Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája

„Az élet művészet, nem tudomány.”

Ez a könyv GYÖNYÖRŰ! Kívül és belül. Annyira szép, hogy az embernek néha túlcsordul tőle a szíve. Örülök, hogy olvashattam!

Fülszöveg:

A gimi utolsó évének első napján…

Minden megváltozik. Sal egészen idáig biztosan tudta, hol a helye a világban, az őt örökbe fogadó, meleg apukája mellett és a szerető mexikói-amerikai családjukban. De most váratlanul kísérteni kezdi a múltja.
Az életét felforgató események rákényszerítik, hogy a legjobb barátjával, Samanthával együtt szembenézzen a veszteség és a fájdalom kérdéseivel.

Sal verekedni kezd, mindent megkérdőjelez, és már nem is tudja, ki ő valójában. De ha nem az, akinek hitte magát, akkor ki ő?

A kirobbanóan sikeres, díjnyertes író új, lenyűgöző, sokrétű története szeretetről, önazonosságról, elveszített és megtalált kapcsolatokról.

Fedezd fel benne önmagad értékeit!

Oldalszám: 472 
Kötéstípus: kartonált 
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. 
Eredeti cím: The Inexplicable Logic of My Life 
Fordító: Benedek Dorottya 
ISBN: 9789634575795 
Országos megjelenés: 2019.04.26

A történetről

Forrás: Pinterest

A regény narrátora a 17 éves Salvador Silva, aki kék szemével és világos bőrével külsőre elüt a mexikói-amerikai örökbefogadó családjától, de a szíve egy velük, nagy szeretetben nevelkedik. Hirtelen azonban több olyan dolog is történik vele, ami mélyen felkavarja, és indulatait tőle szokatlan módon, verekedésekben kezdi levezetni.

„A szavak csak elméletben léteznek. De aztán egy átlagos napon találkozol egy szóval, ami csak elméletben létezik. És szemtől szembe kerülsz vele. És akkor ez a szó közeli ismerőssé válik. Vagy valaki olyanná, akit utálsz. És ezt a szót mindenhová magaddal viszed. És már nem tudsz úgy tenni, mintha nem létezne.
Temetés.
Buzi.”

Miközben Sal az élet nagy kérdéseire keresi a választ, többek közt arra, hogy az öröklésnek vagy a nevelésnek van jelentősebb szerepe a személyiség alakulásában, megismerhetjük azokat az embereket, akik fontosak a számára.

Mimó, Sal nagymamája

A könyv egy gyermekkori emlékkel indul, és szerintem ez a pár sor hűen tükrözi a mű egész hangulatát. Gyönyörű és tele van érzelemmel!

Forrás: https://nerdonbooks.wixsite.com

                                                     

„Van egy álomszerű emlékem: mimó eperfájának sárga levelei óriási hópelyhekként hullanak alá az égből.
Ragyogóan süt a novemberi nap, a szellő hűvösen fújdogál, és a délutáni árnyak olyan élettel kelnek táncra, ami meghaladja kisfiús értelmemet. Mimó spanyolul énekel valamit. Több dal él benne, mint ahány levél nő a fáján.
Összegereblyézi, egybegyűjti a lehullott leveket. Amikor végez, lehajol, és begombolja a kabátomat. A levelekből épített piramisára, majd a szemembe néz, és így szól:
– Ugorj!
Nekifutok, és rávetem magam a nedves föld illatát árasztó levelekre.
Egész délután azoknak a leveleknek a tengerében fürdök.
Amikor elfáradok, mimó megfogja a kezem. Ahogy visszaindulunk a házhoz, megállok, felveszek néhány falevelet, és ötéves kis kezemmel átnyújtom neki. Elveszi a vékony leveleket, és megcsókolja őket.
Boldog.
És én? Én még sosem voltam ilyen boldog.
Elraktároztam az emléket – oda rejtettem, ahol biztonságban van.
Ha szükségem van rá, előveszem, és csak nézem. Akár egy fényképet.”

Szerencsésnek érzem magam, mert nekem is volt egy ilyen drága nagymamám, aki teljes szívével  szeretett és tengernyi dologra megtanított! Én is kincsként őrzöm a vele kapcsolatos emlékeket!

Az APA, Vicente Silva

Sal apukája megérdemli, hogy csupa nagybetűvel utaljak rá, mert nála nagyszerűbb apát nehéz lenne elképzelni. Volt kitől tanulnia, hiszen ő mimó fia. Bár mindenkinek megadatna, hogy ilyen szeretetteljes családban nőjjön fel! Jobb hely lenne a világ.

Vicente festő, de nem bohém művészlélek, hanem olyan, aki érzékeny a lelki szépségre. Szerettem a gondoskodását, a bölcsességét, sőt, még a nevelési szabályait is! Ésszerű volt, se túl szigorú, se túl engedékeny, óriási szívű, de felelősségteljes. Sikerült jó példát mutatnia és megfelelő iránymutatást adnia, amikor Salnak szüksége volt rá. Ő a legbiztosabb pont a fiú számára, és olvasás közben önkéntelenül is felötlik az emberben: bárcsak több hasonló szülő létezne!

„– Az emberek néha nagyon kegyetlenek. Gyűlölik azt, amit nem értenek.

– De, apu, nem is akarják megérteni.  

– Talán nem. De fegyelmeznünk kell a szívünket, hogy ne váljunk sebzett állatokká a kegyetlenségük miatt. Jobbak vagyunk ennél. Nem hallottad még a civilizált szót?

Civilizált. Apu imádta ezt a szót. Ezért szerette a művészetet. Mert az civilizáltabbá teszi a világot.”

 Vicente Silva csodálatos karakterével az író nagyon szépen és finoman építi be a másság elfogadását a regénybe.

Sam és Fito, Sal barátai

Samantha már kiskorától központi szerepet tölt be Sal, vagy ahogy ő hívja, Sally életében, szinte a testvére. Vele ellentétben Fito a jelenben válik fontos szereplővé. A két barátban egy közös van: mindketten zűrös családból származnak, igazi túlélők. Főleg Fitoról mondható el, hogy földi pokolban él, de Sam helyzete sem túl rózsás. Mindegyik fiatalnak megvan a maga keresztje, és megható látni, ahogy próbálják átsegíteni egymást a nehéz időszakokon! Az egyik kedvenc részem, amikor életük legszomorúbb és legboldogabb eseményeiről beszélgetnek. Ezt természetesen nem fogom idézni, de annyit mondhatok, hogy összefacsarodott tőle a szívem.

„– Ugye, milyen jó lenne, Sally, ha egyszerűen csak megnyomhatnánk egy »törlés« gombot az agyunkban, és így elfelejthetnénk azokat a pillanatokat, amikor valami fájdalmat okozott nekünk? 

– De, jó lenne. Bár talán mégsem. Mármint, a fájdalom az élet része, nem?
– De – értett egyet Sam. – De ez néha igazi szívás.
– Kár, hogy nem válogathatjuk ki a jó dolgokat, hogy csak azokra emlékezzünk, mi?”

Összegzés:

Ez a regény az élet nagy kérdéseiről, a veszteség feldolgozásáról, az elfogadásról és a SZERETETRŐL szól. Szerintem az író az összes életbölcsességét belerejtette, attól függetlenül, hogy egy fiatal srác szemszögéből mutatja be a történetet. A hangvétele lírai és filozofikus, helyenként mélyen elgondolkodtató, de rövid fejezetekre van tagolva, így nem válik nehezen emészthetővé, öröm volt olvasni. Reménnyel teli és gyönyörű! Külön tetszett, hogy kaptam egy pici ízelítőt a mexikói kultúrából is. A végén úgy éreztem, hogy megtisztult tőle a lelkem. Bár többen ismernék, rengeteg értéket hordoz! Nem kérdés az 5 csillag, ha tehetném, többet is adnék rá. 

A recenziós példányt hálásan köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Ha kedvet kaptál az olvasásához, megrendelheted a kiadó webáruházában.

Néhány kedvenc idézetem:

 „A hálaadás hete. Nagy ünnep mimó számára.
    Fejben összeszedtem mindazt,amiért hálás vagyok. Előző este beszéltem mimóval telefonon. Azt mondta, neki már kész a listája.
– Benne vagyok a top tízben? – kérdeztem.
    Nevetett. Szerettem megnevettetni.
– Hát persze hogy benne vagy – válaszolta.
    Meg akartam neki mondani, hogy az én listámon ő áll az első helyen. Vagyis talán a másodikon. Apu volt az első. Sam pedig a harmadik. De talán nem jó ötlet így rangsorolni az embereket az életünkben. A szív nem így működik. Nem ír listát.”

„Mimó szerint az emlékeink határoznak meg minket."

„Apu mindig azt mondta, hogy nincs semmi rossz a sírásban, és ha az emberek többet sírnának, nos, akkor a világ egy jobb hely lenne.”

„Egyszer megkérdeztem aput, hisz-e Istenben. Tudod mit felelt?
– Mit?
– Azt mondta: »Valahányszor, ha belenézek a kék szemedbe. Valahányszor, ha nevetni hallak. Mindennap, amikor hallom a hangod, hálát adok Istennek érted. Igen, Salvador, hiszek Istenben.«"

„Apuval egy ideig hallgattunk. Kinéztem az őszi földekre. A folyó nélkül az egész terület sivatagos lett volna. De a folyó vizet hozott a földekre, és termékeny völggyé változtatta a környéket. És arra gondoltam, hogy: Apu olyan, mint ez a folyó. Sokaknak hoz vizet. Főleg nekem, de Samnek is.”

Laura Silverman: Lány a vízből

Laura Silverman: Lány a vízből

Fülszöveg:

Hajában az óceán szellője, homok a talpa alatt!

Anise alig várja, hogy a gimi utolsó éve előtti nyarat szörfözéssel töltse és lóghasson a barátaival a parton. Santa Cruz nem csak az otthona, hanem a szíve csücske. Ám amikor a nagynénje, egy egyedülálló anyuka komoly autóbalesetet szenved, Anise kénytelen búcsút inteni Kaliforniának, hogy segítsen gondját viselni a három unokatestvérének.

A kontinens belsejében található Nebraska az utolsó hely a világon, ahol Anise lenni szeretne. Természetesen szereti a családját, de nehéz hátrahagynia a múltját, amikor abban a házban kénytelen lakni, ahol az őt elhagyó anyja töltötte a gyerekkorát. És úgy tűnik, az otthon maradt barátai minden Instagram poszttal egyre messzebb kerülnek tőle.

Aztán találkozik Lincolnnal, egy karizmatikus, egykarú gördeszkással, aki ráveszi, hogy a szörfjét gördeszkára cserélje. Néha az egyetlen módja, hogy az ember talpra álljon, ha továbblép.

Sokszínű történet kételyekről és felnőtté válásról.
Fedezd fel magadnak!

Oldalszám: 344 
Kötéstípus: kartonált  
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. 
Eredeti cím: Girl out of Water 
Fordító: Dobó Zsuzsanna 
Országos megjelenés: 2019.06.14

A történetről

A könyv a 17 éves Anise nyarát követi végig, aki Kaliforniában él, és kiskorától kezdve a szörfözés szerelmese. Élete fenekestől felfordul, amikor a gyermekeit egyedül nevelő nagynénje súlyos balesetet szenved, és ő apjával együtt a távoli Nebraskába utazik, hogy az unokatestvéreire vigyázzon. Ez komoly áldozatot követel a részéről, mivel az óceán az életeleme, és a nyarat végzős barátaival akarta tölteni, ráadásul közte és legjobb barátja között a kapcsolat épp kezd szerelembe fordulni.

Elárulom, hogy Nebraska volt a hívószó, amikor erre a regényre esett a választásom. Még középiskolás koromban olvastam egy könyvet, amely a nebraskai pionírok életéről szólt. Azóta is vágyakozva gondolok erre a vidékre, örülök, hogy Laura Silverman regényének köszönhetően bepillantást nyerhettem modern arculatába, és megismerhettem Anise történetét!

Véleményem

A regény nagyon szépen tolmácsolja a fiatal lány érzéseit, könnyen át lehetett érezni, hogy ez a helyzet milyen nehéz volt számára, éppen ezért minden elismerésem, hogy különösebb zokszó nélkül vállalta a feladatot, és sikerült a családja érdekeit a saját vágyai elé helyeznie! Néhány elkényeztetett, hisztis YA hősnő tanulhatna tőle!

Igaz, az apukája is egyértelművé tette, hogy vészhelyzet van, és most mindenáron össze kell tartaniuk. A családszeretet végig fontos szerepet kap ebben a történetben. Nagyon tetszett a köztük fennálló szülő-gyerek viszony! Laza és őszinte, kétségkívül a kölcsönös szeretetre és bizalomra épül. 

„Apu megáll előttem. Olyan hirtelen toppan meg, hogy félig a hátának ütközöm. Megfordul, és azzal a nézéssel mered rám. Ezt mindenki ismeri, minden szülőnek van ilyen. Az a fajta, amiből azt lehet kiolvasni, hogy: »Én hoztalak erre a világra, és ugyanígy el is küldhetlek belőle.«

– Anise, szívem, tudom, hogy ez nem valami szórakoztató a számodra, szóval panaszkodhatsz nekem, amennyit csak jólesik…

– Tényleg? – vágok közbe.

A nézés felerősödik.

– De ha csak egy hálátlan, önző, éretlen megjegyzést is teszel a nagynénéd, vagy az unokatestvéreid körül, esküszöm, soha az életben nem látod még egyszer közelről az átbukó hullám közepét. Értve vagyok?

(…) Apuval közel állunk egymáshoz, úgyhogy amikor dühös rám, az nagyon bánt. Ráadásul még igaza is van. Nem lenne szabad panaszkodnom. Boldognak kellene lennem, amiért segíthetek a családomnak. És boldog is vagyok, hogy segíthetek a családomnak, csak annak nem örülök túlságosan, hogy mindezt Nebraskában kell tennem. ”

Anise apukájának is meg kellett hoznia a maga áldozatát, hiszen a felesége réges-rég lelépett, így két szülő szeretetét és feladatát kell betöltenie. Anise lelkében az apai törődés ellenére is nagy kárt okoz a néha napján felbukkanó, majd újból eltűnő anya. Minduntalan kísérti a hiánya és felelőtlen viselkedése, nagy félelme, hogy ő is ilyen emberré válhat. Szerintem a könyv egyik fontos üzenete ebben a mondatban fogalmazódik meg: „– Egy lánynak szüksége van az anyjára.”

Anise előtt tehát nincs pozitív anyai példa, amikor 3 unokatestvérének a felügyelete a nyakába szakad, és számára teljesen ismeretlen terepen kell helytállnia. Nagyon szurkoltam neki, hogy sikerüljön boldogulnia! Aki vigyázott már gyermekekre, az tudja, hogy ez milyen kemény kihívás és milyen óriási felelősség! Egészen más dolog magunkról gondoskodni, mint mások testi-lelki jólétéről. Úgy érzem, példaértékű, ahogy Anise az akadályokat vette! Persze nem volt zökkenőmentes a dolog, de az igyekezete empátiával párosult, így végül remek pótmamájává vált az unokatestvéreinek.

„Összeszorul a szívem, miközben töröm a fejem, hogy mivel nyugtathatnám meg. Igaza van.

A rossz dolgok végtelenek. Megpuszilom a fejét, és még szorosabban megölelem, majd így szólok:

– Ez igaz, de tudod, mi igaz még? 

– Mi?

– A jó dolgok is végtelenek.”

A 9 éves ikrek, Parker és Nash, valamint 13 éves nővérük, Emery a maguk módján mindent megtettek, hogy megkönnyítsék a dolgát, de szerencsére akadt még egy segítsége, a fülszövegben beharangozott srác, Lincoln személyében. 

Lincoln sugárzó egyéniség, már csak miatta is érdemes elolvasni ezt a történetet! A sors nem osztott számára nyerő lapokat, ő azonban pozitív hozzáállásával meg tudta fordítani a szerencséjét. Jókedve, tettrekészsége ragadós, Anise-re és a srácokra is nagy hatással van. A lány neki köszönhetően megismerkedik egy új sportággal, a betonrengetegben a szörfdeszkáját gördeszkára cseréli, és újból magára talál. Szerintem a mozgás és az adrenalin szerelmeseinek nagyon fog tetszeni ez a regény, mert a leíró részei gyönyörűek, az embernek kedve támad kipróbálni ezeket a sportokat!

„Lincoln csak úgy repül lefelé az úton. A testét megfelelő dőlésszögben tartja, a deszkája jól kiszámított kanyarokkal szlalomozik, mintha láthatatlan közlekedési bólyákat kerülgetne. Ez a domb irtózatos. A lejtője meredekebb, talán még a több száz embermagasságú hullámnál is meredekebb, amit az évek során meglovagoltam. A szél süvít mellettem, ahogy a deszkám felgyorsul, és úgy belelendül, hogy a kerekek remegnek alattam, zörögnek minden kavicson és az út minden repedésén.

Hiába a zörgés, vagy a tudat, hogy egyetlen rossz mozdulattól eleshetek és ezer apró sérülés hasítaná a bőrömet, nem érzek félelmet. Mert ez a szűretlen adrenalin, ez a behódolás a szélnek és a sebességnek, ez az én megnyugvásom és a szerelmem.”

Miközben Anise az új környezetében beilleszkedik és egyre jobban teljesít, úgy távolodik az otthoni barátaitól. Felnőtt fejjel könnyű volt kiszúrni, mikor és miben hibázott, de a lényeg azon van, hogy ő is ráébredt ezekre a hibákra, és megpróbálta őket helyrehozni. Ez a másik fontos tanulsága a történetnek: a hibákat időben felfedezve és kellő akarattal jóvá lehet tenni.

Összegzés:

Családszeretet és helytállás, sport, barátság és szerelem a legfontosabb alappillérei ennek a regénynek. Viszonylag lassú folyású történet, amelyet nem kezdesz el azonnal újból, amint a végére értél, de a mondanivalója és a hangulata elkísér, később is veled marad. Jó visszagondolni rá, megszerettem a szereplőket, szívesen olvastam volna még róluk!

Közel álltam hozzá, hogy 5 csillagra értékeljem, de végül 4,5 lett belőle. Számomra úgy lett volna tökéletes, ha nem marad megválaszolatlan kérdés, és a végén örültem volna még egy szerelmes jelenetnek, de így is szép a befejezése.

A recenziós példányt köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Megrendelhető a kiadó webáruházában.

Néhány kedvenc idézet:

 „Tudom, hogy félnem kellene, hogy a hullám maga alá gyűr, vagy hogy elveszítem az irányítást, és a deszkám éles uszonyába verem a fejem, de én csak a túláradó adrenalint érzem. Ez az. Az én csodahullámom.

A víz egyre növekvő tombolással halad felém. Az ülő helyzetemből a hasamra csúszok, az altestemet erősen a deszkára szorítom, a csípőm feszes, a lábfejem spiccel. Gyakorlott kézzel jobbra evezek, hogy a deszkám a part felé forduljon. Két rövid belégzés után veszek egyetlen mély levegőt. Ezt a rituálét már egészen kicsi korom óta csinálom. És aztán, mielőtt még jobban átgondolhatnám a dolgot, a hullám már mögöttem is van. Talpra ugrok. Hideg víz spriccel mindenfelé, magával ragadó és izgalmas. Elkapom a fejem fölé ívelő gyönyörű és egyben félelmetes hullámot. Így most párhuzamosan haladok egy robogó vízfallal, a deszkám orra pedig mindössze másodpercekkel jár a törésvonal előtt.”

„Elég mindössze három nap a ház körüli segédkezésből, hogy eldöntsem, én soha nem akarok gyerekeket. Soha. Kivéve, ha milliomos leszek és meg tudok fizetni másokat, hogy gondoskodjanak róluk. De még akkor is eléggé szkeptikus vagyok az egész dologgal kapcsolatban. El sem tudom képzelni, hogy Jackie néni hogy csinálja. Nekem aztán jó az állóképességem, de kevesebb, mint hetvenkét óra után összeesni készülök.”

„– Lincoln megint felém fordul. – Miről is beszéltem épp?

– Valami olyasmit mondtál, hogy hogy nem vagy bizarr kukkoló, aki nézi, ahogy mások alszanak.

– Igaz. Határozottan nem vagyok kukkoló. – A kezével beletúr a rövidre vágott hajába. – Szép a szemed egyébként. Nagyon zöld. Mint a tengerihínár.

– Ez nagyon nem segít a »nem vagyok bizarr kukkoló« kampányodban – mondom neki, de azért hízelgőnek találom, amit mondott.”

„– Korán jöttél – jegyzi meg Lincoln.

Bólintok.

– Igen.

– Azért, mert kértelek?

Megköszörülöm a torkomat, igyekszem figyelmen kívül hagyni a forróságot, amitől pirul az arcom.

– Szép nap van ma – válaszolom.

Közelebb hajol, és huncut csillogás játszik a szemében.

– Nem arról van szó, hogy alig vártad, hogy láthasd az elragadó gödröcskémet?

Hát persze hogy tudatában van a gödröcskéjének, és hogy az milyen hatást gyakorol a férfinem iránt érdeklődőkre. Hogy is ne lenne. Az a gödröcske egy istenadta szupererő.”

 „– Az otthon nem egy hely. Hanem az emberek. És én mindig is együtt voltam az embereimmel.”