni.
Tessa rábámult.
– Ugye nem várod el tőlem, hogy elhiggyem, hogy fogalmad sem volt a Sötét Ház rendeltetéséről? – Érdeklődött Will. – Észre kellett venned, mi folyik ott.
– Mondtam már, soha nem engedtek ki abból a szobából.
– Igen, de nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy másokat sem engedtek be – mondta Will.
– Másokat... ó, fúj! Fúj! Veled valami nagyon nincs rendben, igaz? Kényszert érzel arra, hogy borzasztó dolgokat mondj.
Will szemöldöke felszökött, és Tessának minden dühe, zavarodottsága és elrettenése dacára meg kellett állapítania, hogy tökéletes félköröket formálnak a szemei fölött.
– Most olyan, mintha Jemet hallanám.
– Ki az a Jem?
– Mindegy – mondta Will. – Azon tűnődöm, hogy hogy képes valaki egy hónapig egy bordélyházban élni anélkül, hogy rájönne, hol is van. Nagyon nehéz felfogású lehetsz.
Tessa ellenségesen bámult rá.
– Mentségedre legyen szólva: elég exkluzív helynek látszott. Szépen berendezett, viszonylag tiszta...
– Úgy hangzik, ellátogattál már jó pár hasonló intézménybe – szólt Tessa savanyúan. – Tanulmányt írsz róluk?
– Inkább hobbinak mondanám – felet Will, s mosolygott, mint egy bukott angyal. Mielőtt Tessa válaszolhatott volna, a kocsi zökkenve megállt.
– Úgy látszik, megjöttünk – jelentette be Will. Tessa elhúzta a függönyt, és az ablakon kinézve látta, hogy egy magas, György-korabeli ház előtt álltak meg. Egy csinos kis téren voltak, melyet fák és hasonló házak szegélyeztek. A házat kovácsoltvas kerítés vette körül, a házszámot egy szembetűnő, ezüst 89-es jelezte a kapun.


A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom!

Az angol szöveg ITT olvasható. 

Pokoli szerkezetek trilógia kedvezménnyel megvásárolható a Könyvmolyképző Kiadó webáruházában.




2018. november 18., vasárnap

Cassandra Clare: Ragyogva égni


Cassandra Clare: Ragyogva égni 

Jem és Tessa találkozása Jem nézőpontjából




   Jem apjának hegedűjét az a Guarneri készítette, aki olyan hírességeknek épített hangszereket, mint Paganini. Jemben néha felmerült a gondolat, hogy apjából is lehetett volna Paganini: játéka világhírűvé tehette volna. Csakhogy ő árnyvadász volt. Még ha bele is kóstolnak a zenébe, festészetbe, vagy költészetbe − főleg aktív szolgálati idejük lejártával −, az árnyvadászok elsősorban mindig árnyvadászok maradnak.

  Jem tudta, tehetsége nem ér fel apjáéhoz, aki olyan fiatalon adta kezébe a hegedűt, hogy még megtartani is alig tudta. Jemet azonban a művészeten messze túlmutató okok késztették játékra.

  Ma este túl rosszul érezte magát ahhoz, hogy a többiekkel vacsorázzon. A csontjait marcangoló fájdalom és a végtagjain felkúszó kimerültség végül megadásra kényszerítették: épp annyi jin fent vett be, hogy csillapodjon a kín és visszatérjen tagjaiba az erő. Aztán persze feldühödött saját függőségén, elkezdte keresni Willt, aki mindig a védelem első vonala volt a függősége elleni harcban. A parabataia persze sehol sem volt. Megint odavan − gondolta Jem −, az utcákat járja, mint Diogenész, csak épp a szándékai nem olyan nemesek.

  Jem végül visszavonult a szobájába, a hegedűjéhez. Épp Chopint játszott, egy eredetileg zongorára alkotott darabot, amit az apja írt át hegedűre. A lágy indítás úgy épült fel egy minden morzsányi energiát, izzadtságot és koncentrációt felemésztő crescendóba, hogy a végére a kimerültségtől már az idegvégződéseit lángba borító sóvárgást sem érezte a szer után.

  Ez épp azoknak a daraboknak egyike volt, amikkel apja igyekezett lenyűgözni édesanyját, mikor még csak udvarolt neki. Apja volt a romantikus, anyja inkább gyakorlatias, a zene ennek ellenére megindította. Apja ragaszkodott hozzá, hogy Jem megtanulja — Ezt játszottam a menyasszonyomnak, egy nap majd te is ezt játszod a tiédnek.

  Nekem soha nem lesz menyasszonyom, gondolta, de nem önsajnálattal. Ebben anyjára ütött: a legtöbb dologgal kapcsolatban gyakorlatias volt, még ha a saját haláláról volt is szó. Képes volt elmúlásának tényét is pár lépés távolságból vizsgálni. Az Intézet minden gyermeke különleges volt, gondolta: Jessamine keserűsége és a babaháza, Will hazugságai és titkai, és Jem, akinek haldoklása csak egy újabb különlegességnek számított.

  Levegőért kapkodva állt meg egy pillanatra. Az ablaknál játszott, ahol hűvösebb volt: résnyire nyitva hagyta az ablakot, a keserű londoni levegő végigcirógatta a haját és az arcát, ahogy a vonó megpihent a kezében. Ott állt, rásütött a holdfény, ezüst ragyogása, mint a jin fen-poré...

  Lecsukta a szemét és újra belevetette magát a zenébe, a vonó sikoltva remegett a húrokon. A drog utáni vágy néha majdnem ellenállhatatlan volt. Erősebb, mint a vágy az ételre, italra, levegőre, szerelemre...

  Ezt játszottam a menyasszonyomnak, egy nap majd te is ezt játszod a tiédnek − Jem eltökélten ragaszkodott a gondolathoz. Néha eltűnődött, milyen lehet úgy vizslatni a lányokat, ahogy Will tette, sötétkék szemeivel végigszántva őket, elég hangosan sértegetni és bókolni ahhoz, hogy majd minden karácsonyi ünnepségen felpofozzák. Időről időre, mikor valami csinos lány flörtölni kezdett vele, vagy mikor a szokásosnál is magányosabb volt, vágyott alkalmi kapcsolatokra.

  Akárhogy is, Jem nem tudta volna így kezelni a nőket − elképzelhető volt, hogy viszonya legyen, de nem erre vágyott. Azt akarta, ami az apjának megadatott: költők tollára illő szerelmet, ahogy a szülei egymásra néztek, az őket körbelengő békét, mikor együtt voltak. Mindezt nem kaphatta meg a szerelem valami hitvány másolatától, sőt, ha ilyesmire vesztegetné az idejét, elszalaszthatná az esélyét a valódi szerelemre. Esélye márpedig nem lesz sok.

 Belehasított a fájdalom, ahogy nőtt a kábítószer utáni vágya. Gyorsabban játszott hát, és megpróbált nem ránézni az éjjeliszekrényen álló dobozra. Az ilyen pillanatokban szokott felmerülni benne a kérdés, hogy vajon miért nem szedi marékszámra a szert. A legtöbb jin fen-függő folyamatosan fogyasztotta a drogot, míg bele nem halt az eufóriába, az utolsó pillanatban is egy csillag tüzének erejével égve, fáradhatatlanul, legyőzhetetlenül. Felperzselt idegekkel, összezúzott tüdővel, túlhajszolt szívvel végül az eufória lángjai közt lelték a halálukat.

  Néha úgy érezte, ő is égni akar. Néha nem is tudta már, miért is küzd ellene, miért tart többre egy gyötrelemmel teli hosszabb életet egy fájdalom nélküli rövidebbnél. De aztán emlékeztette magát, hogy a fájdalom hiánya csak egy újabb illúzió lenne, mint Jessamine babaháza, mint Will történetei a bordélyházakról és ginpalotákról.

 Meg aztán, ha teljesen őszinte akart lenni, tudta, akkor már esélye sem lenne rálelni arra a fajta szerelemre, ami a szüleit kötötte össze. Mert hát mi egyéb lenne a szerelem, mint valaki más szemében ragyogva égni, nem igaz?

 Tovább játszott, a zene egyre erőteljesebb lett. Fújtatva lélegzett, az est hideg levegője dacára izzadtság gyöngyözött a homlokán és kulcscsontjain. A megkönnyebbülés hulláma terjedt szét benne, mikor meghallotta, hogy nyílik a szobaajtó, de nem hagyta abba a hegedülést.

 – Will? Te vagy az, Will? − szólt egy pillanat múlva.

 Csak a csend felelt, ez nem vallott Willre. Talán valami felbosszantotta. Jem leengedte a vonót, és homlokát ráncolva megfordult.

 – Will... – kezdte.

 Azonban a jövevény egyáltalán nem Will volt. Szobájának ajtajában egy lány állt tétován. Fehér hálóinget viselt, afölött pedig egy köntöst. Szürke szemei sápadtak voltak a holdfényben, de amúgy nyugodtnak tűnt, mintha Jem megjelenése kicsit sem riasztotta volna meg. Jem hirtelen rájött, hogy ő a boszorkánymester lány, akiről Will beszélt korábban. Will viszont nem említette a belőle áradó nyugalmat, ami Jemet még a drog utáni vágyódása ellenére is lecsillapította, vagy az apró mosolyt, amitől az egész arca felragyogott. Látszott a lányon, hogy már ott volt egy ideje és hallgatta, ahogy játszott. Arckifejezése és álmodón félrehajtott feje pedig elárulta, hogy élvezte a zenét.

 – Maga nem Will! – Ahogy kimondta, rájött, milyen borzasztó ostobán hangzik. Mikor a lány mosolyogni kezdett, érezte, válaszul az ő ajkai is mosolyra húzódnak. Oly hosszú ideig Will volt az, akit ebben az állapotában leginkább látni akart, de most, életében először örült, hogy nem a parabataia bukkant fel, hanem valaki más.



A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom.

Az eredeti novella itt olvasható:


2018. november 14., szerda

A Galaktikus Fanklub születésének története


A Galaktikus Fanklub születésének története


A GF első borítóképe, Aux Eliza munkája



2016. nov.14-én, On Sai születésnapján kezdte meg a működését a Galaktikus Fanklub. Ez alkalomból készítettem egy kis visszatekintést.

Minden az Apa, randizhatok egy lovaggal? című könyvvel kezdődött. Nem lehetek érte eléggé hálás Flóra barátnőmnek, hogy a kezembe nyomta. Bizony, egy kölcsönpéldánnyal indult a rajongás, és onnantól már nem volt megállás On Sai összes művéig. Mindegyik lebilincselő, de a mai napig a lovagos könyv a kedvencem. (Ebbe kicsit az is belejátszik, hogy a másik kedvenc olvasmányom On Saitól még befejezetlen. Óriási előnye a lovagos regénynek, hogy tökéletesen lezárt és gyönyörű a befejezése, az a fajta, amelyet mosollyal az arcán tesz le az ember.)




Talán azért lettem ennyire fogékony On Sai mágiájára, mert kislányként szerettem nagymamám vén diófáján olvasni. Ki tudja? Az viszont biztos, hogy rendkívül jókat kacagtam a lovagos könyv olvasása közben, máskor meg a körmöm rágtam izgalmamban, a romantikus jelenetektől pedig egyenesen olvadoztam. Szeretem a váltott szemszögeket, itt egyből három is akadt. Tetszett a budapesti helyszín, a magyarok idegen szemmel történő bemutatása, a Mondocon szerepeltetése, a humorba ágyazott társadalomkritika, a két világ találkozásából adódó vicces helyzetek. A legjobban viszont Kósza lovag karaktere ragadott meg! Szerintem On Sai nagyon penge lehetett bájitaltanból, mert a tökéletes álomlovag receptjét nagyszerű érzékkel keverte ki. Kósza pimasz és jóképű, ugyanakkor talpig becsületes és jószívű. Hősies, bátor lovag és hű barát. Tiszta szívvel keresi az utat, amelyen járnia kell és nem fél az áldozathozataltól. Csak úgy sugárzik belőle a fiatalokra jellemző tettvágy és szenvedély. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elvarázsol, de többszöri olvasás után sem szűnik a varázsa. Szerintem Aux Elizával együtt én is elmondhatom, hogy On Sai Kósza lovag karakterével vett meg kilóra, hiszen a lovagos könyv olvasása után a kedvenc kortárs magyar írómmá vált. Az On Sai rajongói oldal megalakulása innen azonban még nagyon messze volt.




Akkoriban Flórával a HunClave – Magyar Árnyvadászok csoport adminisztrátorai voltunk. Belekapaszkodtunk abba a pici részletbe, hogy On Sai lovagos könyvében az egyik szereplő árnyvadász-nyakláncot viselt, és meghívtuk az írónőt a tavaszi könyvfesztiválos találkozónkra. A fiam még most is nevetve emlegeti, mennyit rágódtam az első e-mail megfogalmazásán, a megszólítástól kezdve az utolsó mondatig. Valóságos családi kupaktanács kerekedett belőle. Mindenesetre jól sült el a dolog, mert On Sai örömmel elfogadta a meghívást. Szerintem ez az esemény a HunClave életének egyik fénypontja volt! 


On Sai 2016-ban, az Árnyvadász-találkozón

Ekkor találkoztam először On Saijal, és a találkozó után lehetőségem nyílt beszélgetni vele. Rendkívül szimpatikus személyiségnek találtam, és örültem, hogy a későbbiekben is kapcsolatban maradtunk. Tanácsaival és vigasztalásával átsegített egy szomorú és nehéz időszakon, amikor távoztam az árnyvadász csoport vezetőségéből. Ezután már nemcsak íróként tartottam nagyra, hanem emberileg is felnéztem rá, és szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy ha a külföldi íróknak van a Facebookon magyar rajongói csoportjuk, akkor ő is megérdemelné. Egyetértek Böszörményi Gyula molyos véleményével, On Sai zseniális író, ha külföldön születik, világhírű lehetne. Ahogy rajta kívül még sok más, rendkívül tehetséges magyar író, köztük Böszörményi Gyula is. :) 

A rajongói oldal létrehozásának gondolata akkor kezdett szárba szökkenni, amikor On Sai megemlítette, hogy  szívesen töltene fel az oldalán több idézetes posztot, ha az ideje engedné. Napi idézetes bejegyzések készítésében nekem nagy gyakorlatom volt, így kezdett el körvonalazódni bennem a Galaktikus Fanklub alapja. Az arculat kialakításában Aux Eliza segített, ő készítette az első borítóképet, de a bejegyzéseket sokáig egyedül írtam. 

2016.nov.14-én, On Sai születésnapján készült az első poszt. Rettentően izgultam, hogy mit fog hozzá szólni, de szerencsére nagy örömmel fogadta a kezdeményezést! Megosztotta több fórumon, így hamar elterjedt a híre. A napi idézetek mellett érdekességekkel is készültem. Ezek egy részét régi interjúkból gyűjtöttem ki, de volt olyan is, amit maga On Sai osztott meg velem. Az oldal hamar népszerűvé vált, és egyre több pozitív visszajelzést kaptam. A család, a munka és a Vörös Pöttyös csoportokban végzett szabadidős tevékenységem mellett így vált a Galaktikus Fanklub életem egyik meghatározó részévé. 


A GF első posztja

 
Az első fordulópont 2017. áprilisában következett, amikor a könyvfesztiválon tartott író-olvasó találkozón On Sai felajánlotta, hogy a Galaktikus Fanklub tevékenyégét a saját írói oldalán folytassam, megkülönböztetett bejegyzés keretében. Ez rendkívüli megtiszteltetés volt számomra, de kicsit aggasztott is a felelősség. Kisebb bakik kezdetben előfordultak, de alapvetően jól sikerült a váltás, és úgy érzem, hogy On Sai olvasóközönsége gyorsan megkedvelte a GF bejegyzéseit. Igyekeztem figyelni rá, hogy a lovagos könyv mellett a másik két sorozat, a Calderon és a Szivárgó sötétség is egyforma teret kapjon, és a novellákra is szántam heti egy napot. 



On Sai és Eliza, Könyvhét 2018


2017 nyarán nagy boldogság ért, amikor Eliza hivatalosan is csatlakozott a Galaktikus Fanklubhoz, kicsivel később pedig Flórával bővült a csapat. Ezzel egy titkos vágyam teljesült, hiszen mindketten hozzájárultak a GF megalakulásához. Ősszel a Vörös Pöttyös csoportok adminjai közül még ketten jelentkeztek. Sára és Alexa profi módon és óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, ennek köszönhetően teljesen felfrissült a tartalom, ráadásul megtapasztaltuk, hogy sokkal jobb csapatban dolgozni! Az első évfordulót tehát már öten ünnepeltük.


On Sai és Alexa,  Könyvfesztivál 2016


2018-ban Annával, On Sai lányával tovább folytatódott a csapat bővülése. Mióta jelen van, sokkal kreatívabbak lettek a bevezető szövegeink. Az utolsó fecske, vagyis Attila idén tavasszal érkezett, ő is fiatalos lendületet és technikai újítást hozott. Így most már egy lovagra is számíthatunk.


On Sai és Attila, Olvasás éjszakája 2018, Kép: Róbert Katalin

Jelenleg tehát heten vagyunk, mint a gonoszok, de cseppet sem vérszomjas a társaság. Inkább jókedvű és tettre kész. Legutóbbi újdonságunk az On Sai meme bevezetése, amellyel elsősorban a fiatal olvasói réteg számára akartunk kedvezni. Terveink közt szerepel a hétvégi GF Extra bevezetése, valamint egy új GF-találkozó megszervezése. 

Nagyon várjuk On Sai következő írásainak megjelenését, és reménykedünk, hogy egy szép napon film is készül belőlük, már csak azért is, mert jóval könnyebbé tenné a megfelelő képes posztok elkészítését! ;) 

Ötleteket szeretettel várunk, nyitottak vagyunk az olvasói véleményekre, javaslatokra. Keressetek bennünket bátran On Sai FB oldalán! :) 


Balról jobbra: Flóra, Anna, On Sai, Manni, Sára, Könyvfesztivál 2018


2018. november 1., csütörtök

Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya


Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya



Fülszöveg:

Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem.

A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat.  Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.

Tricia Levenseller első regénye, bővelkedik akcióban, kalandban, romantikában, sőt, még némi varázslat is keveredik a nyílt tengeren játszódó, magával ragadó történetbe.

Vitorlát bonts! Tengerre fel!
Repülj vele a kalandok és érzelmek tengerén!

Oldalszám: 288 
Kötéstípus: kartonált 
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. 
Eredeti cím: Daughter of the Pirate King  
Fordító: Szabó Krisztina 
ISBN: 9789634574972 
Elit start: 2018.10.02 
Országos megjelenés: 2018.11.02

Őszi beszerzési listámon eredetileg nem szerepelt ez a könyv, a borítója egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésem, de végül az első lelkendező kritikák meggyőztek arról, hogy érdemes lesz közelebbről megismerkednem vele. Női Jack Sparrow, kaland, romantika és némi varázslat? Naná, hogy kell nekem! Hiszen nagy rajongója vagyok a Karib-tenger kalózai sorozatnak, utólag visszagondolva nem is értem, hogyan kerülhette el a figyelmem eleinte ez a regény.




A történet azzal veszi kezdetét, hogy a kalózkirály parancsára a 17 éves Alosa kapitány egy ősi térkép darabját keresi, amely az ellenséges kalózfejedelem birtokában van. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, hogy átkutathassa a hajójukat. A regény stílusa gördülékeny, szórakoztató, perceken belül kibomlottak képzeletem vitorlái, és a tengeren találtam magam, izgulva a hősnőért, aki egyedül maradt a marcona kalózok fogságában. 

Alosát azonban nem kellett túlságosan félteni. A kalózkirály mellett nőtt fel, kegyetlen próbákon edződve vált igazi harcossá.

„Többféle apa van. Vannak, akik feltétel nélkül szeretnek, vannak, akik feltételekhez kötik a szeretetüket, sőt olyanok is akadnak, akiktől semmiféle szeretetet nem kap az ember.”

Ami azt illeti, Alosa egyáltalán nem hasonlított Jack Sparrow-ra, sokkal inkább Arya Starkra emlékeztetett. Elszánt volt, vasakaratú és bosszúszomjas, nem fenyegetőzött vaktában. Komoly kihívást jelentett számára eljátszani a megszeppent rabot. Ugyanakkor az is kiderült, hogy nem sikerült véglegesen kiölni belőle a szeretetet és az együttérzést. Nagyon tetszett, hogy büszke volt női mivoltára, női legénységére. Mind talpraesetten megállták a helyüket a kalózok könyörtelen világában. A könyv nem véletlenül kapott 16+ minősítést. Ilyesmi általában akkor szokott előfordulni Vörös pöttyös könyvek esetében, ha a romantikus szál hajlik az erotika felé. Jelen esetben nem ez tette indokolttá a korhatárt, hanem az, hogy akadtak benne olyan erőszakos jelenetek, amelyek akár a Trónok harcában is szerepelhettek volna. Szerencsére a borzalmak nem kerültek részletezésre, hiszen mégiscsak egy fiataloknak szóló könyvről van szó! Egyébként a kötetben felvonultatott kalózok skálája igen széles, a kegyetlentől a humoros zsebtolvajon át a pityókásig mindenféle szerepet kapott benne. Némelyik nagyon szerethető volt, üde színfoltot vittek a történetbe.




„Én mondom neked, hogy balra forgatni rossz szerencse. Mindig csak előre és jobbra. Az jó szerencsét hoz. 
– Enwen, ha már egyszer szíven szúrtam valakit, nem számít, hogy jobbra vagy balra forgatom a kést. Mindenképpen meghal a nyomorult. Minek oda még a szerencse?
– A következő gyilkossághoz. Mi van, ha legközelebb eltéveszted? Akkor aztán hiába kívánod majd, hogy bár jobbra forgattad volna a kést legutóbb. Senkit sem lehet rendesen eltenni láb alól, ha eltéveszted a szívét. 
– Kezdem úgy érezni, hogy hamarosan sor  kerül arra a bizonyos legközelebb"-re.
– Ne csináld már, Kearan! Tudod, hogy én vagyok az egyetlen barátod ezen a hajón.
– Akkor valamit nagyon rosszul csinálok.”

Alosát nem tartották vissza a börtönrácsok, elképesztő módon mindig talált új lehetőséget a kiszökésre. Éjszakánként módszeresen és fáradhatatlanul kereste a térképet. Őszintén vágyott rá – és érdekelt is volt benne –, hogy eljusson a szirének szigetére és megszerezze a mesés kincseket. Kutatásában legfőképpen Riden, a jóképű elsőtiszt akadályozta. Rá hárult Alosa kihallgatása. Riden sok szempontból kilógott a kalózok sorából, szerencsére pozitív irányba.

Sokkal könnyebb lenne, ha bűzlene. Hiszen a kalózok büdösek!
Neki miért van akkor só- és szappanillata?"





Riden sármos és okos, de a legfontosabb, hogy a helyén van a szíve. Nem embertelen eszközökkel, hanem az eszére hagyatkozva próbálta Alosa titkait kifürkészni, méltó ellenfelének tartotta a lányt. Közös jeleneteik csak úgy sziporkáztak! Szerintem az élcelődéseik adták ennek a regénynek a sava-borsát, nagyon jókat mosolyogtam rajtuk. Beszélgetéseikben egyébként  fontos információmorzsák bújtak meg, és az elejtett szavakból lassanként egy izgalmas titokra derült fény. Közben a két ellenséges fiatal akaratlanul is közelebb került egymáshoz. Látszólag nem sok minden történt a regény első felében, mégis határozottan élveztem ezeket a részeket. Sajnos a romantikus kapcsolat kibontakozásának nem kedvezett a szembenállás és a folytonos gyanakvás, pedig a vonzalom és a kölcsönös elismerés folyamatosan növekedett a főszereplők között. Akadt néhány szívdobogtató pillanatuk, de szívesen olvastam volna ennél többet is! Aki nem kedveli a túlzott romantikát, az megnyugodhat, nem áll fenn a megcsömörlés veszélye.

„– Mit művelsz? 
– Szerinted mit művelek? 
– Taperolsz. 
– Igyekszem visszaszerezni a kulcsot. 
– Szóval ezzel magyarázod, hogy taperolsz. 
Elmosolyodik, és előrehajol, a szája majdnem a fülemhez ér. 
– Nem látom, hogy nagyon ellenkeznél – suttogja.”


A könyv második felében inkább az akcióra helyeződött a hangsúly, egyik kalandból keveredtünk a másikba, fondorlatokban és izgalmakban nem volt hiány. Már nem a térképrészlet megszerzése volt a fő cél, hanem a túlélés. Itt mutatkozott meg, hogy Alosára milyen nagy hatással volt Riden személyisége, embersége. Biztos kapaszkodót talált a fiúban. Viszont a végén kezdtem úgy érezni, hogy túl gyorsan pörögnek az események, és ettől kissé felszínessé vált a történet. Az addig féltve őrzött titok hirtelen mindenki számára nyilvánvaló lett, és elsiklottunk egy fontos múltbeli esemény, valamint egy rettegett szereplő felbukkanása mellett. Szerintem egy kicsit összecsapottra sikerült az utolsó néhány fejezet. Remélem, hogy a második részben jobban ki lesznek bontva a szálak és a szerelem is nagyobb teret kap, mert így egy pici hiányérzet maradt bennem. A folytatás Goodreads értékelése magasabb, mint az első részé, ezért bizakodó vagyok.


Összességében tetszett a regény, abszolút hozta a fülszövegben beharangozott tartalmat. Kaptam egy kalandos, kalózos történetet, megfűszerezve csipetnyi romantikával, humorral és természetfölöttivel. Alosa és Riden egyértelműen belopták magukat a szívembe. Kíváncsian várom, milyen kalandok felé vetik őket a hullámok a következő részben! Úgy gondolom, hogy a könyv tökéletes választás azoknak, akik kedvelik a fiataloknak szóló fantasyt.




Még néhány kedvenc idézet:

„Mindenkivel történnek rossz dolgok. Az a legfőbb feladatunk, hogy felülkerekedjünk az ilyesmin. Ha pedig nem megy, hát hozzuk ki a legjobbat az adott helyzetből.”

„Ami azt illeti, rengeteg oka van annak, hogy miért rossz ötlet megcsókolni Rident. Csak épp egyetlenegy sem jut eszembe.”

„Későre jár, mire Riden ismét megjelenik. Meglepetten pislog rám.
– Azt hittem, alszol. 
– Mármint reménykedtél benne – mosolyodom el.
– És kihagyjam a gúnyos megjegyzéseid áradatát? Ugyan, kérlek!”