George R.R. Martin: Tűz & Vér

 George R.R. Martin: Tűz & Vér

 Ez a gyönyörű könyv sok másik társaságában lapult a karácsonyfánk alatt. Mégsem volt kérdés, hogy a sok közül elsőként veszem a kezembe. Az utóbbi hetekben elkapott a Trónok harca láz, egymás után néztem újra a sorozat részeit és bújtam a könyveket. Teljesen rá vagyok hangolódva Westeros történetére, talán ennek köszönhető, hogy egyből beszippantott a Targaryen-ház krónikája. A közel 700 oldallal 3 nap alatt végeztem, ami önmagában nem volna nagy teljesítmény, de tekintve, hogy a Tűz & Vér történelemkönyv, nem regény, mégiscsak szép teljesítmény.

 A Tűz & Vér első kötete a Targaryen-ház történelmének, kb. 300 évvel a Trónok harca eseményei előtt kezdődik, és nagyjából 150 évet ölel át, Hódító Aegontól III. Aegonig vázolja fel a történteket. Ténylegesen krónika, Gyldayn főmester tollából, párbeszédeket alig tartalmaz. Olvasása közben néha elkapott az érzés, hogy egészen olyan, mintha megint az egyetemes történelem szigorlatomra készülnék. Ettől függetlenül számomra élvezetes volt, Daenerys Targaryen a kezdetektől az egyik kedvenc szereplőm a Trónok harcából, és mindig is érdekelt családjának, a sárkánykirályok uralkodásának időszaka.

Képforrás: https://www.artstation.com/artwork/44ZL

 Jó volt bepillantást nyerni a régmúlt korok szereplőinek életébe, amelyet tényleg tűzzel és vérrel írtak. Ami számomra a legérdekesebbnek bizonyult: megismerhettem a hódítás lépéseit, a Targaryen család tagjai közt húzódó érzelmi és vérségi kapcsolatokat, tanúja lehettem híres épületek és törvények születésének, de nem utolsó sorban annak, hogy sárkánylovasok szelték az eget és sárkánytűzzel írtak történelmet. Van ennek bizonyos varázsa. Nagy örömömre sok minden kiderült a sárkányok és lovasaik közti kapcsolatról is, bár Dany sárkánytojásainak származásával kapcsolatban maradt bennem némi hiányérzet. Spoiler: az ugyan kiderült, hogy ki és mikor lopta el a tojásokat, illetve kinek adta el őket, de az nem, hogy melyik sárkánytól származnak. Utólag belegondolva, nem is valószínű, hogy egy fészekből valók, de előtte többször név szerint meg volt említve egy-egy fészekrakó sárkány, és ezért sokáig konkrétumot vártam.

Képforrás: YouTube.com

 A kedvencem Jaehaerys és Alysanne története volt, bennük az igazságos és bölcs Targaryen uralkodók testesültek meg, akik felvirágoztatták az országot, noha magánéletük korántsem bizonyult mindig idillinek, nekik is számtalan nehézséggel kellett megküzdeniük. Sokszor találkoztam ismerős nevekkel, hiszen valamennyi nemesi család ősei feltűnnek a lapokon, akikkel a Trónok harcában találkozhatunk, és néha úgy tűnt, hogy a történelem megismétli önmagát, gondolok itt a törpe Gombára, a féleszűnek hitt, élvhajhász udvari bolondra, aki közel ült a tűzhöz, és a maga módján befolyásolta az események alakulását.

 A legjobban Maegor kegyetlenkedései és a Sárkányok pusztulása című fejezetek viseltek meg. Noha a Targaryen-ház történetének vége már ismert, és nem ért váratlanul, hogy lassú hanyatlással kell majd szembenéznem, nehéz volt olvasni a testvérháborúkról, a sárkányok és lovasaik egymás ellen folytatott véres küzdelméről. Éppen olyan szomorú volt, mint Tolkien Szilmalirokja, ahol tünde támadt tünde ellen, de az örökösödési háború elkerülhetetlennek tűnt, mivel a Targaryenek túl sokan voltak, és mindenki hatalomra vágyott.

 A könyv borítója káprázatos, akárcsak a belső illusztrációk! Viszont az egy kicsit zavaró volt, hogy a képeket nem sikerült a nekik megfelelő történethez illeszteni, szinte mindig pár oldallal arrébb kerültek. Térképet ezúttal sajnos nem mellékeltek, pedig igazán hasznos lett volna!

 Az egész történet lenyűgöző és megrázó, egy szerteágazó feudális világ leírása, királyok felemelkedésének és bukásának hosszú sora, háborúkkal, szerelmekkel, politikával és árulásokkal. Izgalmakban nincs hiány, Westeros történelme éppen olyan fordulatos és drámai volt a legendás korokban is, mint a Trónok harca idején, viszont sokkal töményebbnek tűnik, a leírás jellegéből kifolyólag. Azoknak ajánlom, akik szeretik a Trónok harcának világát és szívesen merülnek el a történelem tanulmányozásában.

Néhány kedvenc részlet: 

„– Egy isten teremtett mindannyiunkat, legyünk akár andalok, valyriak, avagy első emberek – nyilatkoztatta ki Alfyn septon gyaloghintójából –, ám nem ugyanolyannak teremtett minket. Ő teremtette meg az oroszlánt és a bölényt is, és bár mind a kettő nemes bestia, bizonyos adományokat csak az egyiknek, míg másokat a másiknak adott, így hát az oroszlán nem tud bölényként élni, ahogy a bölény sem oroszlánként. Te, ser, borzalmas bűnt követnél el, amennyiben ágyba vinnéd saját lánytestvéredet… ám te nem is vagy a sárkány vére, ahogy én sem. Ők csak azt teszik, amit mindig is tettek, és nem a mi dolgunk ítéletet mondani felettük.”

„Alyssa hercegnő H.u. 84-ben szült újra. Hosszadalmas és nehéz vajúdás után egy harmadik fiúgyermeket adott Baelonnak, egy, a Hódító nyomán Aegonnak elnevezett fiút. 

– Bátor Baelonnak hívnak ugyan – mondta a herceg feleségének annak ágya mellett állva –, de te sokkal bátrabb vagy nálam. Inkább vívok meg tucatnyi csatát, minthogy vállalkozzak arra, amit te megtettél.”

„Nevezhetjük bátorságnak vagy őrületnek, szerencsének, az istenek akaratának vagy a sárkányok szeszélyének, elvégre ki lát bele az ilyen szörnyetegek fejébe? Egy dolog azonban biztos: Vhagar bömbölve felegyenesedett, hevesen megrázta magát… aztán eltépte láncait és felrepült.”

Képforrás: https://wallpapercave.com/house-targaryen-wallpapers

Cassandra Clare: A Wayland-birtokon játszódó jelenet Jace szemszögéből

Cassandra Clare: A Wayland-birtokon játszódó jelenet Jace szemszögéből

Cassandra Jean alkotása

Az évek során sokan kérték az Üvegváros kilencedik, Bűnös vér című fejezetében található „forró és fülledt” jelenet leírását Jace nézőpontjából (196-200.o.). Veszem a bátorságot és közreadom a jelenet folytatását: továbbmegyünk annál, mint ami az Üvegvárosban megjelent, hiszen eredetileg is továbbírtam!

 A dőlt betűs részek a könyvből valók az olvasó tájékozódását elősegítendő.

Clary éles, kopogó zajt hallott maga körül. Egy döbbent pillanatig azt hitte, eleredt az eső – aztán hamarosan rájött, hogy törmelék, por és törött üvegcserepek kopogását hallja: a megsemmisült ház törmelékei hullottak alá körülötte, mint valami halálos jégeső.

 Jace még keményebben préselte a földbe, a teste keményen feszült a testének, a szívverése pedig majd olyan hangosan dübörgött a lány fülében, mint a ház összeroskadó romjainak hangjai.

* * *

 Jace később kevésre emlékezett a birtok pusztulásából, abból, hogy hogy hullott darabjaira az egyetlen otthon, amit tízéves koráig ismert. Csak a zuhanásra emlékezett, ahogy kiestek a könyvtár ablakából, ahogy kúszva gurultak le a füvön, ahogy elkapta Claryt, maga alá gyűrve a lányt, hogy testével védje, míg a ház darabjai jégesőként zuhogtak körülöttük.

 Érezte, ahogy Clary lélegzik, érezte heves szívverését. A solymára emlékeztette, ahogy az kuporgott a kezében vakon, teljes bizalommal, kis szívének szapora dobogására. Clary az ingét fogva kapaszkodott belé és, bár Jace kételkedett benne, hogy tudatosan teszi, arcát a vállába temette. Borzasztóan félt, hogy nem elég a teste, nem takarja teljesen a lányt, hogy mindentől megvédhesse. Lelki szemei előtt elefántnagyságú kődarabokat látott a sziklás talajon feléjük görögni, hogy agyonnyomják mindkettőjüket, agyonnyomják Claryt. Megrázkódott alattuk a föld és ő még szorosabban rásimult a lányra, mintha az segíthetne rajtuk. Tisztában volt vele, milyen együgyű reakció volt: mint mikor becsukjuk a szemünket, hogy ne is lássuk a felénk tartó kést.

 Végül elült a moraj. Meglepetéssel nyugtázta, hogy újra hall: apró neszeket, a madarak énekét, a fák között zúgó szelet, Clary hangját a szakadozó lélegzetén át:

 – Jace – szerintem valahol elhagytam az irónodat.

 Elhúzódott tőle, úgy bámult le a lányra, aki rezzenéstelen tekintettel állta a pillantását. A holdfényben Clary zöld szemei feketének tűntek. Vörös haja csupa por volt, arcán koromcsíkok. Jace látta a pulzusa lüktetését a torka erein. Kábultságában kimondta, ami először eszébe jutott.

 – Nem fontos. Feltéve, hogy nem esett bajod.

 – Jól vagyok. – Clary kinyújtotta a kezét, és ujjai begyével finoman beletúrt a fiú hajába, akinek adrenalintól túlérzékeny testét ettől mintha apró áramütések érték volna.

 – Volt néhány fűszál a hajadban – mondta a lány.

 A szemében aggodalmat látott. Hogy érte aggódik. Eszébe jutott, mikor először megcsókolta az üvegházban. Ahogy végre felfogta, végre megértette, hogy miként oldódhat fel valaki teljesen egy csókban. Emlékezett az utána maradt szédülésre és izgatottságra. A világ összes szakértelme, az összes technika, amit elsajátítottál, repül ki az ablakon, mikor a megfelelő személlyel csókolózol.

 Vagy épp a nem megfelelővel.

– Jobb lenne, ha nem érintenél meg – mondta a fiú.

 Clary keze mozdulatlanná dermedt a levegőben. – Miért?

– Tudod, miért. Te is láttad, amit én, igaz? A múltat, az angyalt. A szüleinket.

 A lány szeme elsötétült. – Láttam.

– Tudod, mi történt.

– Sok minden történt, Jace...

– Számomra nem. – A szavak gyötrelmes suttogásként kúsztak ki a száján. – Démonvér folyik bennem, Clary. Démonvér.  Ennyit te is megértettél, ugye?

 Clary összeszorította a száját. Jace tudta, mennyire nem szereti, ha arra utalnak, hogy valamit nem értett meg, nem tud, vagy nem kell tudnia. Egyszerre szerette ezt benne és találta őrjítőnek.

– Ez nem jelent semmit. Valentine megőrült. Csak beszélt összevissza...

– És Jocelyn? Talán ő is őrült volt? Tudom, mivel próbálkozott Valentine. Hibrideket próbált létrehozni: angyal-ember és démon-ember keverékeket. Te vagy az előző, Clary, én pedig az utóbbi. Félig szörnyeteg vagyok. A testem része az, amit mindenáron fel akartam égetni, ki akartam irtani.

 – Nem igaz. Nem lehet. Nincs semmi értelme…

 – Bizony van.  – Hogy lehet, hogy Clary nem érti? Ez annyira nyilvánvalónak, olyan alapvetőnek tűnt számára. – Ez mindent megmagyaráz.

 – Úgy érted, megmagyarázza, miért vagy olyan fantasztikus Árnyvadász? Hogy miért vagy hűséges, rettenthetetlen, becsületes és minden más, ami a démonokra egyáltalán nem igaz?

 – Megmagyarázza – folytatta színtelen hangon a fiú –, hogy miért érzek irántad úgy, ahogy.

 Clary fogai között sziszegve szökött ki a levegő. – Ezt meg hogy érted?

 – A húgom vagy – szólt a fiú. – A húgom, a vérem, a családom. Az lenne a dolgom, hogy megvédjelek… –  Csuklott el a szava. – Hogy megvédjelek az olyan fiúktól, akik éppen azt akarják tenni veled, amit én.

 Hallotta, hogy Clarynek elakad a lélegzete. Még mindig felfelé bámult rá és mivel Jace még soha nem közölte ilyen világosan és kíméletlenül, hogy mit érez, a fiú rettenetet, valamiféle undort várt felfedezni a szemeiben, de ezeknek nyomait sem látta. Csupán vizsgálódó kíváncsiságot talált, mintha a lány egy ismeretlen ország térképét tanulmányozná.

 Clary majdhogynem szórakozottan végigsimította a fiú arcát, le az ajkáig, mutatóujja hegyével követve szájának vonalát, mintha egy útvonalat tervezne épp. Szemeiben tűnődés ült. Jace szíve majd kiugrott a helyéről, érezte, árulásra mindig kész teste válaszol a lány érintésére.

 – Pontosan mi az, amit tenni akarsz velem? – kérdezte suttogva a lány.

 Nem volt képes megállítani magát, lehajolt, ajka a lány fülét súrolta:

 – Megmutathatom.

 Érezte, ahogy Clary összerázkódik, de teste reszketésére rácáfolt a kihívás a lány szemében. Jace ereiben a vággyal és a kétségbeesés vakmerőségével kevert adrenalintól dalra fakadt a vér. Megmutatom neki – gondolta. Lényének egyik fele meg volt győződve róla, hogy a lány el fogja tolni magától, a másik fele viszont képtelen volt logikusan gondolkodni: túlságosan tele volt Clary közelségével, azzal, ahogy egymáshoz értek.

 – Ha azt akarod, hogy hagyjam abba, most szólj – suttogta a fiú. Amikor Clary továbbra sem mondott semmit, a fiú a halántékához érintette az ajkát. – Vagy most.

 Szájával megtalálta a lány arcát, az álla vonalát: érezte bőrének édes-sós ízét, a port, a vágyat. – Vagy most.

 Ajkai végigkövették az állkapcsát, erre Clary megemlkedett, hozzápréselte a testét, Jace ujjai a földbe markoltak. Clary apró, ziháló lélegzetvétele az őrületbe kergette, száját a szája fölé helyezte, csak hogy elhallgattassa, suttogva mondta, nem kérdezte:

 – Most.

 Aztán megcsókolta. Először gyengéden, csak próbaképp, de hirtelen Clary ökölbe szorult kezeit érezte a hátán, a lány puha teste a mellkasához nyomódott és érezte maga alatt a kemény földet, ahogy elzuhant. Teljes, vad önfeledtséggel csókolta Claryt, úgy, ahogy mindig is akarta.  Nyelve, miközben a lány szájában pásztázott, párbajra kelt az övével; Clary ugyanazzal a merészséggel csókolta, ízlelte, kutatta a száját. Épp a lány kabátjának gombjai felé nyúlt, mikor Clary finoman ráharapott az alsó ajkára, amitől az egész teste összerándult.

 Clary megfogta a kezét és Jace egy pillanatig attól félt, hogy megállítja, mondván ez őrültség, és hogy holnap mindketten utálni fogják magukat miatta.

 – Majd én – mondta Clary ehelyett, és Jace mozdulatlanul várta, míg nyugodtan kigombolta a kabátját felfedve az alatta viselt majdnem áttetsző inget. Jace látta alatta a lány alakját: melle dombjait, a dereka ívét, csípője kiszélesedő vonalát. Egészen megszédült a látványtól. Persze, látta már más lányok fedetlen testét, de eleddig soha egyik sem jelentett semmit.

 Most viszont semmi más nem számított.

 Clary kinyújtotta felé a karjait, fejét hátravetette, kérlelő tekintettel suttogta:

 – Gyere vissza, csókolj meg újra!

 Saját maga számára is újfajta hangot kiadva omlott rá, bele a lányba. Csókokkal borította a szemhéját, ajkait, torkát, a szíve ritmusára verő ereket. Kezét becsúsztatta a lány lenge inge alá, a forró bőrre. Biztos volt benne, hogy egy csepp vér nem sok, annyi sem maradt a fejében, ahogy a melltartó csatjával bajlódott, ami önmagában is nevetséges volt: mi értelme árnyvadásznak lenni, aki mindenben profi, ha egy melltartó feltartóztathat? Hallotta magát finoman sóhajtani, mikor a csat végül engedett. Kezei a lány csupasz hátán siklottak, alattuk a lapockák törékeny formái. A kis hangot, ami erre Claryből szakadt ki, izgatóbbnak találta, mint eddig bárki mást meztelenül látni.

 Clary kicsiny, de céltudatos kezei az inge alján matattak, már húzták is le róla. Jace is felgyűrte a lány ingét a bordáiig, hadd érintkezzen a bőrük minél nagyobb felületen. Szóval ez a különbség – gondolta. Ezt jelenti szerelmesnek lenni. Mindig is büszke volt a technikájára, arra, hogy ő irányít, a reakciókra, amit kiváltani képes. Azonban ehhez kalkulálni kellett, ami viszont távolságot követelt. Itt és most távolságnak helye nem volt, nem akart semmit Clary és saját maga között tudni.

 Kezei leértek a lány farmerjének derekáig, onnan a lány csípőjére. Érezte Clary kezeit háta bőrén, ahogy ujjaival rátalál és követi a sebhelyek vonalait. Nem volt biztos benne, hogy Clary egyáltalán tud-e róla, de a lány csípőjét az övéhez dörgölte. Ettől Jace teljesen beindult, csaknem hagyta, hogy a szenvedély magával ragadja. Lenyúlt, hogy jobban magához húzza a Claryt, aki erre belenyögött a szájába. Azt hitte, Clary el fog húzódni, de nem, lábait a dereka köré kulcsolva még közelebb rántotta. Jace egy pillanatra úgy érezte, menten elájul.

 – Jace – suttogta Clary a nyakát, kulcscsontját csókolva. Jace végigsimította a lenyűgözően puha bőrt a lány derekától a mellkasáig. Mikor a melltartó alá csúsztatta a kezeit, Clary felemelkedett, megcsókolta a csillag alakú anyajegyet a vállán. Jace éppen azon volt, hogy megkérdezi, rendben van-e, amit csinál, mikor Clary meglepetten felkiáltott és hirtelen elhúzódott tőle...

* * *

 – Mi az? – kérdezte Jace, mozdulatlanná merevedve. – Fájt valami?

 – Nem. Csak ez volt az.  – Clary megérintette a fiú nyakában lógó ezüstláncot, rajta a kis, ezüstszínű fémkarikával. Ez ütődött a testének, ahogy előrehajolt, és most alaposabban is megnézte magának.

 Egy gyűrű volt az… Kopott fém csillagok mintázatával… De hiszen ő ismeri ezt a gyűrűt!

 A Morgenstern-gyűrű. Ugyanaz, amelyik Valentine kezén ragyogott az álomban, amit az angyal mutatott nekik. Az övé volt, aztán Jace-nek adta, hiszen mindig apáról fiúra szállt. – Ne haragudj! – mondta Jace. Tekintetében álomszerű tűz csillant, ahogy ujjai hegyével végigsimította a lány arcát.  – Elfelejtettem, hogy rajtam van ez a vacak.

 Clary ereiben hirtelen megfagyott a vér.  – Jace – szólt halkan.  – Jace, ne!

 – Mit ne? Ne hordjam a gyűrűt?

 – Nem. Ne… engedj el! Hagyd abba egy pillanatra!

A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom:

https://www.elevennyelvmuhely.hu/ 

Ahol egyezés volt az Üvegváros szövegével, megőriztük Kamper Gergely fordítását.

Az eredeti szöveg itt olvasható: https://www.cassandraclare.com/excerpts-extras/jaces-pov-manor-scene/