Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája
„Az élet művészet, nem tudomány.”
Ez a könyv GYÖNYÖRŰ! Kívül
és belül. Annyira szép, hogy az embernek néha túlcsordul tőle a szíve. Örülök, hogy olvashattam!
Fülszöveg:
A gimi utolsó
évének első napján…
Minden
megváltozik. Sal egészen idáig biztosan tudta, hol a helye a világban, az őt
örökbe fogadó, meleg apukája mellett és a szerető mexikói-amerikai
családjukban. De most váratlanul kísérteni kezdi a múltja.
Az életét felforgató események rákényszerítik, hogy a legjobb barátjával, Samanthával együtt szembenézzen a veszteség és a fájdalom kérdéseivel.
Az életét felforgató események rákényszerítik, hogy a legjobb barátjával, Samanthával együtt szembenézzen a veszteség és a fájdalom kérdéseivel.
Sal verekedni
kezd, mindent megkérdőjelez, és már nem is tudja, ki ő valójában. De ha nem az,
akinek hitte magát, akkor ki ő?
A kirobbanóan
sikeres, díjnyertes író új, lenyűgöző, sokrétű története szeretetről,
önazonosságról, elveszített és megtalált kapcsolatokról.
Fedezd fel
benne önmagad értékeit!
Oldalszám:
472
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Inexplicable Logic of My Life
Fordító: Benedek Dorottya
ISBN: 9789634575795
Országos megjelenés: 2019.04.26
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Inexplicable Logic of My Life
Fordító: Benedek Dorottya
ISBN: 9789634575795
Országos megjelenés: 2019.04.26
A történetről
Forrás: Pinterest |
A regény narrátora a 17 éves Salvador Silva, aki kék szemével és világos bőrével külsőre elüt a mexikói-amerikai örökbefogadó családjától, de a szíve egy velük, nagy szeretetben nevelkedik. Hirtelen azonban több
olyan dolog is történik vele, ami mélyen felkavarja, és indulatait tőle
szokatlan módon, verekedésekben kezdi levezetni.
„A
szavak csak elméletben léteznek. De aztán egy átlagos napon találkozol egy
szóval, ami csak elméletben létezik. És szemtől szembe kerülsz vele. És akkor
ez a szó közeli ismerőssé válik. Vagy valaki olyanná, akit utálsz. És ezt a
szót mindenhová magaddal viszed. És már nem tudsz úgy tenni, mintha nem
létezne.
Temetés.
Buzi.”
Temetés.
Buzi.”
Miközben Sal az élet nagy kérdéseire keresi a választ,
többek közt arra, hogy az öröklésnek vagy a nevelésnek van jelentősebb szerepe
a személyiség alakulásában, megismerhetjük azokat az embereket, akik fontosak a
számára.
Mimó, Sal nagymamája
A könyv egy gyermekkori emlékkel indul, és szerintem ez a
pár sor hűen tükrözi a mű egész hangulatát. Gyönyörű és tele van érzelemmel!
Forrás: https://nerdonbooks.wixsite.com |
„Van egy
álomszerű emlékem: mimó eperfájának sárga levelei óriási hópelyhekként hullanak
alá az égből.
Ragyogóan süt a novemberi nap, a szellő hűvösen fújdogál, és a délutáni árnyak olyan élettel kelnek táncra, ami meghaladja kisfiús értelmemet. Mimó spanyolul énekel valamit. Több dal él benne, mint ahány levél nő a fáján.
Összegereblyézi, egybegyűjti a lehullott leveket. Amikor végez, lehajol, és begombolja a kabátomat. A levelekből épített piramisára, majd a szemembe néz, és így szól:
– Ugorj!
Nekifutok, és rávetem magam a nedves föld illatát árasztó levelekre.
Egész délután azoknak a leveleknek a tengerében fürdök.
Amikor elfáradok, mimó megfogja a kezem. Ahogy visszaindulunk a házhoz, megállok, felveszek néhány falevelet, és ötéves kis kezemmel átnyújtom neki. Elveszi a vékony leveleket, és megcsókolja őket.
Boldog.
És én? Én még sosem voltam ilyen boldog.
Elraktároztam az emléket – oda rejtettem, ahol biztonságban van.
Ha szükségem van rá, előveszem, és csak nézem. Akár egy fényképet.”
Ragyogóan süt a novemberi nap, a szellő hűvösen fújdogál, és a délutáni árnyak olyan élettel kelnek táncra, ami meghaladja kisfiús értelmemet. Mimó spanyolul énekel valamit. Több dal él benne, mint ahány levél nő a fáján.
Összegereblyézi, egybegyűjti a lehullott leveket. Amikor végez, lehajol, és begombolja a kabátomat. A levelekből épített piramisára, majd a szemembe néz, és így szól:
– Ugorj!
Nekifutok, és rávetem magam a nedves föld illatát árasztó levelekre.
Egész délután azoknak a leveleknek a tengerében fürdök.
Amikor elfáradok, mimó megfogja a kezem. Ahogy visszaindulunk a házhoz, megállok, felveszek néhány falevelet, és ötéves kis kezemmel átnyújtom neki. Elveszi a vékony leveleket, és megcsókolja őket.
Boldog.
És én? Én még sosem voltam ilyen boldog.
Elraktároztam az emléket – oda rejtettem, ahol biztonságban van.
Ha szükségem van rá, előveszem, és csak nézem. Akár egy fényképet.”
Szerencsésnek érzem magam, mert nekem is volt egy ilyen
drága nagymamám, aki teljes szívével
szeretett és tengernyi dologra megtanított! Én is kincsként őrzöm a vele
kapcsolatos emlékeket!
Az APA, Vicente Silva
Sal apukája megérdemli, hogy csupa nagybetűvel utaljak rá,
mert nála nagyszerűbb apát nehéz lenne elképzelni. Volt kitől tanulnia, hiszen
ő mimó fia. Bár mindenkinek megadatna, hogy ilyen szeretetteljes családban nőjjön
fel! Jobb hely lenne a világ.
Vicente festő, de nem bohém művészlélek, hanem olyan, aki érzékeny
a lelki szépségre. Szerettem a gondoskodását, a bölcsességét, sőt, még a nevelési
szabályait is! Ésszerű volt, se túl szigorú, se túl engedékeny, óriási szívű,
de felelősségteljes. Sikerült jó példát mutatnia és megfelelő iránymutatást adnia,
amikor Salnak szüksége volt rá. Ő a legbiztosabb pont a fiú számára, és olvasás
közben önkéntelenül is felötlik az emberben: bárcsak több hasonló szülő létezne!
„– Az emberek néha nagyon kegyetlenek. Gyűlölik azt, amit
nem értenek.
– De, apu, nem is akarják megérteni.
– Talán nem. De fegyelmeznünk kell a szívünket, hogy ne
váljunk sebzett állatokká a kegyetlenségük miatt. Jobbak vagyunk ennél. Nem
hallottad még a civilizált szót?
Civilizált. Apu imádta ezt a szót. Ezért szerette a
művészetet. Mert az civilizáltabbá teszi a világot.”
Vicente Silva csodálatos
karakterével az író nagyon szépen és finoman építi be a másság elfogadását a
regénybe.
Sam és Fito, Sal
barátai
Samantha már kiskorától központi szerepet tölt be Sal, vagy
ahogy ő hívja, Sally életében, szinte a testvére. Vele ellentétben Fito a jelenben
válik fontos szereplővé. A két barátban egy közös van: mindketten zűrös családból
származnak, igazi túlélők. Főleg Fitoról mondható el, hogy földi pokolban él, de Sam helyzete sem túl rózsás. Mindegyik fiatalnak megvan a maga keresztje, és megható látni, ahogy próbálják átsegíteni egymást a nehéz időszakokon! Az egyik kedvenc részem,
amikor életük legszomorúbb és legboldogabb eseményeiről beszélgetnek. Ezt
természetesen nem fogom idézni, de annyit mondhatok, hogy összefacsarodott tőle
a szívem.
„– Ugye,
milyen jó lenne, Sally, ha egyszerűen csak megnyomhatnánk egy »törlés« gombot
az agyunkban, és így elfelejthetnénk azokat a pillanatokat, amikor valami
fájdalmat okozott nekünk?
– De, jó lenne. Bár talán mégsem. Mármint, a fájdalom az élet része, nem?
– De – értett egyet Sam. – De ez néha igazi szívás.
– Kár, hogy nem válogathatjuk ki a jó dolgokat, hogy csak azokra emlékezzünk, mi?”
– De – értett egyet Sam. – De ez néha igazi szívás.
– Kár, hogy nem válogathatjuk ki a jó dolgokat, hogy csak azokra emlékezzünk, mi?”
Összegzés:
Ez a regény az élet nagy kérdéseiről, a veszteség
feldolgozásáról, az elfogadásról és a SZERETETRŐL szól. Szerintem az író az összes
életbölcsességét belerejtette, attól függetlenül, hogy egy fiatal srác szemszögéből
mutatja be a történetet. A hangvétele lírai és filozofikus, helyenként mélyen elgondolkodtató,
de rövid fejezetekre van tagolva, így nem válik nehezen emészthetővé, öröm volt
olvasni. Reménnyel teli és gyönyörű! Külön tetszett, hogy kaptam egy pici
ízelítőt a mexikói kultúrából is. A végén úgy éreztem, hogy megtisztult tőle a
lelkem. Bár többen ismernék, rengeteg értéket hordoz! Nem kérdés az 5 csillag, ha tehetném, többet is adnék rá.
A recenziós példányt
hálásan köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!
Ha kedvet kaptál az olvasásához, megrendelheted a kiadó webáruházában.
Néhány kedvenc idézetem:
„A hálaadás hete. Nagy ünnep mimó
számára.
Fejben összeszedtem mindazt,amiért hálás vagyok. Előző este beszéltem mimóval telefonon. Azt mondta, neki már kész a listája.
– Benne vagyok a top tízben? – kérdeztem.
Nevetett. Szerettem megnevettetni.
– Hát persze hogy benne vagy – válaszolta.
Meg akartam neki mondani, hogy az én listámon ő áll az első helyen. Vagyis talán a másodikon. Apu volt az első. Sam pedig a harmadik. De talán nem jó ötlet így rangsorolni az embereket az életünkben. A szív nem így működik. Nem ír listát.”
Fejben összeszedtem mindazt,amiért hálás vagyok. Előző este beszéltem mimóval telefonon. Azt mondta, neki már kész a listája.
– Benne vagyok a top tízben? – kérdeztem.
Nevetett. Szerettem megnevettetni.
– Hát persze hogy benne vagy – válaszolta.
Meg akartam neki mondani, hogy az én listámon ő áll az első helyen. Vagyis talán a másodikon. Apu volt az első. Sam pedig a harmadik. De talán nem jó ötlet így rangsorolni az embereket az életünkben. A szív nem így működik. Nem ír listát.”
„Mimó szerint az
emlékeink határoznak meg minket."
„Apu
mindig azt mondta, hogy nincs semmi rossz a sírásban, és ha az emberek többet
sírnának, nos, akkor a világ egy jobb hely lenne.”
„Egyszer
megkérdeztem aput, hisz-e Istenben. Tudod mit felelt?
– Mit?
– Azt mondta: »Valahányszor, ha belenézek a kék szemedbe. Valahányszor, ha nevetni hallak. Mindennap, amikor hallom a hangod, hálát adok Istennek érted. Igen, Salvador, hiszek Istenben.«"
– Mit?
– Azt mondta: »Valahányszor, ha belenézek a kék szemedbe. Valahányszor, ha nevetni hallak. Mindennap, amikor hallom a hangod, hálát adok Istennek érted. Igen, Salvador, hiszek Istenben.«"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése