George R.R. Martin: Tűz & Vér

 George R.R. Martin: Tűz & Vér

 Ez a gyönyörű könyv sok másik társaságában lapult a karácsonyfánk alatt. Mégsem volt kérdés, hogy a sok közül elsőként veszem a kezembe. Az utóbbi hetekben elkapott a Trónok harca láz, egymás után néztem újra a sorozat részeit és bújtam a könyveket. Teljesen rá vagyok hangolódva Westeros történetére, talán ennek köszönhető, hogy egyből beszippantott a Targaryen-ház krónikája. A közel 700 oldallal 3 nap alatt végeztem, ami önmagában nem volna nagy teljesítmény, de tekintve, hogy a Tűz & Vér történelemkönyv, nem regény, mégiscsak szép teljesítmény.

 A Tűz & Vér első kötete a Targaryen-ház történelmének, kb. 300 évvel a Trónok harca eseményei előtt kezdődik, és nagyjából 150 évet ölel át, Hódító Aegontól III. Aegonig vázolja fel a történteket. Ténylegesen krónika, Gyldayn főmester tollából, párbeszédeket alig tartalmaz. Olvasása közben néha elkapott az érzés, hogy egészen olyan, mintha megint az egyetemes történelem szigorlatomra készülnék. Ettől függetlenül számomra élvezetes volt, Daenerys Targaryen a kezdetektől az egyik kedvenc szereplőm a Trónok harcából, és mindig is érdekelt családjának, a sárkánykirályok uralkodásának időszaka.

Képforrás: https://www.artstation.com/artwork/44ZL

 Jó volt bepillantást nyerni a régmúlt korok szereplőinek életébe, amelyet tényleg tűzzel és vérrel írtak. Ami számomra a legérdekesebbnek bizonyult: megismerhettem a hódítás lépéseit, a Targaryen család tagjai közt húzódó érzelmi és vérségi kapcsolatokat, tanúja lehettem híres épületek és törvények születésének, de nem utolsó sorban annak, hogy sárkánylovasok szelték az eget és sárkánytűzzel írtak történelmet. Van ennek bizonyos varázsa. Nagy örömömre sok minden kiderült a sárkányok és lovasaik közti kapcsolatról is, bár Dany sárkánytojásainak származásával kapcsolatban maradt bennem némi hiányérzet. Spoiler: az ugyan kiderült, hogy ki és mikor lopta el a tojásokat, illetve kinek adta el őket, de az nem, hogy melyik sárkánytól származnak. Utólag belegondolva, nem is valószínű, hogy egy fészekből valók, de előtte többször név szerint meg volt említve egy-egy fészekrakó sárkány, és ezért sokáig konkrétumot vártam.

Képforrás: YouTube.com

 A kedvencem Jaehaerys és Alysanne története volt, bennük az igazságos és bölcs Targaryen uralkodók testesültek meg, akik felvirágoztatták az országot, noha magánéletük korántsem bizonyult mindig idillinek, nekik is számtalan nehézséggel kellett megküzdeniük. Sokszor találkoztam ismerős nevekkel, hiszen valamennyi nemesi család ősei feltűnnek a lapokon, akikkel a Trónok harcában találkozhatunk, és néha úgy tűnt, hogy a történelem megismétli önmagát, gondolok itt a törpe Gombára, a féleszűnek hitt, élvhajhász udvari bolondra, aki közel ült a tűzhöz, és a maga módján befolyásolta az események alakulását.

 A legjobban Maegor kegyetlenkedései és a Sárkányok pusztulása című fejezetek viseltek meg. Noha a Targaryen-ház történetének vége már ismert, és nem ért váratlanul, hogy lassú hanyatlással kell majd szembenéznem, nehéz volt olvasni a testvérháborúkról, a sárkányok és lovasaik egymás ellen folytatott véres küzdelméről. Éppen olyan szomorú volt, mint Tolkien Szilmalirokja, ahol tünde támadt tünde ellen, de az örökösödési háború elkerülhetetlennek tűnt, mivel a Targaryenek túl sokan voltak, és mindenki hatalomra vágyott.

 A könyv borítója káprázatos, akárcsak a belső illusztrációk! Viszont az egy kicsit zavaró volt, hogy a képeket nem sikerült a nekik megfelelő történethez illeszteni, szinte mindig pár oldallal arrébb kerültek. Térképet ezúttal sajnos nem mellékeltek, pedig igazán hasznos lett volna!

 Az egész történet lenyűgöző és megrázó, egy szerteágazó feudális világ leírása, királyok felemelkedésének és bukásának hosszú sora, háborúkkal, szerelmekkel, politikával és árulásokkal. Izgalmakban nincs hiány, Westeros történelme éppen olyan fordulatos és drámai volt a legendás korokban is, mint a Trónok harca idején, viszont sokkal töményebbnek tűnik, a leírás jellegéből kifolyólag. Azoknak ajánlom, akik szeretik a Trónok harcának világát és szívesen merülnek el a történelem tanulmányozásában.

Néhány kedvenc részlet: 

„– Egy isten teremtett mindannyiunkat, legyünk akár andalok, valyriak, avagy első emberek – nyilatkoztatta ki Alfyn septon gyaloghintójából –, ám nem ugyanolyannak teremtett minket. Ő teremtette meg az oroszlánt és a bölényt is, és bár mind a kettő nemes bestia, bizonyos adományokat csak az egyiknek, míg másokat a másiknak adott, így hát az oroszlán nem tud bölényként élni, ahogy a bölény sem oroszlánként. Te, ser, borzalmas bűnt követnél el, amennyiben ágyba vinnéd saját lánytestvéredet… ám te nem is vagy a sárkány vére, ahogy én sem. Ők csak azt teszik, amit mindig is tettek, és nem a mi dolgunk ítéletet mondani felettük.”

„Alyssa hercegnő H.u. 84-ben szült újra. Hosszadalmas és nehéz vajúdás után egy harmadik fiúgyermeket adott Baelonnak, egy, a Hódító nyomán Aegonnak elnevezett fiút. 

– Bátor Baelonnak hívnak ugyan – mondta a herceg feleségének annak ágya mellett állva –, de te sokkal bátrabb vagy nálam. Inkább vívok meg tucatnyi csatát, minthogy vállalkozzak arra, amit te megtettél.”

„Nevezhetjük bátorságnak vagy őrületnek, szerencsének, az istenek akaratának vagy a sárkányok szeszélyének, elvégre ki lát bele az ilyen szörnyetegek fejébe? Egy dolog azonban biztos: Vhagar bömbölve felegyenesedett, hevesen megrázta magát… aztán eltépte láncait és felrepült.”

Képforrás: https://wallpapercave.com/house-targaryen-wallpapers

Cassandra Clare: A Wayland-birtokon játszódó jelenet Jace szemszögéből

Cassandra Clare: A Wayland-birtokon játszódó jelenet Jace szemszögéből

Cassandra Jean alkotása

Az évek során sokan kérték az Üvegváros kilencedik, Bűnös vér című fejezetében található „forró és fülledt” jelenet leírását Jace nézőpontjából (196-200.o.). Veszem a bátorságot és közreadom a jelenet folytatását: továbbmegyünk annál, mint ami az Üvegvárosban megjelent, hiszen eredetileg is továbbírtam!

 A dőlt betűs részek a könyvből valók az olvasó tájékozódását elősegítendő.

Clary éles, kopogó zajt hallott maga körül. Egy döbbent pillanatig azt hitte, eleredt az eső – aztán hamarosan rájött, hogy törmelék, por és törött üvegcserepek kopogását hallja: a megsemmisült ház törmelékei hullottak alá körülötte, mint valami halálos jégeső.

 Jace még keményebben préselte a földbe, a teste keményen feszült a testének, a szívverése pedig majd olyan hangosan dübörgött a lány fülében, mint a ház összeroskadó romjainak hangjai.

* * *

 Jace később kevésre emlékezett a birtok pusztulásából, abból, hogy hogy hullott darabjaira az egyetlen otthon, amit tízéves koráig ismert. Csak a zuhanásra emlékezett, ahogy kiestek a könyvtár ablakából, ahogy kúszva gurultak le a füvön, ahogy elkapta Claryt, maga alá gyűrve a lányt, hogy testével védje, míg a ház darabjai jégesőként zuhogtak körülöttük.

 Érezte, ahogy Clary lélegzik, érezte heves szívverését. A solymára emlékeztette, ahogy az kuporgott a kezében vakon, teljes bizalommal, kis szívének szapora dobogására. Clary az ingét fogva kapaszkodott belé és, bár Jace kételkedett benne, hogy tudatosan teszi, arcát a vállába temette. Borzasztóan félt, hogy nem elég a teste, nem takarja teljesen a lányt, hogy mindentől megvédhesse. Lelki szemei előtt elefántnagyságú kődarabokat látott a sziklás talajon feléjük görögni, hogy agyonnyomják mindkettőjüket, agyonnyomják Claryt. Megrázkódott alattuk a föld és ő még szorosabban rásimult a lányra, mintha az segíthetne rajtuk. Tisztában volt vele, milyen együgyű reakció volt: mint mikor becsukjuk a szemünket, hogy ne is lássuk a felénk tartó kést.

 Végül elült a moraj. Meglepetéssel nyugtázta, hogy újra hall: apró neszeket, a madarak énekét, a fák között zúgó szelet, Clary hangját a szakadozó lélegzetén át:

 – Jace – szerintem valahol elhagytam az irónodat.

 Elhúzódott tőle, úgy bámult le a lányra, aki rezzenéstelen tekintettel állta a pillantását. A holdfényben Clary zöld szemei feketének tűntek. Vörös haja csupa por volt, arcán koromcsíkok. Jace látta a pulzusa lüktetését a torka erein. Kábultságában kimondta, ami először eszébe jutott.

 – Nem fontos. Feltéve, hogy nem esett bajod.

 – Jól vagyok. – Clary kinyújtotta a kezét, és ujjai begyével finoman beletúrt a fiú hajába, akinek adrenalintól túlérzékeny testét ettől mintha apró áramütések érték volna.

 – Volt néhány fűszál a hajadban – mondta a lány.

 A szemében aggodalmat látott. Hogy érte aggódik. Eszébe jutott, mikor először megcsókolta az üvegházban. Ahogy végre felfogta, végre megértette, hogy miként oldódhat fel valaki teljesen egy csókban. Emlékezett az utána maradt szédülésre és izgatottságra. A világ összes szakértelme, az összes technika, amit elsajátítottál, repül ki az ablakon, mikor a megfelelő személlyel csókolózol.

 Vagy épp a nem megfelelővel.

– Jobb lenne, ha nem érintenél meg – mondta a fiú.

 Clary keze mozdulatlanná dermedt a levegőben. – Miért?

– Tudod, miért. Te is láttad, amit én, igaz? A múltat, az angyalt. A szüleinket.

 A lány szeme elsötétült. – Láttam.

– Tudod, mi történt.

– Sok minden történt, Jace...

– Számomra nem. – A szavak gyötrelmes suttogásként kúsztak ki a száján. – Démonvér folyik bennem, Clary. Démonvér.  Ennyit te is megértettél, ugye?

 Clary összeszorította a száját. Jace tudta, mennyire nem szereti, ha arra utalnak, hogy valamit nem értett meg, nem tud, vagy nem kell tudnia. Egyszerre szerette ezt benne és találta őrjítőnek.

– Ez nem jelent semmit. Valentine megőrült. Csak beszélt összevissza...

– És Jocelyn? Talán ő is őrült volt? Tudom, mivel próbálkozott Valentine. Hibrideket próbált létrehozni: angyal-ember és démon-ember keverékeket. Te vagy az előző, Clary, én pedig az utóbbi. Félig szörnyeteg vagyok. A testem része az, amit mindenáron fel akartam égetni, ki akartam irtani.

 – Nem igaz. Nem lehet. Nincs semmi értelme…

 – Bizony van.  – Hogy lehet, hogy Clary nem érti? Ez annyira nyilvánvalónak, olyan alapvetőnek tűnt számára. – Ez mindent megmagyaráz.

 – Úgy érted, megmagyarázza, miért vagy olyan fantasztikus Árnyvadász? Hogy miért vagy hűséges, rettenthetetlen, becsületes és minden más, ami a démonokra egyáltalán nem igaz?

 – Megmagyarázza – folytatta színtelen hangon a fiú –, hogy miért érzek irántad úgy, ahogy.

 Clary fogai között sziszegve szökött ki a levegő. – Ezt meg hogy érted?

 – A húgom vagy – szólt a fiú. – A húgom, a vérem, a családom. Az lenne a dolgom, hogy megvédjelek… –  Csuklott el a szava. – Hogy megvédjelek az olyan fiúktól, akik éppen azt akarják tenni veled, amit én.

 Hallotta, hogy Clarynek elakad a lélegzete. Még mindig felfelé bámult rá és mivel Jace még soha nem közölte ilyen világosan és kíméletlenül, hogy mit érez, a fiú rettenetet, valamiféle undort várt felfedezni a szemeiben, de ezeknek nyomait sem látta. Csupán vizsgálódó kíváncsiságot talált, mintha a lány egy ismeretlen ország térképét tanulmányozná.

 Clary majdhogynem szórakozottan végigsimította a fiú arcát, le az ajkáig, mutatóujja hegyével követve szájának vonalát, mintha egy útvonalat tervezne épp. Szemeiben tűnődés ült. Jace szíve majd kiugrott a helyéről, érezte, árulásra mindig kész teste válaszol a lány érintésére.

 – Pontosan mi az, amit tenni akarsz velem? – kérdezte suttogva a lány.

 Nem volt képes megállítani magát, lehajolt, ajka a lány fülét súrolta:

 – Megmutathatom.

 Érezte, ahogy Clary összerázkódik, de teste reszketésére rácáfolt a kihívás a lány szemében. Jace ereiben a vággyal és a kétségbeesés vakmerőségével kevert adrenalintól dalra fakadt a vér. Megmutatom neki – gondolta. Lényének egyik fele meg volt győződve róla, hogy a lány el fogja tolni magától, a másik fele viszont képtelen volt logikusan gondolkodni: túlságosan tele volt Clary közelségével, azzal, ahogy egymáshoz értek.

 – Ha azt akarod, hogy hagyjam abba, most szólj – suttogta a fiú. Amikor Clary továbbra sem mondott semmit, a fiú a halántékához érintette az ajkát. – Vagy most.

 Szájával megtalálta a lány arcát, az álla vonalát: érezte bőrének édes-sós ízét, a port, a vágyat. – Vagy most.

 Ajkai végigkövették az állkapcsát, erre Clary megemlkedett, hozzápréselte a testét, Jace ujjai a földbe markoltak. Clary apró, ziháló lélegzetvétele az őrületbe kergette, száját a szája fölé helyezte, csak hogy elhallgattassa, suttogva mondta, nem kérdezte:

 – Most.

 Aztán megcsókolta. Először gyengéden, csak próbaképp, de hirtelen Clary ökölbe szorult kezeit érezte a hátán, a lány puha teste a mellkasához nyomódott és érezte maga alatt a kemény földet, ahogy elzuhant. Teljes, vad önfeledtséggel csókolta Claryt, úgy, ahogy mindig is akarta.  Nyelve, miközben a lány szájában pásztázott, párbajra kelt az övével; Clary ugyanazzal a merészséggel csókolta, ízlelte, kutatta a száját. Épp a lány kabátjának gombjai felé nyúlt, mikor Clary finoman ráharapott az alsó ajkára, amitől az egész teste összerándult.

 Clary megfogta a kezét és Jace egy pillanatig attól félt, hogy megállítja, mondván ez őrültség, és hogy holnap mindketten utálni fogják magukat miatta.

 – Majd én – mondta Clary ehelyett, és Jace mozdulatlanul várta, míg nyugodtan kigombolta a kabátját felfedve az alatta viselt majdnem áttetsző inget. Jace látta alatta a lány alakját: melle dombjait, a dereka ívét, csípője kiszélesedő vonalát. Egészen megszédült a látványtól. Persze, látta már más lányok fedetlen testét, de eleddig soha egyik sem jelentett semmit.

 Most viszont semmi más nem számított.

 Clary kinyújtotta felé a karjait, fejét hátravetette, kérlelő tekintettel suttogta:

 – Gyere vissza, csókolj meg újra!

 Saját maga számára is újfajta hangot kiadva omlott rá, bele a lányba. Csókokkal borította a szemhéját, ajkait, torkát, a szíve ritmusára verő ereket. Kezét becsúsztatta a lány lenge inge alá, a forró bőrre. Biztos volt benne, hogy egy csepp vér nem sok, annyi sem maradt a fejében, ahogy a melltartó csatjával bajlódott, ami önmagában is nevetséges volt: mi értelme árnyvadásznak lenni, aki mindenben profi, ha egy melltartó feltartóztathat? Hallotta magát finoman sóhajtani, mikor a csat végül engedett. Kezei a lány csupasz hátán siklottak, alattuk a lapockák törékeny formái. A kis hangot, ami erre Claryből szakadt ki, izgatóbbnak találta, mint eddig bárki mást meztelenül látni.

 Clary kicsiny, de céltudatos kezei az inge alján matattak, már húzták is le róla. Jace is felgyűrte a lány ingét a bordáiig, hadd érintkezzen a bőrük minél nagyobb felületen. Szóval ez a különbség – gondolta. Ezt jelenti szerelmesnek lenni. Mindig is büszke volt a technikájára, arra, hogy ő irányít, a reakciókra, amit kiváltani képes. Azonban ehhez kalkulálni kellett, ami viszont távolságot követelt. Itt és most távolságnak helye nem volt, nem akart semmit Clary és saját maga között tudni.

 Kezei leértek a lány farmerjének derekáig, onnan a lány csípőjére. Érezte Clary kezeit háta bőrén, ahogy ujjaival rátalál és követi a sebhelyek vonalait. Nem volt biztos benne, hogy Clary egyáltalán tud-e róla, de a lány csípőjét az övéhez dörgölte. Ettől Jace teljesen beindult, csaknem hagyta, hogy a szenvedély magával ragadja. Lenyúlt, hogy jobban magához húzza a Claryt, aki erre belenyögött a szájába. Azt hitte, Clary el fog húzódni, de nem, lábait a dereka köré kulcsolva még közelebb rántotta. Jace egy pillanatra úgy érezte, menten elájul.

 – Jace – suttogta Clary a nyakát, kulcscsontját csókolva. Jace végigsimította a lenyűgözően puha bőrt a lány derekától a mellkasáig. Mikor a melltartó alá csúsztatta a kezeit, Clary felemelkedett, megcsókolta a csillag alakú anyajegyet a vállán. Jace éppen azon volt, hogy megkérdezi, rendben van-e, amit csinál, mikor Clary meglepetten felkiáltott és hirtelen elhúzódott tőle...

* * *

 – Mi az? – kérdezte Jace, mozdulatlanná merevedve. – Fájt valami?

 – Nem. Csak ez volt az.  – Clary megérintette a fiú nyakában lógó ezüstláncot, rajta a kis, ezüstszínű fémkarikával. Ez ütődött a testének, ahogy előrehajolt, és most alaposabban is megnézte magának.

 Egy gyűrű volt az… Kopott fém csillagok mintázatával… De hiszen ő ismeri ezt a gyűrűt!

 A Morgenstern-gyűrű. Ugyanaz, amelyik Valentine kezén ragyogott az álomban, amit az angyal mutatott nekik. Az övé volt, aztán Jace-nek adta, hiszen mindig apáról fiúra szállt. – Ne haragudj! – mondta Jace. Tekintetében álomszerű tűz csillant, ahogy ujjai hegyével végigsimította a lány arcát.  – Elfelejtettem, hogy rajtam van ez a vacak.

 Clary ereiben hirtelen megfagyott a vér.  – Jace – szólt halkan.  – Jace, ne!

 – Mit ne? Ne hordjam a gyűrűt?

 – Nem. Ne… engedj el! Hagyd abba egy pillanatra!

A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom:

https://www.elevennyelvmuhely.hu/ 

Ahol egyezés volt az Üvegváros szövegével, megőriztük Kamper Gergely fordítását.

Az eredeti szöveg itt olvasható: https://www.cassandraclare.com/excerpts-extras/jaces-pov-manor-scene/

Cassandra Clare: Törölt jelenetek Az angyalból

Cassandra Clare:

Törölt jelenetek Az angyalból

Jem és Tessa a Blackfriars hídon folytatott beszélgetéséből törölt részlet, melyben Jem az örökségéről és az ópiumháború alatti és utáni brit-kínai kapcsolatokról árul el többet.

Illusztrátor: Cassandra Jean

– Volt Kínában egy Yuánmíng Yuán nevű hely – mondta Jem –, a Tökéletes Fényesség Kertje. Birodalmi rezidenciaként szolgált. Anyám volt ott egyszer, amolyan nagyköveti látogatás alkalmával járt az uralkodónál a nephilimek küldötteként. Azt mondta, ez volt a leggyönyörűbb hely, amit valaha látott. Tökéletes kertek, festmények, zene, csodaszép pavilonok – a Kertek Kertjének is hívták.

Jem letekintett a folyóra. – Tizenöt évvel ezelőtt a britek a földdel tették egyenlővé. Megtorlásul valamiért, ami a második ópiumháború alatt történt. Legyilkolták az őröket, elloptak mindent, amit pénzzé lehetett tenni, aztán felgyújtották a palotát. Három napba telt, mire leégett. A gyönyörűség helyén ma már csak szótlan sziklák és a felperzselt föld fogad.

– Sajnálom – szólt Tessa, nemigen tudva, mi mást mondhatna.

– Persze itt mindez senkit sem érdekel – folytatta Jem –, soha nem hallottak a Kertről. Lord Elgin adta ki a parancsot a pusztításra, jutalmul megtették India kormányzójává, ünnepelt személyiség lett belőle. Őt is és az összes hozzá hasonló angolt is gyűlölnöm kellene azért, amit a hazámmal tettek.

Hangja hűvös volt és tiszta, Tessa háta borsózott tőle. A híd túloldalán sétáló pár megállt egy mellvédnél, a férfi épp rámutatott valamire a vízben, a nő bólogatott, ahogy hallgatta.

– És? Gyűlölöd őket?

– Nem számít – mondta Jem. – Árnyvadász vagyok, és ez minden másnál előbbre való. Az angol nephilimek inkább testvéreim, mint akármelyik mondén a szülőföldemről. Amikor egy nephilim rám néz, egyedül az árnyvadászt látja. Éppen a mondénok azok, akik értetlenül néznek rám: ők egy fiút látnak, aki nem egészen fehér, de nem is egészen külföldi.

– Ahogy én sem vagyok sem démon, de ember sem – mondta Tessa halkan.

Jem tekintete ellágyult.

– Ember vagy – mondta –, soha eszedbe se jusson, hogy nem. Láttalak a fivéreddel, tudom, mennyire törődsz vele. Ha képes vagy a bűntudatra, ha tudsz remélni, gyászolni, szeretni, akkor ember vagy.

Nate és Tessa Jessamine-ről beszélget annak távollétében

Forrás: Pinterest 

– Tudod – mondta Nate –, egészen kiszáradtam, szeretnék egy kis teát. Behívhatnánk a szolgálót?

– Jaj, kedvesem, milyen szomjas lehetsz! Attól félek, csapnivaló vendéglátónak bizonyulok − állt fel Jessamine zaklatottan. – A könyvtárban nincs csengő, de megkérem Sophie-t, hogy készíttessen össze egy tálcát Agnes-szel.

Szoknyáját lesimítva kisietett a szobából. Nate elismerő tekintettel nézett utána, mielőtt visszafordult volna Tessához, aki kétkedő tekintettel nézett rá.

– Nem is kérsz teát – mondta –, hiszen utálod.

– Így van, de a húgocskámat szeretem – vigyorgott Nate. – Látszott rajtad, hogy szenvedsz. Gondolom, nem túlságosan szereted Jessamine-t, igaz? Vajon miért? Nekem bűbájosnak tűnik.

– Veled bűbájos is. Mindenki mással már nem annyira. – Tessának eszébe jutott, hogy rácsimpaszkodott Jessamine a Hyde Parkban, és ettől elbizonytalanodott. – Csak olyan..., olyan, mint egy gyerek. Néha kegyetlen, néha kedves, ahogy a szeszélye diktálja. Más emberek nem valóságosak a számára. Téged persze kedvel: te nem vagy árnyvadász, őket ki nem állhatja.

– Valóban? – Nate hangja elmélyült, ahogy akkor szokott, mikor valami igazán érdekelte.

Nagyon korai beszélgetés Will és Tessa között, amelyben egészen más módon menekülnek meg, és ahol a Sötét Ház valójában egy működő bordélyház mechanikus örömlányokkal. 

Forrás: Whimsical illustration 

Will felsegítette Tessát a kocsira, majd maga is beugrott. – Indulás, Thomas! Indulás! – Kiáltott rá a kocsisra, aki erre megsuhintotta a gyeplőt. Will bevágta az ajtót, Tessa pedig Willnek csapódott, ahogy a kocsi megrándult.

– Kapaszkodj! – Mondta és feléje nyúlt, de Tessa már elhúzódott, leült a szemben lévő ülésre. Tessa elrántotta a függönyt, és kinézett az ablakon a koszos utcára és az összezsúfolt, jobb napokat látott épületekre. Elvágtattak a sikátor mellett, amit napokon keresztül bámult. A következő saroknál a kocsi veszélyesen megdőlt, majdnem felborítva egy utcai krumpliárus szamár vontatta kordéját. Tessa sikoltott.

Will átnyúlt előtte és behúzta a függönyt. – Jobb, ha nem nézelődsz – mondta udvariasan.

– Meg fog ölni valakit. Vagy minket.

– Nem fog. Thomas kitűnő kocsis.

Tessa majd felnyársalta a tekintetével. – Látom, az Atlanti óceánnak ezen az oldalán mást jelent az a szó, hogy kitűnő. A kocsi újra megdőlt, Tessa belemarkolt az ülésébe, szemét szorosra zárta. Forgott vele a világ, és nem csak a mozgástól: több mint egy hónapja először járt a Vörös Szobán kívül. Az utca hangjai még így, a zárt ablakokon átszűrődve is dobszóként visszhangoztak a fejében. Távolról hallotta, hogy Will valamit kiált a kocsisnak; lassítottak, Tessa ujjai engedtek a görcsös szorításon, szédülése alábbhagyott. Szemét kinyitva látta, Will kíváncsian nézi.

– Megmondtad neki, hová megyünk? – Kérdezte rekedten.

– Igen – mondta –, bár felettébb különösnek találom, hogy a fivéred a Mayfairen lakik, tekintve a hivatásodat.

Tessa értetlenül pislogott. – A hivatásomat?

– Prostituált – mondta Will.

Tessa szája nyitva maradt a meghökkenéstől. – Nem vagyok... nem vagyok...

– Prostituált? – Szólt Will újra szemöldökét felvonva.

Tessa hallható csattanással csukta be a száját. – Hogy mondhatsz ilyen szörnyűséget?! Most ugye viccelsz?

Soha nem viccelek – közölte Will –, vagy legalábbis kizárólag akkor, amikor a helyzet indokolja, és ez a mostani nem olyan. Feltételeztem, hogy prostituált vagy, mert a tartózkodási helyedet csak bordélyházként lehet leírni.

Tessa rábámult.

– Ugye nem várod el tőlem, hogy elhiggyem, hogy fogalmad sem volt a Sötét Ház rendeltetéséről? – Érdeklődött Will. – Észre kellett venned, mi folyik ott.

– Mondtam már, soha nem engedtek ki abból a szobából.

– Igen, de nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy másokat sem engedtek be – mondta Will.

– Másokat... ó, fúj! Fúj! Veled valami nagyon nincs rendben, igaz? Kényszert érzel arra, hogy borzasztó dolgokat mondj.

Will szemöldöke felszökött, és Tessának minden dühe, zavarodottsága és elrettenése dacára meg kellett állapítania, hogy tökéletes félköröket formálnak a szemei fölött.

– Most olyan, mintha Jemet hallanám.

– Ki az a Jem?

– Mindegy – mondta Will. – Azon tűnődöm, hogy hogy képes valaki egy hónapig egy bordélyházban élni anélkül, hogy rájönne, hol is van. Nagyon nehéz felfogású lehetsz.

Tessa ellenségesen bámult rá.

– Mentségedre legyen szólva: elég exkluzív helynek látszott. Szépen berendezett, viszonylag tiszta...

– Úgy hangzik, ellátogattál már jó pár hasonló intézménybe – szólt Tessa savanyúan. – Tanulmányt írsz róluk?

– Inkább hobbinak mondanám – felet Will, s mosolygott, mint egy bukott angyal. Mielőtt Tessa válaszolhatott volna, a kocsi zökkenve megállt.

– Úgy látszik, megjöttünk – jelentette be Will. Tessa elhúzta a függönyt, és az ablakon kinézve látta, hogy egy magas, György-korabeli ház előtt álltak meg. Egy csinos kis téren voltak, melyet fák és hasonló házak szegélyeztek. A házat kovácsoltvas kerítés vette körül, a házszámot egy szembetűnő, ezüst 89-es jelezte a kapun.

A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom!

Az angol szöveg ITT olvasható. 

A Pokoli szerkezetek trilógia kedvezménnyel megvásárolható a Könyvmolyképző Kiadó webáruházában.

Cassandra Clare: Ragyogva égni

Cassandra Clare: Ragyogva égni 

Jem és Tessa találkozása Jem nézőpontjából

   Jem apjának hegedűjét az a Guarneri készítette, aki olyan hírességeknek épített hangszereket, mint Paganini. Jemben néha felmerült a gondolat, hogy apjából is lehetett volna Paganini: játéka világhírűvé tehette volna. Csakhogy ő árnyvadász volt. Még ha bele is kóstolnak a zenébe, festészetbe, vagy költészetbe − főleg aktív szolgálati idejük lejártával −, az árnyvadászok elsősorban mindig árnyvadászok maradnak.

  Jem tudta, tehetsége nem ér fel apjáéhoz, aki olyan fiatalon adta kezébe a hegedűt, hogy még megtartani is alig tudta. Jemet azonban a művészeten messze túlmutató okok késztették játékra.

  Ma este túl rosszul érezte magát ahhoz, hogy a többiekkel vacsorázzon. A csontjait marcangoló fájdalom és a végtagjain felkúszó kimerültség végül megadásra kényszerítették: épp annyi jin fent vett be, hogy csillapodjon a kín és visszatérjen tagjaiba az erő. Aztán persze feldühödött saját függőségén, elkezdte keresni Willt, aki mindig a védelem első vonala volt a függősége elleni harcban. A parabataia persze sehol sem volt. Megint odavan − gondolta Jem −, az utcákat járja, mint Diogenész, csak épp a szándékai nem olyan nemesek.

  Jem végül visszavonult a szobájába, a hegedűjéhez. Épp Chopint játszott, egy eredetileg zongorára alkotott darabot, amit az apja írt át hegedűre. A lágy indítás úgy épült fel egy minden morzsányi energiát, izzadtságot és koncentrációt felemésztő crescendóba, hogy a végére a kimerültségtől már az idegvégződéseit lángba borító sóvárgást sem érezte a szer után.

  Ez épp azoknak a daraboknak egyike volt, amikkel apja igyekezett lenyűgözni édesanyját, mikor még csak udvarolt neki. Apja volt a romantikus, anyja inkább gyakorlatias, a zene ennek ellenére megindította. Apja ragaszkodott hozzá, hogy Jem megtanulja — Ezt játszottam a menyasszonyomnak, egy nap majd te is ezt játszod a tiédnek.

  Nekem soha nem lesz menyasszonyom, gondolta, de nem önsajnálattal. Ebben anyjára ütött: a legtöbb dologgal kapcsolatban gyakorlatias volt, még ha a saját haláláról volt is szó. Képes volt elmúlásának tényét is pár lépés távolságból vizsgálni. Az Intézet minden gyermeke különleges volt, gondolta: Jessamine keserűsége és a babaháza, Will hazugságai és titkai, és Jem, akinek haldoklása csak egy újabb különlegességnek számított.

  Levegőért kapkodva állt meg egy pillanatra. Az ablaknál játszott, ahol hűvösebb volt: résnyire nyitva hagyta az ablakot, a keserű londoni levegő végigcirógatta a haját és az arcát, ahogy a vonó megpihent a kezében. Ott állt, rásütött a holdfény, ezüst ragyogása, mint a jin fen-poré...

  Lecsukta a szemét és újra belevetette magát a zenébe, a vonó sikoltva remegett a húrokon. A drog utáni vágy néha majdnem ellenállhatatlan volt. Erősebb, mint a vágy az ételre, italra, levegőre, szerelemre...

  Ezt játszottam a menyasszonyomnak, egy nap majd te is ezt játszod a tiédnek − Jem eltökélten ragaszkodott a gondolathoz. Néha eltűnődött, milyen lehet úgy vizslatni a lányokat, ahogy Will tette, sötétkék szemeivel végigszántva őket, elég hangosan sértegetni és bókolni ahhoz, hogy majd minden karácsonyi ünnepségen felpofozzák. Időről időre, mikor valami csinos lány flörtölni kezdett vele, vagy mikor a szokásosnál is magányosabb volt, vágyott alkalmi kapcsolatokra.

  Akárhogy is, Jem nem tudta volna így kezelni a nőket − elképzelhető volt, hogy viszonya legyen, de nem erre vágyott. Azt akarta, ami az apjának megadatott: költők tollára illő szerelmet, ahogy a szülei egymásra néztek, az őket körbelengő békét, mikor együtt voltak. Mindezt nem kaphatta meg a szerelem valami hitvány másolatától, sőt, ha ilyesmire vesztegetné az idejét, elszalaszthatná az esélyét a valódi szerelemre. Esélye márpedig nem lesz sok.

 Belehasított a fájdalom, ahogy nőtt a kábítószer utáni vágya. Gyorsabban játszott hát, és megpróbált nem ránézni az éjjeliszekrényen álló dobozra. Az ilyen pillanatokban szokott felmerülni benne a kérdés, hogy vajon miért nem szedi marékszámra a szert. A legtöbb jin fen-függő folyamatosan fogyasztotta a drogot, míg bele nem halt az eufóriába, az utolsó pillanatban is egy csillag tüzének erejével égve, fáradhatatlanul, legyőzhetetlenül. Felperzselt idegekkel, összezúzott tüdővel, túlhajszolt szívvel végül az eufória lángjai közt lelték a halálukat.

  Néha úgy érezte, ő is égni akar. Néha nem is tudta már, miért is küzd ellene, miért tart többre egy gyötrelemmel teli hosszabb életet egy fájdalom nélküli rövidebbnél. De aztán emlékeztette magát, hogy a fájdalom hiánya csak egy újabb illúzió lenne, mint Jessamine babaháza, mint Will történetei a bordélyházakról és ginpalotákról.

 Meg aztán, ha teljesen őszinte akart lenni, tudta, akkor már esélye sem lenne rálelni arra a fajta szerelemre, ami a szüleit kötötte össze. Mert hát mi egyéb lenne a szerelem, mint valaki más szemében ragyogva égni, nem igaz?

 Tovább játszott, a zene egyre erőteljesebb lett. Fújtatva lélegzett, az est hideg levegője dacára izzadtság gyöngyözött a homlokán és kulcscsontjain. A megkönnyebbülés hulláma terjedt szét benne, mikor meghallotta, hogy nyílik a szobaajtó, de nem hagyta abba a hegedülést.

 – Will? Te vagy az, Will? − szólt egy pillanat múlva.

 Csak a csend felelt, ez nem vallott Willre. Talán valami felbosszantotta. Jem leengedte a vonót, és homlokát ráncolva megfordult.

 – Will... – kezdte.

 Azonban a jövevény egyáltalán nem Will volt. Szobájának ajtajában egy lány állt tétován. Fehér hálóinget viselt, afölött pedig egy köntöst. Szürke szemei sápadtak voltak a holdfényben, de amúgy nyugodtnak tűnt, mintha Jem megjelenése kicsit sem riasztotta volna meg. Jem hirtelen rájött, hogy ő a boszorkánymester lány, akiről Will beszélt korábban. Will viszont nem említette a belőle áradó nyugalmat, ami Jemet még a drog utáni vágyódása ellenére is lecsillapította, vagy az apró mosolyt, amitől az egész arca felragyogott. Látszott a lányon, hogy már ott volt egy ideje és hallgatta, ahogy játszott. Arckifejezése és álmodón félrehajtott feje pedig elárulta, hogy élvezte a zenét.

 – Maga nem Will! – Ahogy kimondta, rájött, milyen borzasztó ostobán hangzik. Mikor a lány mosolyogni kezdett, érezte, válaszul az ő ajkai is mosolyra húzódnak. Oly hosszú ideig Will volt az, akit ebben az állapotában leginkább látni akart, de most, életében először örült, hogy nem a parabataia bukkant fel, hanem valaki más.

A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom.

Az eredeti novella itt olvasható:

http://www.cassandraclare.com/my-writing/excerpts-extras/burning/

Képforrás: https://www.deviantart.com/akimao/art/Violin-and-James-Carstairs-609580576

A Galaktikus Fanklub születésének története

A Galaktikus Fanklub születésének története

A GF első borítóképe, Aux Eliza munkája

2016. nov.14-én, On Sai születésnapján kezdte meg a működését a Galaktikus Fanklub. Ez alkalomból készítettem egy kis visszatekintést.

Minden az Apa, randizhatok egy lovaggal? című könyvvel kezdődött. Nem lehetek érte eléggé hálás Flóra barátnőmnek, hogy a kezembe nyomta. Bizony, egy kölcsönpéldánnyal indult a rajongás, és onnantól már nem volt megállás On Sai összes művéig. Mindegyik lebilincselő, de a mai napig a lovagos könyv a kedvencem. (Ebbe kicsit az is belejátszik, hogy a másik kedvenc olvasmányom On Saitól még befejezetlen. Óriási előnye a lovagos regénynek, hogy tökéletesen lezárt és gyönyörű a befejezése, az a fajta, amelyet mosollyal az arcán tesz le az ember.)

Talán azért lettem ennyire fogékony On Sai mágiájára, mert kislányként szerettem nagymamám vén diófáján olvasni. Ki tudja? Az viszont biztos, hogy rendkívül jókat kacagtam a lovagos könyv olvasása közben, máskor meg a körmöm rágtam izgalmamban, a romantikus jelenetektől pedig egyenesen olvadoztam. Szeretem a váltott szemszögeket, itt egyből három is akadt. Tetszett a budapesti helyszín, a magyarok idegen szemmel történő bemutatása, a Mondocon szerepeltetése, a humorba ágyazott társadalomkritika, a két világ találkozásából adódó vicces helyzetek. A legjobban viszont Kósza lovag karaktere ragadott meg! Szerintem On Sai nagyon penge lehetett bájitaltanból, mert a tökéletes álomlovag receptjét nagyszerű érzékkel keverte ki. Kósza pimasz és jóképű, ugyanakkor talpig becsületes és jószívű. Hősies, bátor lovag és hű barát. Tiszta szívvel keresi az utat, amelyen járnia kell és nem fél az áldozathozataltól. Csak úgy sugárzik belőle a fiatalokra jellemző tettvágy és szenvedély. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elvarázsol, de többszöri olvasás után sem szűnik a varázsa. Szerintem Aux Elizával együtt én is elmondhatom, hogy On Sai Kósza lovag karakterével vett meg kilóra, hiszen a lovagos könyv olvasása után a kedvenc kortárs magyar írómmá vált. Az On Sai rajongói oldal megalakulása innen azonban még nagyon messze volt.

Akkoriban Flórával a HunClave – Magyar Árnyvadászok csoport adminisztrátorai voltunk. Belekapaszkodtunk abba a pici részletbe, hogy On Sai lovagos könyvében az egyik szereplő árnyvadász-nyakláncot viselt, és meghívtuk az írónőt a tavaszi könyvfesztiválos találkozónkra. A fiam még most is nevetve emlegeti, mennyit rágódtam az első e-mail megfogalmazásán, a megszólítástól kezdve az utolsó mondatig. Valóságos családi kupaktanács kerekedett belőle. Mindenesetre jól sült el a dolog, mert On Sai örömmel elfogadta a meghívást. Szerintem ez az esemény a HunClave életének egyik fénypontja volt! 

On Sai 2016-ban, az Árnyvadász-találkozón

Ekkor találkoztam először On Saijal, és a találkozó után lehetőségem nyílt beszélgetni vele. Rendkívül szimpatikus személyiségnek találtam, és örültem, hogy a későbbiekben is kapcsolatban maradtunk. Tanácsaival és vigasztalásával átsegített egy szomorú és nehéz időszakon, amikor távoztam az árnyvadász csoport vezetőségéből. Ezután már nemcsak íróként tartottam nagyra, hanem emberileg is felnéztem rá, és szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy ha a külföldi íróknak van a Facebookon magyar rajongói csoportjuk, akkor ő is megérdemelné. Egyetértek Böszörményi Gyula molyos véleményével, On Sai zseniális író, ha külföldön születik, világhírű lehetne. Ahogy rajta kívül még sok más, rendkívül tehetséges magyar író, köztük Böszörményi Gyula is. :) 

A rajongói oldal létrehozásának gondolata akkor kezdett szárba szökkenni, amikor On Sai megemlítette, hogy  szívesen töltene fel az oldalán több idézetes posztot, ha az ideje engedné. Napi idézetes bejegyzések készítésében nekem nagy gyakorlatom volt, így kezdett el körvonalazódni bennem a Galaktikus Fanklub alapja. Az arculat kialakításában Aux Eliza segített, ő készítette az első borítóképet, de a bejegyzéseket sokáig egyedül írtam. 

2016.nov.14-én, On Sai születésnapján készült az első poszt. Rettentően izgultam, hogy mit fog hozzá szólni, de szerencsére nagy örömmel fogadta a kezdeményezést! Megosztotta több fórumon, így hamar elterjedt a híre. A napi idézetek mellett érdekességekkel is készültem. Ezek egy részét régi interjúkból gyűjtöttem ki, de volt olyan is, amit maga On Sai osztott meg velem. Az oldal hamar népszerűvé vált, és egyre több pozitív visszajelzést kaptam. A család, a munka és a Vörös Pöttyös csoportokban végzett szabadidős tevékenységem mellett így vált a Galaktikus Fanklub életem egyik meghatározó részévé. 

A GF első posztja

 

Az első fordulópont 2017. áprilisában következett, amikor a könyvfesztiválon tartott író-olvasó találkozón On Sai felajánlotta, hogy a Galaktikus Fanklub tevékenyégét a saját írói oldalán folytassam, megkülönböztetett bejegyzés keretében. Ez rendkívüli megtiszteltetés volt számomra, de kicsit aggasztott is a felelősség. Kisebb bakik kezdetben előfordultak, de alapvetően jól sikerült a váltás, és úgy érzem, hogy On Sai olvasóközönsége gyorsan megkedvelte a GF bejegyzéseit. Igyekeztem figyelni rá, hogy a lovagos könyv mellett a másik két sorozat, a Calderon és a Szivárgó sötétség is egyforma teret kapjon, és a novellákra is szántam heti egy napot. 

On Sai és Eliza, Könyvhét 2018

2017 nyarán nagy boldogság ért, amikor Eliza hivatalosan is csatlakozott a Galaktikus Fanklubhoz, kicsivel később pedig Flórával bővült a csapat. Ezzel egy titkos vágyam teljesült, hiszen mindketten hozzájárultak a GF megalakulásához. Ősszel a Vörös Pöttyös csoportok adminjai közül még ketten jelentkeztek. Sára és Alexa profi módon és óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, ennek köszönhetően teljesen felfrissült a tartalom, ráadásul megtapasztaltuk, hogy sokkal jobb csapatban dolgozni! Az első évfordulót tehát már öten ünnepeltük.

On Sai és Alexa,  Könyvfesztivál 2016

2018-ban Annával, On Sai lányával tovább folytatódott a csapat bővülése. Mióta jelen van, sokkal kreatívabbak lettek a bevezető szövegeink. Az utolsó fecske, vagyis Attila idén tavasszal érkezett, ő is fiatalos lendületet és technikai újítást hozott. Így most már egy lovagra is számíthatunk.

On Sai és Attila, Olvasás éjszakája 2018, Kép: Róbert Katalin

Jelenleg tehát heten vagyunk, mint a gonoszok, de cseppet sem vérszomjas a társaság. Inkább jókedvű és tettre kész. Legutóbbi újdonságunk az On Sai meme bevezetése, amellyel elsősorban a fiatal olvasói réteg számára akartunk kedvezni. Terveink közt szerepel a hétvégi GF Extra bevezetése, valamint egy új GF-találkozó megszervezése. 

Nagyon várjuk On Sai következő írásainak megjelenését, és reménykedünk, hogy egy szép napon film is készül belőlük, már csak azért is, mert jóval könnyebbé tenné a megfelelő képes posztok elkészítését! ;) 

Ötleteket szeretettel várunk, nyitottak vagyunk az olvasói véleményekre, javaslatokra. Keressetek bennünket bátran On Sai FB oldalán! :) 

Balról jobbra: Flóra, Anna, On Sai, Manni, Sára, Könyvfesztivál 2018