2019. augusztus 30., péntek

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája


Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája


„Az élet művészet, nem tudomány.


Ez a könyv GYÖNYÖRŰ! Kívül és belül. Annyira szép, hogy az embernek néha túlcsordul tőle a szíve. Örülök, hogy olvashattam!




Fülszöveg:

A gimi utolsó évének első napján…
Minden megváltozik. Sal egészen idáig biztosan tudta, hol a helye a világban, az őt örökbe fogadó, meleg apukája mellett és a szerető mexikói-amerikai családjukban. De most váratlanul kísérteni kezdi a múltja.
Az életét felforgató események rákényszerítik, hogy a legjobb barátjával, Samanthával együtt szembenézzen a veszteség és a fájdalom kérdéseivel.
Sal verekedni kezd, mindent megkérdőjelez, és már nem is tudja, ki ő valójában. De ha nem az, akinek hitte magát, akkor ki ő?
A kirobbanóan sikeres, díjnyertes író új, lenyűgöző, sokrétű története szeretetről, önazonosságról, elveszített és megtalált kapcsolatokról.
Fedezd fel benne önmagad értékeit!

Oldalszám: 472 
Kötéstípus: kartonált 
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. 
Eredeti cím: The Inexplicable Logic of My Life 
Fordító: Benedek Dorottya 
ISBN: 9789634575795 
Országos megjelenés: 2019.04.26



A történetről


Forrás: Pinterest


A regény narrátora a 17 éves Salvador Silva, aki kék szemével és világos bőrével külsőre elüt a mexikói-amerikai örökbefogadó családjától, de a szíve egy velük, nagy szeretetben nevelkedik. Hirtelen azonban több olyan dolog is történik vele, ami mélyen felkavarja, és indulatait tőle szokatlan módon, verekedésekben kezdi levezetni.
„A szavak csak elméletben léteznek. De aztán egy átlagos napon találkozol egy szóval, ami csak elméletben létezik. És szemtől szembe kerülsz vele. És akkor ez a szó közeli ismerőssé válik. Vagy valaki olyanná, akit utálsz. És ezt a szót mindenhová magaddal viszed. És már nem tudsz úgy tenni, mintha nem létezne.
Temetés.
Buzi.”

Miközben Sal az élet nagy kérdéseire keresi a választ, többek közt arra, hogy az öröklésnek vagy a nevelésnek van jelentősebb szerepe a személyiség alakulásában, megismerhetjük azokat az embereket, akik fontosak a számára.

Mimó, Sal nagymamája

A könyv egy gyermekkori emlékkel indul, és szerintem ez a pár sor hűen tükrözi a mű egész hangulatát. Gyönyörű és tele van érzelemmel!


Forrás: https://nerdonbooks.wixsite.com

                                                     
„Van egy álomszerű emlékem: mimó eperfájának sárga levelei óriási hópelyhekként hullanak alá az égből.
Ragyogóan süt a novemberi nap, a szellő hűvösen fújdogál, és a délutáni árnyak olyan élettel kelnek táncra, ami meghaladja kisfiús értelmemet. Mimó spanyolul énekel valamit. Több dal él benne, mint ahány levél nő a fáján.
Összegereblyézi, egybegyűjti a lehullott leveket. Amikor végez, lehajol, és begombolja a kabátomat. A levelekből épített piramisára, majd a szemembe néz, és így szól:
– Ugorj!
Nekifutok, és rávetem magam a nedves föld illatát árasztó levelekre.
Egész délután azoknak a leveleknek a tengerében fürdök.
Amikor elfáradok, mimó megfogja a kezem. Ahogy visszaindulunk a házhoz, megállok, felveszek néhány falevelet, és ötéves kis kezemmel átnyújtom neki. Elveszi a vékony leveleket, és megcsókolja őket.
Boldog.
És én? Én még sosem voltam ilyen boldog.
Elraktároztam az emléket – oda rejtettem, ahol biztonságban van.
Ha szükségem van rá, előveszem, és csak nézem. Akár egy fényképet.”

Szerencsésnek érzem magam, mert nekem is volt egy ilyen drága nagymamám, aki teljes szívével  szeretett és tengernyi dologra megtanított! Én is kincsként őrzöm a vele kapcsolatos emlékeket!

Az APA, Vicente Silva




Sal apukája megérdemli, hogy csupa nagybetűvel utaljak rá, mert nála nagyszerűbb apát nehéz lenne elképzelni. Volt kitől tanulnia, hiszen ő mimó fia. Bár mindenkinek megadatna, hogy ilyen szeretetteljes családban nőjjön fel! Jobb hely lenne a világ.

Vicente festő, de nem bohém művészlélek, hanem olyan, aki érzékeny a lelki szépségre. Szerettem a gondoskodását, a bölcsességét, sőt, még a nevelési szabályait is! Ésszerű volt, se túl szigorú, se túl engedékeny, óriási szívű, de felelősségteljes. Sikerült jó példát mutatnia és megfelelő iránymutatást adnia, amikor Salnak szüksége volt rá. Ő a legbiztosabb pont a fiú számára, és olvasás közben önkéntelenül is felötlik az emberben: bárcsak több hasonló szülő létezne!

„– Az emberek néha nagyon kegyetlenek. Gyűlölik azt, amit nem értenek.
– De, apu, nem is akarják megérteni.  
– Talán nem. De fegyelmeznünk kell a szívünket, hogy ne váljunk sebzett állatokká a kegyetlenségük miatt. Jobbak vagyunk ennél. Nem hallottad még a civilizált szót?
Civilizált. Apu imádta ezt a szót. Ezért szerette a művészetet. Mert az civilizáltabbá teszi a világot.”

 Vicente Silva csodálatos karakterével az író nagyon szépen és finoman építi be a másság elfogadását a regénybe.

Sam és Fito, Sal barátai




Samantha már kiskorától központi szerepet tölt be Sal, vagy ahogy ő hívja, Sally életében, szinte a testvére. Vele ellentétben Fito a jelenben válik fontos szereplővé. A két barátban egy közös van: mindketten zűrös családból származnak, igazi túlélők. Főleg Fitoról mondható el, hogy földi pokolban él, de Sam helyzete sem túl rózsás. Mindegyik fiatalnak megvan a maga keresztje, és megható látni, ahogy próbálják átsegíteni egymást a nehéz időszakokon! Az egyik kedvenc részem, amikor életük legszomorúbb és legboldogabb eseményeiről beszélgetnek. Ezt természetesen nem fogom idézni, de annyit mondhatok, hogy összefacsarodott tőle a szívem.
„– Ugye, milyen jó lenne, Sally, ha egyszerűen csak megnyomhatnánk egy »törlés« gombot az agyunkban, és így elfelejthetnénk azokat a pillanatokat, amikor valami fájdalmat okozott nekünk? 
– De, jó lenne. Bár talán mégsem. Mármint, a fájdalom az élet része, nem?
– De – értett egyet Sam. – De ez néha igazi szívás.
– Kár, hogy nem válogathatjuk ki a jó dolgokat, hogy csak azokra emlékezzünk, mi?”

Összegzés:

Ez a regény az élet nagy kérdéseiről, a veszteség feldolgozásáról, az elfogadásról és a SZERETETRŐL szól. Szerintem az író az összes életbölcsességét belerejtette, attól függetlenül, hogy egy fiatal srác szemszögéből mutatja be a történetet. A hangvétele lírai és filozofikus, helyenként mélyen elgondolkodtató, de rövid fejezetekre van tagolva, így nem válik nehezen emészthetővé, öröm volt olvasni. Reménnyel teli és gyönyörű! Külön tetszett, hogy kaptam egy pici ízelítőt a mexikói kultúrából is. A végén úgy éreztem, hogy megtisztult tőle a lelkem. Bár többen ismernék, rengeteg értéket hordoz! Nem kérdés az 5 csillag, ha tehetném, többet is adnék rá. 

A recenziós példányt hálásan köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Ha kedvet kaptál az olvasásához, megrendelheted a kiadó webáruházában.




Néhány kedvenc idézetem:


 „A hálaadás hete. Nagy ünnep mimó számára.
    Fejben összeszedtem mindazt,amiért hálás vagyok. Előző este beszéltem mimóval telefonon. Azt mondta, neki már kész a listája.
– Benne vagyok a top tízben? – kérdeztem.
    Nevetett. Szerettem megnevettetni.
– Hát persze hogy benne vagy – válaszolta.
    Meg akartam neki mondani, hogy az én listámon ő áll az első helyen. Vagyis talán a másodikon. Apu volt az első. Sam pedig a harmadik. De talán nem jó ötlet így rangsorolni az embereket az életünkben. A szív nem így működik. Nem ír listát.”

„Mimó szerint az emlékeink határoznak meg minket."

„Apu mindig azt mondta, hogy nincs semmi rossz a sírásban, és ha az emberek többet sírnának, nos, akkor a világ egy jobb hely lenne.”

„Egyszer megkérdeztem aput, hisz-e Istenben. Tudod mit felelt?
– Mit?
– Azt mondta: 
»Valahányszor, ha belenézek a kék szemedbe. Valahányszor, ha nevetni hallak. Mindennap, amikor hallom a hangod, hálát adok Istennek érted. Igen, Salvador, hiszek Istenben.«"

„Apuval egy ideig hallgattunk. Kinéztem az őszi földekre. A folyó nélkül az egész terület sivatagos lett volna. De a folyó vizet hozott a földekre, és termékeny völggyé változtatta a környéket. És arra gondoltam, hogy: Apu olyan, mint ez a folyó. Sokaknak hoz vizet. Főleg nekem, de Samnek is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése