Cassandra Clare: Clary és Jace barlangos jelenetének vágatlan verziója

Cassandra Clare: Clary és Jace barlangos jelenetének vágatlan verziója

Illusztrátor: Cassandra Jean

 Jace egy pillanatig döbbenten nézett a lányra, ajka enyhén szétnyílt. Clary érezte, hogy pír szökik az arcára. A fiú úgy meredt rá, mintha ő lenne az első csillag, ami valaha megjelent az égen, egy igazi, már-már hihetetlen, nem evilági csoda.

 Nyelt egyet. – Hadd... – kezdte, aztán elhallgatott. – Megcsókolhatlak?

 Válasz helyett a lány Jace ajkára tapasztotta az ajkát.

 Ha az első csókjuk a vízben felért egy robbanással, akkor most mintha a nap változott volna szupernóvává. Heves, ajakharapdálós csók volt, a nyelveik és a fogaik keményen ütköztek össze, ahogy mindketten igyekeztek minél közelebb préselni magukat a másikhoz. Bőr tapadt bőrhöz, szövet szövethez, a víz hidege testük melegével keveredett.

 Jace magához húzva felemelte őt, és Clary érezte, ahogy a fiú levegőért kap, mikor testük egymáshoz simult. A fiú kezei alácsúsztak, szorosan tartotta combjait, miközben kilépdelt vele a tóból. Clary megborzongott a levegő hideg érintésétől. Jace letérdelt a part finom homokján, és gyengéden ruháik kupacára fektette a lányt.

 Clary kinyújtózott, megpróbálta testét a fiúéhoz igazítani, és látta, hogy Jace szeme elsötétül, miközben őt nézi. Fehérneműjük nedvesen tapadt rájuk. Tekintete végigsiklott a fiún, figyelte, mi volt ismerős rajta, és mi nem: vállai domborodása, derekának íve, a hegek a bőrén... Pillantása lejjebb siklott...

 A fiú halkan, reszelősen felnevetett. – Ez egy kicsit igazságtalan – mondta lélegzetvisszafojtva. – Csak rám nézel, és látod, mennyire akarlak, de én nem tudom ezt így megállapítani rólad.

 A lány megmozdult alatta. Testük összetapadt, és a fiú szíve hevesebben vert, kezeit a lány két oldalán a homokba fúrta. – Nézz rám! – kérte Clary.

 A fiú addig félig lehunyt szemét tágra nyitva bámult rá, tekintetében éhség tükröződött, forró, emésztő éhség, ami megijesztette volna Claryt, bárki másról lett volna szó, de Jace volt az, akiben teljesen megbízott.

 − Nézz rám! – mondta, mire a fiú rajongva kezdte pásztázni a testét, tekintetével elemésztve, elnyelve őt. Ahol rávetült a pillantása, Clary úgy érezte, mintha lángoló láva buzogna a bőre alatt. Jace visszaemelte az arcára a tekintetét, és a száján állapodott meg.

 – Akarlak – mondta Clary. – Mindig is akartalak.  – Lassan, hevesen csókolta a fiút. – Akarom, ha te is akarod.

– Ha akarom? – Jace halk nevetésének határozott éle volt. A lány hallotta a homokszemek finom súrlódását az ujjai közt, látta a habozást és az aggodalmat a szemében, ezért kissé felemelkedett és a csípője köré fonta a lábait. Jace légzése egyenetlenné vált, forró arcát a lány nyakához szorította. – Ha ezt csinálod, nem leszek képes megállni.

 –  Meg ne állj, nem akarom, hogy megállj – mondta Clary még jobban szorítva őt. Jace egy morranással újra csókolni kezdte, beszívta a lány alsó ajkát, nyelvük összefonódott. Clary érezte a fiú izzadtsággal és a barlang vizének sójával fűszerezett ízét. Soha nem csókolta senki így. Még Jace sem. Jace nyelve felfedezte szájának minden szegletét, majd a nyakán haladt lefelé. Clary a kulcscsontja gödrébe hulló nedves, forró csókok okozta gyönyörűségtől csaknem felsikoltott. Keze fel-alá járt Jace testén abban a biztos tudatban, hogy megérinthetik egymást úgy, ahogy akarják, ott, ahol akarják. A lány úgy érezte, mintha lerajzolná Jace-t, keze feltérképezte a testét, a háta lejtőjét, lapos hasát, a mélyedéseket a csípője fölött, az izmokat a karján. Olyan volt, mint amikor egy festmény fokozatosan életre kel a keze nyomán.

 Amikor a fiú ujjai a melltartója alá tévedtek, Clarynek elakadt a lélegzete, aztán bólintott, ahogy érezte, hogy a fiú mozdulatlanná merevedik. Még! Jace kipattintotta a kapcsot, és ahogy a melltartó lehullott a lányról, egy pillanatra megdermedt, úgy bámult rá, mintha lidércfény ragyogná körül.

 Újra lehajtotta a fejét, és mikor megérezte a száját a mellén, Clary valóban felsikoltott. Szájára akarta tapasztani a kezét, de Jace nem hagyta.

 –  Hallani akarlak – szólt, de hangjában nem követelés, hanem halk, ájtatos vágyakozás volt. Clary bólintott és a fiú hajába temette a kezeit. Jace elborította csókjaival: a vállait, melleit, hasát, csípőjét, csókolta mindenhol, ő pedig levegőért kapkodva dörgölőzött hozzá, mire Jace nyögdécselve könyörgött neki, hogy hagyja abba, különben túl hamar lesz vége mindennek. Clary felnevetett ki-kihagyó lélegzetei között, és Jace-t bíztatva próbált mozdulatlanul feküdni, de nem bírt magával.

 Jace újra és újra megállt, mielőtt lefejtett egy ruhadarabot valamelyikükről, és a tekintetével kérdezte, hogy folytathatja-e, a lány pedig minden egyes alkalommal bólintott: Igen, folytasd, igen! Amikor a csupasz bőrükön kívül végre semmi sem volt közöttük, Clary arra gondolt, hogy ennél közelebb már nem is lehet kerülni egy másik emberhez. A következő lépés az lenne, ha feltépné a mellkasát, és lecsupaszítaná a szívét.

Jace izmai megfeszültek, ahogy a fiú kinyúlt valamiért a földön, majd egy pillanattal később Clary fólia zörgését hallotta.

 – Még jó, hogy hoztam a pénztárcámat – mondta a fiú bizonytalan hangon. Hirtelen minden annyira valóságosnak tűnt, a lány minden idegszála megborzongott.

 –  Várj! – suttogta.

 A fiú nem mozdult. Szabad keze Clary tarkóját fogta, két könyöke a homokba mélyedve tartotta a súlyát a lány fölött. Egész teste pattanásig feszülve remegett, a szeme tágra nyílt, arany írisze vékony perem volt csak a fekete pupillák körül.

 – Valami baj van?

Jace bizonytalanságát hallva a lány úgy érezte, darabokra hasad a szíve.

– Dehogy – suttogta. – Csak csókolj meg! – könyörgött, és Jace engedelmeskedett, semmi mást nem tett, csak csókolta.

 A lassú, megfontolt csókok aztán felgyorsultak, ahogyan a szívverésük is, testük egyre hevesebben mozgott egymáson. Minden csók más volt, magasabbra és magasabbra törtek, mint a szikrák a fellobbanó tűzben: a gyors, puha csókok szerelemről árulkodtak, a hosszú, lassú, imádattal teli csókok elmondták, hogy Jace-ben még él a remény, a rajongó csókok arról meséltek, hogy úgy hisz Claryben, ahogyan senki másban. A lány átadta magát a csókoknak, a kifejezőerejüknek, a kettejük közötti szavak nélküli beszédnek. Jace keze remegett, de fürgén és ügyesen érintette a lány testét, amíg Clary már majd megőrült, és az ajkával meg az ujjaival némán sürgetve, egyre csak húzta magához a fiút.

 És még az utolsó pillanatban is, amikor tényleg megrettent egy pillanatra, Jace köré fonta magát, és egy pillanatra sem engedte eltávolodni.

 –  Jace – suttogta, és a fiú a fejét lehajtva újra csókolta, aztán lassan, óvatosan mozogni kezdett. Teste feszüléséből, abból, ahogy a vállát markolta, Clary látta, hogy mennyire koncentrál, nehogy túl hamar vége legyen. Jace szeme csukva volt, ajkai hangtalanul formálták a lány nevét.

 Meggyötört testét az elmúlt napokban, hetekben fegyverek tépték, szilánkok szaggatták, Portálokon hajították keresztül, de mindezt most maga mögött hagyta, engedte, teste hadd emlékeztesse rá, micsoda örömök forrása lehet − és nem csak az ő számára, de annak is, akit a világon legjobban szeret.

 –  Szeretlek – mondta a fiú haját simogatva. – Szeretlek.

 Jace szemei tágra nyíltak, Clary úgy látta, valami felhasadt a fiúban: a szíve köré felhúzott fal, lelkének végső védműve ragyogó fények sziporkázása között omlott le Jace utolsó mozdulatával együtt, mint mikor egy réges-rég elsötétített szobába tör be hirtelen a napfény. Arcát Clary nyakába temette, úgy ismételgette a lány nevét, aztán a vállára omlott. Amikor végül lehunyta a szemét, a barlang mintha aranyszínű és fehér fényben izzott volna fel, hogy aztán mindkettejüket mennyei tűzzel borítsa be. Clary soha életében nem látott még ilyen szépet.

Az eredeti szöveg ITT olvasható.

A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített, oldalukat szeretettel ajánlom.

Ahol egyezés volt a könyv szövegével, megőriztük Kamper Gergely forítását. A jelenet a Mennyei tűz városa c. regényben található.