Cassandra Clare – Wesley Chu: A mágia vörös tekercsei

Fülszöveg:

Magnus Bane boszorkánymester és Alec Lightwood
együtt utazzák be a világot.

Magnus Bane csak egy jó kis vakációra vágyott Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal – pazar európai körutazásra. Csakhogy jóformán meg sem érkeznek Párizsba, amikor előkerül egy régi barát, és híreket hoz egy Karmazsin Kéz nevű démonimádó szektáról. Egy szektáról, amit minden jel szerint Magnus alapított. Réges-régen. Viccből.

Magnus és Alec Európát átszelve veszi üldözőbe a Karmazsin Kezet és titokzatos vezetőjét, mielőtt a szekta még nagyobb kárt okozna. Ha nem lenne elég baj, hogy a romantikus vakációnak lőttek, lépten-nyomon démonokba ütköznek, és már azt sem tudni, ki a barát, ki az ellenség. Miközben az igazság után kutatva egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, Magnusnak és Alecnek jobban meg kell bíznia egymásban, mint valaha – akkor is, ha így rég rejtegetett titkok kerülnek a felszínre.

Az árnyvadászok világában játszódó új trilógia első kötete.
Malec a javából! Élvezd fergeteges kalandjaikat!

Oldalszám: 416

Kötéstípus: kartonált

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: The Red Scrolls of Magic

Fordító: Kamper Gergely

ISBN: 9789635613748

Elit start: 2020.11.24

Országos megjelenés: 2020.11.27

Véleményem:

Felüdülés volt a lelkemnek visszatérni a régi szép időkhöz a Gonosz fortélyok okozta csalódás után. Hosszú éveken keresztül rajongásig szerettem Cassandra Clare árnyvadász történeteit, de a legutóbbi trilógiája egyáltalán nem kápráztatott el. Ez a Malec időutazás viszont csodálatosan sikerült! A regény visszarepít a Bukott angyalok városának eseményeihez, amikor Magnus és Alec európai körutazásra indultak. Végre bepillantást nyerhettem az első közös vakációjukba! Nos, igazán emlékezetesre sikerült, de esetükben nem is vártam kevesebbet egy merényletekkel megspékelt fergeteges kalandnál.

Teljesen olyan érzés volt, mintha a 10. Bane krónika, az Igaz szerelem (és egy első randi) hosszabb verzióját olvastam volna. Ugyanaz a gyengéd, mégis szenvedéllyel átitatott szerelem süt át a lapokon, és ugyanúgy az együttes problémamegoldás van a középpontban. Az első perctől kezdve a hatalmába kerített a nosztalgiázás, minden közös jelenetüket nagyon élveztem. Végre visszatért a Magnustól megszokott, sziporkázó és szarkasztikus humor is, amit lehetetlen megunni! Ők voltak az első LMBTQ páros, akiket megszerettem, és megnyugodva konstatáltam, hogy még mindig képesek elvarázsolni.

Illusztrátor: Lemonciel

Ami az alaptörténetet illeti, nem tudom, hogy a szerzőpáros melyik tagjának a fejéből pattant ki az isteni szikra, de meghajlok a zsenialitása előtt. Milyen ragyogó elgondolás, hogy Magnus egykor viccből szektát alapított, amire már nem is emlékszik! És ahogy az általában lenni szokott, időközben a visszájára fordult az eredeti elképzelés. Így Alec és Magnus azon kapta magát, hogy egy pusztító szektát kellett sürgősen felszámolniuk. Ez az ügy rendesen keresztülhúzta a romantikus terveiket, mindkettejük, de főleg Magnus számára sok aggodalmat okozott. A kapcsolatuk nagyon friss volt még, épphogy túléltek egy háborút, és ismét egy veszélyes kalandba csöppentek, ami keményen próbára tette az egymás iránt érzett bizalmukat és szeretetüket. Magnus – ismerve a világ kegyetlenségét – okkal tartott attól, hogy múltbéli hibája miatt elveszítheti szerelmét, de Alecet éppúgy félelem és bizonytalanság gyötörte. Könnyen szétválhattak volna az útjaik, ha nem igaz érzések fűzik őket össze. A végzet ereklyéi sorozatban az elejétől kezdve drukkoltam a kapcsolatuknak, és most újból átéltem azt a felemelő érzést, hogy jelesre vizsgáztak az egymás iránt érzett bizalomból és önzetlen szerelemből. Öröm róluk olvasni, mert mindig a legjobbat hozzák ki egymásból.

 A regény végig lendületes és izgalmas, annak ellenére is, hogy hamar sejteni lehet, ki mozgatja a Karmazsin Kéz szektáját. A hangsúly amúgy sem a démonimádó szekta körüli nyomozáson, hanem a két főhős egymáshoz és a világhoz való viszonyán van, a szerzők célja pedig egyértelműen az, hogy felhívják az olvasók figyelmét a társadalmi előítéletek káros következményeire.

Kíváncsi voltam, hogy a régi szereplők közül kikkel találkozom majd. Általában szeretem a régi kedvencek felbukkanását, de Cassie könyveinek esetében már óvatos vagyok. Volt, akinek örültem, és volt, akinek nem. Az a tapasztalatom, hogy mennyiség tekintetében gyakran túlzásba esik, de minőségben nem mindig hozza az eredeti színvonalat. (Az is lehet, hogy az emlékeim csalnak meg, mert sok karakterét elképesztő módon szeretem, és ebből adódóan magasak az elvárásaim.) Itt például az összes ismert boszorkánymester felvonult, és az Alvilág más jeles karakterei is képviseltették magukat. Nem tagadom, felcsillant a szemem Raphael felbukkanása láttán, de hamarosan nagyon átlátszónak találtam a morcosnak álcázott gondoskodását. Nem volt ő ilyen könnyen kiismerhető személyiség, de az sms-ei azért meghatottak. Erőltetettnek éreztem Aline és Helen beépítését is. Szerencsésebb lett volna több új szereplővel dolgozni, vagy a lányokat másképp bevonni Alec és Magnus történetébe. A Római Intézetnél történtek egyszerűen abszurdnak hatottak, sőt az egész intézet egy rossz viccnek tűnt. Arra a fejezetre ráfért volna egy alapos átírás. (Spoiler! A Római Intézetben először Alec csak úgy lazán kiadja a titkát – és ezzel együtt Magnus életét – az első ismerősnek, akibe belefut, majd Helen viselkedik őrült és fennhéjázó módon, mintha legalábbis ő vezetné az intézetet. Közben a valódi intézetvezetőnek nyoma sincs, és a római árnyvadászoktól csak gyenge poénok telnek. Akárhonnan nézem, nekem ez a rész nem tetszett. A lányokba vetett bizalom kérdését hihetőbben is elő lehetett volna adni. Spoiler vége!) De spongyát rá, Magnus csodás humora és az édes romantika elfedi a tökéletlenségeket!

Az én Magnusom örökké Godfrey Gao marad, noha mindkét filmfeldolgozástól elhatárolódom. A filmet Jace szereposztása miatt eleve kizártam (számomra ő minden más karakternél többet nyom a latban), a sorozat viszont azzal okozott csalódást, hogy csak nyomokban tartalmaz könyvhűséget. 

A fordításból származó elírásokra már előre figyelmeztettek (pl.: Jace helyett James), így ez nem ért meglepetésként, és semmit nem vont le az olvasási élményből.

A +16-os korhatár besorolást indokoltnak tartom, de nem a szerelmes jelenetek, hanem Magnus megrázó gyerekkori élményei miatt. Intimitás terén a regény a 10. Bane krónika szintjén mozog, cuki és szívdobogtató csókjelenetek jellemzik.

A borító igényes kidolgozású, de van egy óriási hibája, hiányzik róla Brooklyn fő boszorkánymestere.

Mindent összevetve hatalmas élmény volt visszacsöppenni Alec és Magnus szerelmének kezdeti időszakába. Izgalmas, humoros és tiszta érzelmekkel átszőtt történet, csak úgy olvastatja magát. A vége nagy csattanót tartogat. Reménykedtem egy ilyen fordulatban, és nagyon várom a folytatást! Malec rajongóknak kihagyhatatlan olvasmány, de szerintem mindenki élvezni fogja, aki szereti az árnyvadász sorozatokat.

Értékelés: 5/4,5 csillag

Illusztrátor: Lady Grey

Kedvcsináló idézetek

„Magnus ezúttal mindent jól akart csinálni Párizsban. Négyszáz éve járta a világot, és ennyi idő alatt megtanulta, hogy akárhová utazik is az ember, a társaság az, ami igazán számít. A kis asztal fölött mosolyogva pillantott Alec Lightwoodra, aki Párizs csillogásával mit sem törődve képeslapokat írt a családjának.

Ahányszor befejezett egyet, Alec odabiggyesztette a végére, hogy: »Jó lenne, ha itt lennél« . Magnus ilyenkor elkapta előle a lapot, és cirkalmas betűivel hozzátette: »Mondjuk ez pont nem igaz«.”

„– Jesszusom, milyen gagyi egy szektám van – nyögött fel Magnus. – Szégyellem magam. Kitagadom a követőimet, amiért gonoszak, és még stílusuk sincsen.”

„– És ez mi? – kérdezte halkan Magnus.

– Állóképesség – felelte Alec.

Magnusnak elkerekedett a szeme.

– Ez komoly?

Alec elvigyorodott.

– Aha.

– De tényleg – folytatta Magnus –, szeretném ezt tisztázni. Nem csak azért mondod, mert szexisen hangzik?

– Nem – válaszolta Alec fátyolos hangon, aztán nyelt egyet. – De örülök, ha így van.”

„Miau Ce-tung félrebillentett fejjel, bizonytalanul közeledett, aztán nyolcasokat írt le Magnus lába körül, mielőtt felugrott rá, majd a karján felmászott a vállára, ahol kényelmesen elhelyezkedett. Magnus füle mellett dorombolt, smirglivel felérő nyelvével egy darabig az arcát nyalogatta, majd miután ezzel letudta a szükséges üdvözlést, leugrott, és vissza sem nézett.

– Én is szeretlek, Miau Ce-tung! – kiáltotta utána Magnus.”