2021. augusztus 29., vasárnap

Ruróni Kensin-filmsorozat

 

Ruróni Kensin-filmsorozat






5 részből álló japán történelmi akciófilm-sorozat, Nobuhiro Watsuki azonos című mangasorozata alapján készült. Az élőszereplős filmeket anime- és OVA-sorozat is megelőzte.

Korhatár: 16+
Rendező: Otomo Keishi
Főszereplők: Satoh Takeru, Takei Emi, Eguchi Yosuke, Aoi Yu, Aoki Munetaka, Kikkawa Koji, Fujiwara Tatsuya, Arata Mackenyu, Arimura Kasumi

„Szíved mércéje az igazság legyen!”

Elöljáróban: 
Ez egy csodálatos sorozat, nagyon mélyen megérintett, annak ellenére, hogy az akciófilmek általában nem tartoznak a kedvenceim közé.
Hálát adok, hogy hallgattam a megérzéseimre, és az első pozitív ajánló után azonnal nekikezdtem, nem száműztem a lassan végtelenbe nyúló filmes kívánságlistám végére. Nagy kár lett volna halogatni!
Az alaptörténetről:
Valós történelmi alapokra épül, a 19. század második felében, a Tokugawa-sógunátus végnapjaiban és a Meiji-császárság kezdeti időszakában játszódik, de némi misztikum is vegyül bele.
A főszereplő, Himura Kenshin kitalált karakter. Ő egy rendkívüli kardforgató képességgel megáldott ifjú szamuráj, egy idealista fiú, aki minden áldozatot hajlandó meghozni azért, hogy beköszöntsön Japánban egy új kor, amely jólétet és biztonságot hoz. Ezért a politikai hatalmat birtokló sógunátus intézménye ellen fordul, és a császárpártiak orgyilkosává válik. Éveken keresztül kegyetlen precizitással tizedeli a sógunátus tisztjeit, ezzel kivívja magának a rettegett Gyilkos Battosai nevet. Kívülről egy embertelen terminátornak látszik, de valójában minden gyilkosság sebet ejt a lelkén. Tettei következményeivel, a hozzátartozók gyászával szembesülve folyamatosan gyötri a bűntudat, és eljön a pillanat, amikor megkérdőjelezi a cselekedetei helyességét.
Végül úgy dönt, hogy az új kor beköszöntével leteszi a fegyvert, és többé nem öl. Ezért a császári csapatok győzelmekor, a Toba-Fushimi csata végén, miközben mindenki hangosan ünnepel, ő jelképesen a földbe szúrja véres kardját, és csendes vándoréletbe kezd. (A címben szereplő ruróni (るろうに) szó vándort jelent, a るろうにん(流浪人)kifejezésből származik.)  




Tíz évvel később látjuk újból, amikor fordított élű kardjával (kifelé életlen, maga felé éles penge) járja az országot, és segíti a bajbajutottakat. Az új kor beköszöntött, és valóban békésebbnek látszik, mint az előző. Fejlődést hozott, a feudális Japán elindult a polgárosodás útján, de csakhamar kiderül, hogy korántsem olyan tökéletes minden, mint ahogy azt Kenshin megálmodta. A sógun és a szamuráj nemesség erőszakos uralmát felváltotta ugyan egy demokratikus államrendszer, de ennek a kornak is megvannak a maga hibái és hiénái, pl.: az önző kapitalista üzletemberek és a gerinctelen politikusok. Ráadásul a kardjuktól, ezáltal a megélhetésüktől megfosztott egykori szamurájok csapatostól tengődnek az utcákon.
Kiderül, hogy az új kormány ismét igényt tart Kenshin szolgálataira, és keresztezi az útját egy ál-Battosai, aki a nevében követ el gaztetteket. Kenshin pont időben érkezik, hogy megmentse előle a fiatal női edzőt, Kamiya Kaoru-t, aki néhai apja dódzsóját vezeti, és egy békés kardforgató technikát tanít, amelynek lényege az élet védelme, nem az ölés.
A lány hálából befogadja Kenshint az otthonába, noha akkor már tisztában van vele, hogy ki a megmentője. Kaoru otthona és pici edzőterme lesz az a hely, ahol a legendás harcos hosszú idő után újra békére és barátokra talál.
A dódzsó kis közössége alkotja a sorozat magját, ezért pár mondatban szeretném bemutatni az állandó szereplőket.

Megumi, Kenshin, Yahiko, Kaoru, Sanosuke


Először is itt van Kaoru, aki egyszerre elképesztően naiv és közben bámulatosan bátor lány. Szívvel-lélekkel hisz apja tanításában, abban, hogy a kard életet adó fegyver. Kenshint megérinti a lány ártatlan hite és feltétel nélküli szeretete. Kaoru belé vetett bizalma biztos kapaszkodóvá válik a számára. Ez alapján nem nehéz kitalálni, hogy lassan gyengéd érzelmek szövődnek közöttük, de le kell szögeznem, hogy ez nem szerelmes film. A romantika csak búvópatakként van jelen a sorozatban, leginkább az egyes epizódok végén ad erős érzelmi töltést.
A dódzsó állandó lakója Kaoru egyetlen megmaradt kis tanítványa, Yahiko apród. Nagyon aranyos és önérzetes kölyök, lelkes tanítvány, aki mindig kész megvédeni a barátait, de a koránál fogva különösebb szerepet nem játszik a történet alakulásában, inkább a felnövekvő új generációt képviseli.
A dódzsóban talál menedéket Takani Megumi, a tehetséges gyógyító. Az ő múltja egyáltalán nem szeplőtlen, a túlélése érdekében nagy bűnöket követett el, viszont Kenshinhez hasonlóan mindent megtesz azért, hogy a jelenben a legjobb célra használja fel a képességeit. Az ő karaktere nagyon közel áll hozzám: szeretem az éles eszét, a gyakorlatiasságát és bölcs tanácsait.
„Mindenki megérdemli, hogy megmentsék.”
A kis csapathoz az utcai harcos, Sagara Sanosuke csatlakozik utoljára. Először nem tulajdonítottam jelentőséget a nagyszájú bunyósnak, azonban bebizonyította, hogy érdemes rá. Kenshinnel ugyan nem veszi fel a versenyt, de rendkívül szívós harcos, és gyorsan kiderül, hogy a termete és az ereje mellett a szíve is hatalmas. Odaadó és hűséges barát.
Rajtuk kívül egy állandó szereplő van még: Fujita Goro/Saito Hajime rendőrfőnök, aki régebben a sógun rendőrségének, a sinszenguminak volt a parancsnoka. A rendszerváltás után az új kormány szolgálatába állt, de szamuráj mivoltát sosem tagadta meg. Nem ért egyet Kenshin elveivel, viszont tiszteli benne a nagyszerű harcost. A későbbiekben gyakran kisegítik egymást, kimondatlan bajtársi kapcsolat jön létre köztük, mivel mindkettőjük szeme előtt  Japán szebb jövőjének képe lebeg.

Fujita Goro rendőrfőnök


A történet ott vesz fordulatot, amikor a kapzsi ópiumkereskedő, Takeda Kanryu szemet vet Kaoru dódzsójára, és ezzel a kis baráti társaság békés életről szóló terveinek azonnal lőttek.
Kenshinnek muszáj újból harcolnia, hogy megmentse a szeretteit és az új kor nehezen elért vívmányait. 
És ezzel elérkezünk a sorozat lényegi kérdéseihez. Lehetséges-e megvédeni a békét gyilkolás nélkül? Elég lesz-e a fordított élű kard, a sakabato ahhoz, hogy Kenshin sikert érjen el, vagy szükségszerűen elbukik? Képes lesz-e megtartani az esküjét, vagy a gyilkos mindig gyilkos marad? Egyáltalán van-e joga az élethez, miután annyi életet kioltott? Jóváteheti-e bármivel az általa elkövetett bűnöket?
Kenshinnek minden epizódban újból és újból választ kell adnia ezekre a kérdésekre, mert hiába konfliktuskerülő, a múltja elől nem tud kitérni. Mindig akad valaki, aki próbára teszi vagy támadja, és a saját lelkiismerete is folyamatosan vádolja.
Nekem nagyon tetszett, hogy ez visszatérő eleme a sorozatnak, hiszen a mindennapi élet ugyanígy működik. Ha egy nemes célt tűzünk ki magunk elé, mindig előjönnek ugyanazok a problémák, nem elég egyszer elhatározni valamit, újból és újból ki kell állni az elhatározásunk mellett, le kell küzdeni az akadályokat. Legalább annyira becsülöm Kenshin önmagával vívott hősies küzdelmét és a jóban való kitartását, mint káprázatos harctudását.



Véleményem:
Szerintem ez egy olyan sorozat, amely mély nyomot hagy az emberben. Bővelkedik szívszorító erkölcsi dilemmákban és hősies küzdelmekben, egyszerre lenyűgöző és elgondolkodtató. Folyamatosan ütközteti az érveket és az ellenérveket, állásfoglalásra készteti a nézőt. Reményteljes lezárása van, amit szívesen őrzök meg az emlékezetemben. Az első epizódnak még inkább a hangulata ragadott meg, de később a történet elemi erővel szippantott magába. Részről részre egyre lebilincselőbb lett, ami kevés filmsorozatról mondható el. 
Megindító a cselekménye, káprázatos a látványvilága, és a szereplőválasztást rendkívül jól eltalálták. Nem véletlenül tartják minden idők egyik legjobb manga adaptációjának. A manga szerzője, Nobuhiro Watsuki maga is elismerte, hogy Satoh Takeru tökéletes választás Kenshin szerepére. Már a külső hasonlóság is feltűnő, de ennél sokkal fontosabb, hogy sikerült hitelesen és átütő erővel alakítania a megtört szívű harcost, aki a jobb jövő reményében elvállalta a piszkos munkát és megjárta a poklot, amíg eljutott arra a felismerésre, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Biztos vagyok benne, hogy a siker nagyrészt az ő személyes varázsának és lenyűgöző színészi játékának köszönhető.
A  harcjelenetek koreográfiája mellett nem lehet szó nélkül elmenni! Megbabonázva néztem minden egyes csatát. Egyszeriben értelmet nyert a harcművészet kifejezés. Helyenként felmerült bennem, hogy a szereplők túlléptek a realitás keretein, de úgy voltam vele, hogy ennyi bőven belefér. Végülis Kenshin egy különleges technikát használ (Hiten Mitsurugi-ryu), amelynek pont az a lényege, hogy óriási túlerővel szemben is hatékony. Leesett az állam, amikor megtudtam, hogy a forgatás során nem alkalmaztak dublőröket, az akrobatikus jelenteket a színészek rendkívül kemény edzésmunkája előzte meg. Csodálattal adózom nekik ezért. Az is egyértelmű a Road to Kenshin videókból, hogy a színészek óriási alázattal közeledtek a produkcióhoz, és precízen igyekeztek követni a rendező utasításait. A végeredményt elnézve az egész stáb dicséretet érdemel.

Edzés

Figyelemreméltó a sorozat szimbolikája. Nagyon fontos szerepet kap a fordított élű kard, ami Kenshin két énjét, a régi és az új életét szimbolizálja. Ő tulajdonképpen puszta kézzel is képes volna ölni, mégis magával hordja ezt a furcsa kardot, viszont gyilkolás helyett csupán önvédelemre használja. Éppen úgy, ahogy a régi énjét és az emlékeit is magában hordozza, miközben próbálja egészen más irányba terelni az életét. Nem magamtól jutottam a felismerésre, de egyetértek azzal a gondolattal, hogy ugyanígy szimbolizálja Kenshin karaktere a II. világháború utáni japán embereket, akik az elkövetett bűneik és veszteségeik fájdalmától szenvedtek, viszont letették a hitet a békés folytatás mellett.

(Naoki Sato: Hiten)

Mindenképpen említést érdemel sorozat csodálatos aláfestő zenéje, Naoki Sato mesterműve. (Neki köszönhetjük a 2020-as Olimpia díjátadó ceremóniájának zenéjét is.) Az archaikus dallam és a modern hangzás epikus hatást kelt. Elképesztően gyönyörű, ahogy a női vokál, a bús fuvolaszó, a dobok pergése és a basszusgitár zengő hangja egybeolvad. Dicséretet illeti a One OK Rock zenekar záródalait is. Hihetetlenül beszédes a szövegük, tökéletesen passzolnak a történethez. Általában jobban kedvelem a pop műfajt, de mostanában teljesen rabja lettem a rockzenéjüknek.
Alább listázom az egyes epizódokat. Szerintem érdemes a vetítés sorrendjében nézni őket, noha az utolsó rész (5.) mindennek az előzménye. Azért nem ajánlom az előzménytörténetet előre venni, mert a múlt eseményei az előző négy részben mozaikdarabkánkként kerülnek a helyükre, és drámaibb hatást keltenek így, mintha hirtelenjében tárulnának fel. A másik indok, hogy az előzménytörténet önmagában elég szomorú, viszont a negyedik rész lezárásának fényében már kevésbé fájdalmas színezetet kap. Viszont annak is lehet egy előnye, ha valaki az ötödik résszel kezdi, mert úgy azt az epizódot izgalmasabbnak fogja találni. 
A sorozat részei:
1.Ruróni Kensin: A kezdetek (2012) 
Fülszöveg: 1868-ban a Boshin-háború után Himura Kenshin, az egykori bérgyilkos fordított élű karddal járja Japánt, és gyilkolás nélkül védi a gyengéket.
Az első rész tartalmát már részleteztem. Annyit tennék hozzá, hogy itt még nem az izgalom fogott meg, hanem a film hangulata és látványvilága. Lassan bontakoznak ki az események, a hangsúly a szereplők bemutatásán és Kenshin egyéni drámájának érzékeltetésén van.
Kenshin ellenfelei: Takeda Kanryu ópiumkereskedő és a bérence, Jine Udo szamuráj, aki egy különleges bénító technikát alkalmazva gyilkol. Kanryu karaktere elképesztően groteszk és visszataszító, Udo pedig pont Kenshin ellentéte, egy kegyetlen gyilkológép, aki élvezettel öl.

Kanryu és Udo

2.Ruróni Kensin: Pokol Kiotóban (2014)
Fülszöveg: Himura Kenshin, a harcosból lett pacifista vonakodva száll szembe az aljas merénylővel, aki a Meiji-kormány megdöntését tervezi néhány bérgyilkos segítségével.
Kenshin nem sokáig élvezheti a békés életet. A második részben ismét egy rettegett szamurájjal, Shishióval kell szembenéznie, aki maga is a császárpártiak oldalán harcolt a Boshin-háborúban. Őt viszont az új kormány a győzelem beköszönte után megpróbálta kiiktatni, mivel túl ambiciózus és veszélyes volt a számukra. Shishio túlélte a szörnyű merényletet, de súlyosan megégett, és természetesen kegyetlen bosszúra készül. Iszonyatos harag élteti, a tűz, amellyel próbálták elpusztítani, mintha beleköltözött volna, mert minden kardcsapása lángcsóvát vált ki. Ez a tűzmágia a legerősebb misztikus eleme a sorozatnak. 
Shishiónak az a célja, hogy átvegye az uralmat Japán felett, és sikerül is maga köré gyűjtenie egy tehetséges kardforgatókból álló csapatot, akik komoly fenyegetést jelentenek a kormány számára. A megrémült miniszterek ismét Kenshinhez fordulnak segítségért. A férfi berzenkedik ellene, hogy megint harcba induljon, és Kaoru marasztalásának is nehezen áll ellen, de úgy érzi, muszáj megállítania a hazája békéjét fenyegető Shishiót.

Kenshin és Sojiro első összecsapása

Ebben az epizódban Kenshin el sem jut odáig, hogy Shishióval szemtől szembe megmérkőzzön, mert már Shishio jobb keze, az ifjú Seta Sojiro feladja neki a leckét. Kenshin összes ellenfele közül nekem ő a kedvencem, nagyon tanulságos kettejük visszatérő küzdelme. (Spoiler! Nagyon örülök, hogy bejött a megérzésem a fiatal szamurájjal kapcsolatban! Már az első közös jelenetüknél szentül hittem, hogy ez a fiú nem lehet hitvány. Talán a színész (Kamiki Ryunosuke) pozitív kisugárzása okozta, ami azt bizonyítja, hogy ismét egy zseniális szereplőválasztásnak lehettem tanúja. Mindenesetre rendkívül intelligensnek és érdeklődőnek látszott, bíztam benne, hogy képes lesz változtatni a szemléletmódján, és előbb vagy utóbb Kenshinnel közös oldalon fognak állni, ami be is következett. Spoiler vége!)
Shishio seregén kívül megjelenik még egy karakter, Shinomori Aoshi, aki eget-földet megmozgat azért, hogy Kenshinnel harcolhasson, és átvegye tőle a legjobb kardforgató címet. Őt sokáig nem tudtam hova tenni, csak lassan tisztult ki a kép vele kapcsolatban. Azt olvastam, hogy a mangában jobban megalapozott a karaktere. Ha valami hibát akarnék megemlíteni, az lenne, hogy az ő megjelenése kicsit zavaros számomra a filmben.
Ez az egyetlen epizód, ami függővéggel zárul, és Kenshin vesztésre áll. Valami hiányzik ahhoz, hogy győzedelmeskedni tudjon.

3.Ruróni Kensin: A legenda vége (2014)

Shishio és Kenshin mestere

Fülszöveg: Kenshin megtanulja mesterétől a technikákat, amelyekkel megakadályozhatja, hogy Shishio megdöntse a kormányt és káoszba taszítsa Japánt.
Számomra ez a legizgalmasabb és legtanulságosabb epizód, számtalan lélegzetelállító jelenete van. 
Megismerjük Kenshin egykori mesterét, Seijuro Hikót, aki még mindig tud újat mutatni régi tanítványa számára. De még a titkos harci technikánál is értékesebb az a felismerés, amire rávezeti Kenshint önmagával kapcsolatban. (Spoiler! Kenshin olyan mértékű bűntudatot hordoz, ami miatt nem becsüli a saját életét, és ez megakadályozza, hogy boldog legyen és azt is, hogy maximális hatékonysággal tudjon szembeszállni az ellenfeleivel. Mestere megtanítja neki, hogy a saját életének értékelése és védelme kulcsfontosságú. Engem ez a tanítás a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” bibliai főparancsára emlékeztetett, ami szintén arra mutat rá, hogy a helyes önszeretet az alapja az egészséges embertársi kapcsolatainknak. Spoiler vége!)
Az epizód végén egy heroikus küzdelmet látunk, ahol egy páratlan összefogás alakul ki Kenshin, Goro, Sanosuke és Aoshi között, de négyen is alig bírják legyőzni az iszonyatos erővel rendelkező Shishiót és seregét. A végén a tiszteletadás a hős szamurájok felé rendkívül megható.
4. Ruróni Kensin: A vég (2021) 

Enishi és Kenshin végső küzdelme

Fülszöveg: 1879-ben Kenshin és szövetségesei eddigi legerősebb ellenségükkel néznek szembe: korábbi sógorával, Yukishiro Enishivel és csatlósaival, akik bosszút esküdtek ellenük.
Az előző három résznél azt éreztem, hogy egyre fokozódik az izgalom, itt viszont a drámai tartalom növekedett. Újult erővel tér vissza a kérdés: értékes-e egyáltalán Kenshin élete? Joga van-e élni, miután oly sok embert megölt? Van-e értelme a vezeklésének?
Feltárul előttünk Kenshin életének legszomorúbb pillanata, első szerelmének elvesztése. Szíven ütött ez a tragikus történet, ahogy az is, hogy a lány öccse képtelen feldolgozni Tomoe halálát. Enishi egy rendkívül tehetséges és érzékeny fiú, de annyira elvakítja a gyász, hogy nem képes reálisan megítélni a nővérével történteket, minden rosszért igazságtalanul Kenshint hibáztatja. Teljesen elborítja az agyát a gyűlölet és a bosszúvágy, ráadásul a bosszúja nem kizárólag Kenshinre korlátozódik, hanem az egész városra kiterjed, ahol a legendás harcos otthonra talált.
Bosszú, bűntudat, vezeklés – ezek a negyedik epizód legfontosabb témái, természetesen pazar harcjelenetekkel tarkítva. Kenshin sebhelyeinek története már az első epizódban is megrázó, de csak most kap igazi mélységet és ad magyarázatot a férfi mérhetetlen bánatára. Enishi félresiklott élete szintén tragikus, hiszen páratlan tehetséget pazarolt el, illetve használt tébolyult pusztításra.
Az epikus összecsapás most sem marad el, és a sok szomorúság ellenére a vége hihetetlenül szép és reményteljes, ellensúlyoz minden negatív érzést. Nagyon szeretem ennek a filmsorozatnak a felemelő zárójeleneteit. Tipikusan japán: egyszerű, csendes boldogságot sugároz, ami elemi erővel hat a nézőre.  



5.Ruróni Kensin: A kezdet (2021)
Fülszöveg: Mielőtt Kenshin védelmező lett, Battosai néven ismert, félelmetes bérgyilkos volt. Ám találkozott a szelíd Yukishiro Tomoe-val, és az élete lassan megváltozott.
Ez a rész tulajdonképpen ajándék a sorozat a rajongóinak. Amikor a negyediket néztem, felmerült bennem, hogy jó lenne Kenshin és Tomoe történetét egészben látni. Ez vágyat teljesíti be az utolsó epizód. Lényegi információt nem ad az eddigiekhez, hiszen a legfontosabb mozzanatokkal már az előző epizódokban megismerkedtünk, viszont kitölti az apró hézagokat. Bepillantást nyerhetünk abba a kezdeti időszakba, amikor Kenshin orgyilkossá válik, végigkövethetjük a Tomoéval való találkozását, a kapcsolatuk elmélyülését és lány halálának a körülményei is tisztázódnak. Az előző részben csak rövid, pár pillanatig tartó jelenetet láthattunk erről, és az alapján nem voltam egész biztos abban, hogy elkerülhetetlen volt a dolog. Most viszont egyértelművé vált. Ebben az epizódban van a legtöbb romantikus jelenet, de igyekeztem a szívemet kordában tartani, szem előtt tartva, hogy mindez a múlthoz tartozik. Sikerült is, mert számomra a Kaoru-Kenshin páros végig kedvesebb maradt. Nagyon tetszett, hogy a zárójelenettel visszakanyarodott a történet az első epizód nyitójelenetéhez. Ezáltal ez az önmagában szomorú történet is kapott egy reményteli felhangot, hiszen a tragédia az új élet kezdetébe torkollott.  

Tomoe és Kenshin


Összegzés: 
Ez a sorozat minden tekintetben lenyűgöző. Magával ragadó a története, fantasztikusak a harcjelenetei és részről részre izgalmasabbá válik. Bár tele van véres küzdelemmel, békeszeretetre tanít, nagyon erős háborúellenes üzenetet közvetít. Arra biztatok mindenkit, hogy adjon neki egy esélyt! Azoknak feltétlenül ajánlom, akik szeretik az akciófilmeket vagy a japán kultúrát. Számomra felejthetetlen élményt nyújtott, az év eddigi legjobb filmsorozatának bizonyult. Szerintem sokszor visszatérek még hozzá, már csak azért is, mert a hatására három év szünet után újrakezdtem a japán nyelv tanulását.

A dódzsó híres jelmondata: „Szíved mércéje az igazság legyen!”
Érdekesség: a transzparensen a felirat nem japán, hanem kínai írásjegyekből áll, és jobbról balra olvasandó. Mivel a legtöbb harcművészeti ág Kínából származik, a japán edzőtermekben gyakran használtak kínai jelmondatokat.

Megjegyzés: 
A könnyebb keresés érdekében a címnél megtartottam a Netflix magyar fordítását, viszont a japán személyneveknél az általam jobban kedvelt Hepburn-átírást alkalmaztam. A nevek javításában Gfellner Flóra segített. Az esetleges hibákért elnézést kérek! 
A teljes sorozat magyar felirattal nézhető a Netflixen!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése