Cassandra Clare: A bukás

Cassandra Clare: A bukás

 A sikátor jelenet a Bukott angyalok városából, Jace szemszögéből nézve

Kép: Cassandra Jean

– Mert veled nem tudok – mondta Jace. – Nem tudok szólni hozzád, nem tudok veled lenni. Még rád sem tudok nézni. (Bukott angyalok városa, 166.oldal)

   Jace soha nem fogja elfelejteni a Clary arcára kiülő megdöbbenést, majd fájdalmat, miután ezt mondta.

   Bántotta már máskor is, de soha nem akarattal, csak vaktában vagdalkozva. Mint amikor a lány rajtakapta, ahogy Aline-nel csókolózott és ő mindennek elmondta Claryt, hátha pusztán szavainak erejével eltüntethetné, visszaküldhetné oda, ahol biztonságban volt.

   A lány biztonsága mindig is többet jelentett neki bárminél. Ha nem így lett volna, ez most nem így történne. Vajon látja a szememben a rettegést? – tűnődött Jace. Látja annak a több tucat álomnak a szilánkjait, melyekben leszúrtam, megfojtottam, vízbe öltem; s ahogy ezek után lenéztem véráztatta kezeimre?

   Clary hátralép egyet. Valami látszik az arcán, de nem félelem. Annál végtelenül szörnyűbb. Megfordul, majdnem elesik siettében, majd kirohan a klubból.

   Jace egy pillanatig csak áll és néz a lány után. Énjének egy része azt üvölti, hogy ez pontosan az, amit akart: elüldözni a lányt, hogy minél messzebb legyen tőle, biztonságban.

   Énjének másik fele viszont figyeli a lány mögött becsapódó ajtót, és látja az összes álmát végleg romba dőlni. Eljutni eddig a pontig, az egy dolog, végleg elengedni viszont már egészen más. Tudja, Clary most azzal a szándékkal hagyja itt, hogy soha többé ne jöjjön vissza.

   Jöjjön vissza!

   Egyszer csak a klub előtt találja magát a pergőtűzként szakadó esőben. Ahogy tanították, egy pillantással felméri a környezetét. Szokás szerint mindent észrevesz: a fehér furgont a padkánál, a Greenpoint felé kanyarodó utca lejtését, a bár mögötti utcácska sötét bejáratát és Claryt a sarkon, ahogy épp átmenne az úton, hogy kisétáljon az életéből egyszer és mindenkorra.

   Mikor érte nyúl, a lány kirántja a karját a kezéből, de mikor a hátára teszi a tenyerét, azért hagyja, hogy bevezesse a sikátorba. Mikor a lány szembeperdül vele, Jace keze a hátáról visszacsúszik a karjára. Jace mindent lát körülöttük: a mögöttük lévő nedves téglafalat, a bedeszkázott ablakokat, a tócsákban ázó kidobott hangszereket.

   Clary felnéz, arca kicsi és sápadt, lemosódó szemfestéke fénylő csíkokat hagy a szemei alatt. Fejéhez tapadó haja sötétnek látszik. Ahogy tartja, érzi, a lány egyszerre törékeny és veszélyes: filigránbomba.

   Clary kitépte a karját Jace szorításából. – Ha azt tervezed, hogy bocsánatot kérsz, ne strapáld magad. Nem akarom hallani.

   – Azt akartam elmondani, hogy Simonnak próbáltam segíteni.

   A lány a fejét rázza, szavai, mint megannyi mérgezett nyíl: – És nem tudtál szólni? Egy vacak SMS-t sem tudtál küldeni, hogy merre jársz? Ja, várj! Nem tudtál, mert nálad van a rohadt telefonom. Add ide!

   Jace alig fogja fel, mit csinál, mikor a telefonért nyúl. Szeretné megértetni a lánnyal: Nem, nem, nem mondhattam el. Nem mondhatom el. Nem mondhatom el, hogy attól félek, hogy akaratomon kívül ugyan, de bántani foglak. Nem mondhatom el, hogy attól félek, olyanná válok, mint az apám. A te belém vetett hited a legjobb dolog az életemben, nem tudnám elviselni, ha elpusztítanám.

   – Bocsáss meg.

   Clary elsápad, fehér arcában ragyog a rúzsa.

   – Még azt sem tudom, mit kéne szerinted megbocsátanom. Azt, hogy nem szeretsz többé?

   Elhúzódik, vakon botladozik, Jace nem tudja megállni, hogy utána ne nyúljon. Mindketten bőrig áztak, a törékeny lány ott reszket a karjaiban és Jace nem képes visszatartani magát. Clary szája félig nyitva van, Jace megcsókolja, rúzst, édes gyömbért és Claryt ízlelve.

   Szeretlek. Ki nem mondhatja, hát az ajkai, a teste és a kezei segítségével próbálja megértetni magát. Szeretlek, szeretlek. Kezei a lány derekán vannak, ahogy felemeli, közben ráeszmél, hogy Clary egyáltalán nem törékeny, kimondottan erős. Ujjai Jace vállába vájnak, vad csókjaitól a fiú szíve majd kiugrik a mellkasából, ahogy leteszi a lányt egy törött hangfalra.

   Állj! Hallja a hangot a fejében. Állj, állj, állj! Kényszerítenie kell a kezeit, hogy levehesse őket a lányról. A mögötte lévő falhoz támaszkodik, két karja Clary fejének két oldalán. Csakhogy ettől a testük még közelebb kerül egymáshoz, öreg hiba. Látja a verőér lüktetését a nyakán, a rúzs helyett csókoktól pirosló ajkakról képtelen levenni a szemét, ahogy Clary azt leheli: – Miért nem tudsz szólni hozzám? Miért nem tudsz rám nézni?

   – Mert szeretlek. – Ahogy kimondja, szíve úgy verdes, mintha el akarná hagyni a testét, hogy ezentúl valahol máshol éljen önálló életet.

   Akármilyen alkalmatlan is, ez az igazság. Mégis egy hazugság erejével hatol keresztül Jace-en. Clary arca ellágyul, szemei kitágulnak. Kicsi, finom, óvatos kezeit Jace-en tartja, a fiú hozzá hajol, az esővíz szaga mellett beszippantva a lány illatát.

   – Nem érdekel – hallja a saját szavait. – A hócipőm tele van vele, hogy megpróbálok úgy tenni, mintha képes lennék nélküled élni. Hát nem érted? Nem látod, hogy belehalok?

   Fuldoklik, már túl késő. Mint egy függő, nyúl reménytelenül a lány után. Ő a drog, amit esküvel fogadott, hogy nem használ többé, most mégis úgy döntött, hogy jobb az utolsó adag tüzében elhamvadni, mint örökké élni nélküle.

   Az addig szürke világ lángoló színekben pompázik; ahogy egymást ölelik, testük nekicsapódik a mögöttük lévő falnak. Clary ruhája az esővíztől olyan, mint a motorolaj, sikamlós az ujjai alatt. Magához húzza a lányt, testüket minden érintéssel újraformálja a vágy. Clary remegő szemhéja félig csukva, lehelete szaggatottan zihál a fiú fülébe. Jace kezei mindenhol ott vannak: a torkánál, a tarkóján, kulcscsontja kemény kanyarulatán, karja sima, síkos bőrén. A lányt sem kell félteni, kezei nyomán úgy tűnik, hátrahőköl a hideg, elpárolog az eső.

   Clary a vállába kapaszkodik, mikor lábait a dereka köré kulcsolja, Jace-ből erre olyan hang szakad ki, ami őt magát is meglepi. Már túl késő visszafordulni. Kezei önkéntelenül összeszorulnak, érzi, ahogy a harisnya szakad az ujjai között és már a lány pőre bőrét simogatja. Csókjaik íze, mint az eső. Jace is esik, ha eddig nem is zuhant volna, hát most fog.

   A Bukásra gondol, az angyalok örök zuhanására a tűzön át, Icarusra, aki túl közel szállt a Naphoz. Az esés kínjára gondolt már, a rettegésre, de soha nem hitte volna, hogy ennyire örömteli érzés is lehet. Lucifer nem akart elbukni, de szolgálni sem; és ahogy Jace közelebb vonta magához Claryt, közelebb, mint azt valaha lehetségesnek tartotta volna, arra gondolt, hogy vajon csak a bukás vezethet-e a valódi szabadsághoz.

A fordításban László Levente és Vincze Bernadett segített. Oldalukat szeretettel ajánlom.
Ahol megegyezés volt a Bukott angyalok városának mondataival, megőriztük a hivatalos fordítást. Az eredeti szöveg itt olvasható:
http://www.cassandraclare.com/my-writing/excerpts-extras/the-act-of-falling-jaces-perspective-on-the-alleyway-kiss-in-city-of-fallen-angels/